Szia mindenki! Na szóval ez egy újabb meglepi. Bella és Edward nászéjszakája Bella szemszögéből..remélem tetszeni fog mindenkinek! Ezt a kis részt Kati néninek ajánlom, aki az egyik legkedvencebb matektanárom. Mégegyszer Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
A nászéjszaka
Néztem az alacsony hullámokat, s közben őt kutattam. Nem volt nehéz megtalálni. Derékig ellepve állt a vízben, háttal nekem, a kör alakú holdat bámulva. A hold sápadt fénye olyan tökéletesen fehérré tette a bőrét, mint a homok és nedves haját feketévé varázsolta, mint az óceán. Mozdulatlan volt, a kezét a vízen pihentette, az alacsony hullámok megtörtek körülötte, mintha egy eltántoríthatatlan, de mégis törékeny szikla volna.
Bámultam a háta vonalát, a vállait, a karjait, a nyakát, a hibátlan alakját…a tűz már nem száguldozott a bőrömön – ez most lassú és mély volt, parázslott az ügyetlenségemtől és félénk bizonytalanságomtól. - Habozás nélkül lecsúsztattam a törölközőt, otthagytam a fán, a ruhái mellett, és kisétáltam a fehér fényre, ami sápadttá tett. Nem hallottam a lépéseim hangját, ahogy a vízhez sétáltam, de úgy gondoltam tudta, hogy ott vagyok. Edward nem fordult meg. Engedtem, hogy a finom hullámok átcsapjanak a lábujjaim fölött és rájöttem, hogy igaza volt a hőmérséklettel kapcsolatban – nagyon meleg volt, épp mint a fürdővíz. – Beléptem, óvatosan sétáltam a láthatatlan tengerfenéken, de az aggodalmam felesleges volt; a homok tökéletesen elsimulva folytatódott, majd egy aprónyit Edward felé kezdett lejteni. Átgázoltam a súlytalan áron, és amikor mellé értem, finoman a vízen fekvő, hűvös kezére fektettem az enyémet.
- Gyönyörű – mondtam, miközben én is felnéztem a holdra.
- Nem rossz – válaszolta közönyösen. Lassan megfordult, hogy szemeimre helyezze tekintetét. Kis hullámok indultak meg a mozgásától és a bőrömnek csapódtak. Szemei ezüstösnek tűntek jég színű arcán. Elfordította kezét, hogy összefonhassa ujjainkat a víz alatt. Elég meleg volt, hogy a hideg bőrétől ne legyek libabőrös.
- Nem használhattam azt a szót, hogy gyönyörű – folytatta.
Elmosolyodtam, és felemeltem szabad kezemet – ami kivételesen nem remegett – és a szíve fölé tettem. Fehér a fehéren. Most az egyszer összeillettünk. Kicsit megremegett – testéhez képest – forró érintésemtől. Légzése durvább lett.
- Megígértem, hogy megpróbáljuk – suttogta, hirtelen feszülten – Ha… ha valamit rosszul csinálok vagy megsebezlek, azonnal szólnod kell!
- Ünnepélyesen bólintottam, miközben ott tartottam a szemeimet az övéin. A fejemet a mellkasára hajtottam.
- Ne félj! – motyogtam – Együtt vagyunk!
- Hirtelen elárasztott szavaim igazsága. Ez a pillanat oly tökéletes volt, hogy nem kételkedhettem benne.
Körülölelt a karjaival és magához húzott. Minden apró része a testemnek, elektromos vezetékként izzott bennem.
- Örökké! – válaszolta és finoman a mélyebb vízbe húzott.
Hosszú percekig – rabul ejtve pillantásom – fürkészte testem. Halk sóhajok hagyták el tökéletes ajkait. Egyetlen, lágy csókot nyomott a számra. Egyik karomat a nyaka köré fontam, míg a másikkal, mohón túrtam a hajába. Gyöngéden cirógattam végig a tarkóját, melybe egész teste beleremegett. Megcsókoltam. Ajkaim szelíden mozogtak, néha hátrébb húzódott tőlem, néha pedig egyszerűen a nyakam és a vállam minden apró részletét csókolta végig. Minden porcikám remegett a visszatarthatatlan, csodálatos vágytól melyet Edward iránt éreztem.
Kezei megragadták combjaim, majd egy finom ugrással dereka köré kulcsoltam lábaim. Lélegzete végig súrolta mellkasom. Lehunyt szemmel, lázasan vártam, hogy ajkai végig szántsanak melleimen. Hatalmasat sóhajtottam, ezzel sugallva eddig elfojtott vágyaim valódiságát. Folytatta. Kezei egyre gyorsabban és egyre több helyet jártak végig a testemen. Lélegzetem szaporábbá vált, szívem fürgén dobogott. Tenyerével finoman megmarkolta fenekemet, majd gyengéden megemelve hatalmas léptekkel indult a ház, majd a szoba felé. Végtelen gyorsasággal terültünk el az óriásinak tűnő ágyon. Minden apró csók mellyel bőrömet kényeztette egy-egy áramütést jelentett testemnek. Sóhajaim elfulladtak, halk ám annál erőteljesebb nyögésekkel jeleztem akaratom.
- Edward! – préseltem ki magamból az utolsó adag levegőmmel.
- Nyisd ki a szemed, Bella! – nyögte, majd kissé megemelte tarkómat. Engem nézett, szemei fájdalmasan csillogtak, de tudtam, hogy mindketten ugyanazt érezzük. A gyötrelmes vágyat, mely mindvégig kínzott minket, a vágyat, amely most ledöntheti az utolsó határt is közöttünk.
Továbbra is tartotta tarkómat, érzékien megcsókolt. Erős ujjait csípőmbe mélyesztette, ezzel közelebb vonva magához. Lábaim súrolták oldalát. Teste már egyre kevésbé tűnt hidegnek. Újra megcsókolt.
Testünk lágyan és szenvedélyesen olvadt egybe. Elakadó nyögés hagyta el ajkaimat. Szégyenkezve, de folytattam. Vágyaim túlnőttek rajtam. Egy apró mosoly terült el az arcomon. Mély lélegzetet vettem, majd óvatosan megmozdítottam a csípőm.
Lassú és apró mozdulatokat tett, valami különösen lágy ritmussal fűszerezve. Sóhajaim folyamatossá váltak, pont úgy, mint Edwardé. Vállába kapaszkodtam, ajkaink csak ritkán találkoztak. Egy gyengéd mozdulattal rántotta el tarkóm alatt lévő kezét. Most már szabadon lévő ujjai apró simításokkal táncoltak végig melleimen. Hirtelen emeltem meg csípőmet. Halk sikolyomat, hangos morgása nyomta el, ahogy összekapcsolódott testünk. Most én diktáltam. Sürgetőbb tempót követelve akartam többet. Végig simított a karomon, s közben az egyik kezét az oldalamra helyezte, másikkal pedig alacsony ívbe feszült hátamat tartotta. Görcsösen remegtem, soha nem tapasztalt intenzitással robbant bennem valami. Élvezettel sikoltottam fel. A gyönyör végtelen másodpercekig tartotta fogságba testemet, - ellazulva – de folytattam. Azt akartam, hogy ő is érezze azt a kéjt, amit én.
Átkarolta a hátam, ezzel szorítva magához. Zihálva, de mégis tisztán nyögött fel. Lélegzetünk nem akart csitulni, pont úgy, mint ahogy egybeolvadt testünk sem akart szétválni.
Finoman eleresztett. Füleit mellkasomra tapasztotta. Remegő ujjaimmal simogattam végig rám nehezedő testét.
Boldog voltam. Edward az életet és az örök szerelmet jelentette számomra.
Lassan felkönyökölt. Kezem a hátáról a karjára csusszant át. Lehunytam szemeim, majd egy apró, örömteli sóhajjal engedtem át magam a sötét éj keserédes álmának.
2010. január 3., vasárnap
2009. december 28., hétfő
Farkas Ünnep
Szia mindenki! Szóval ez a kis rész egy kis karácsonyi meglepi, ami igaz késve, de megérkezett. Szeretném ajánlani: a három kedvenc Pál lánynak (Melindának, Boginak és Hajninak), illetve az egyik legkedvencebb olvasómnak Dzsenninek is. Így szeretnék nektek és minden kedves olvasómnak boldog karácsonyt kívánni.
Farkas Ünnep
Mindent fehérség borított. Elbújtam az egyik fa törzséhez és láthatatlanul kezdtem készülődni a csatára. Vámpír gyorsaságomat elővéve több mint 70 darab hógolyót gyúrtam az elmúlt másfél percben. Mindnek szabályos, gömb alakja és közepes mérete volt. A fenyő egyik gyökere alá rejtettem őket. Hirtelen egy hangos reccsenést hallottam. Valaki nagy lendülettel közelíteni kezdett felém.
- Ne! – kiáltotta Seth, majd egy hatalmas ugrással elém vetette magát, ezzel térítve el felőlem a hatalmas hólövedéket. Farkasom egy puffanással zuhant bele a majd harminc centis hóba, ami szinte azonnal olvadni kezdett forró testhőmérsékletének ostroma miatt. Emmett hangos nevetése az egész erdőt beterítette. Seth is kacagni kezdett. Jókedvűsége férfias hangját gyermekien felszabadulttá tette. Lassan megpróbált felkelni a földről, de a következő pillanatban ismét egy hatalmas hógolyó röpült felénk, aminek szintén Emmett volt a gazdája. Ezúttal viszont már nem engem, hanem a hóból feltápászkodni kívánó Seth-et célozta meg.
- Hé! – kiáltottam a néhány méterre lévő Emmett-re. Most már én is nevettem. Elővettem az egyik eldugott hólabdámat, majd rácélozva eldobtam azt, ezzel védve meg farkasom testi épségét. Lövedékem sikeresen talált célba. Pontosan találtam mellkason a tőlünk nem messze álló vámpírt. Az eddigi nevetését most abbahagyta. Lehajolt egy adag fehér daráért, majd néhány erősebb szorítással golyó alakúvá formálta. Elhajította, egyenesen homlokon találva. A következő néhány perces tűzharcunkba Seth és Jasper is csatlakozott. Farkasom oldalamra állva próbált helyt állni a háborúban, még Jazz az egyik fa tetejéről Emmettel együtt taktikázva vett részt a csatában. Eldobtam az utolsó labdámat is.
- Végünk van! – súgtam oda farkasomnak, aki lepillantva a földre megértette mondatomat. Szinte egyszerre fordultunk meg, majd futni kezdtünk. Emmett és Jasper utánunk vetették magukat. Seth néhány másodperc alatt változott át farkassá. Teste először megfeszült, majd egy hatalmas ugrással hajtotta végre átalakulását. Ruhái kis cafatokban hullottak a föld hófödte tetejére. Pár szökkenés után tappancsai megszokták a talaj hűvösét, ezzel téve lehetővé a könnyedebb mozgást számára. Seth lábainak hirtelen parancsolt megálljt, megfordult, és egy játékos ugrással Jasper nyakába vetette magát. Nekem maradt Emmett. Követve farkasom példáját egy gyors szökkenéssel felugrottam az egyik fa ágára, majd szándékos lendületet véve harci társam hátára ugrottam. Emmett előre rántott, majd egy könnyed dobással a fehér hóhegyek közé lökött.
- Srácok! Én befejeztem – mondtam, majd feltápászkodtam. Leráztam ruhámról az összes ráragadt jeges csapadékot, majd Seth felé fordultam, aki még mindig fogva tartotta az egyik mancsával Jazz mellkasát - Haza megyek átöltözni, és, majd Jacob-nál találkozunk – tettem hozzá. Mióta tudják, hogy félig alakváltó vagyok, egy kicsit szívesebben fogadnak a rezervátumban. Valójában azok az indián lakosok sem félnek tőlem, akik semmit sem tudnak a farkasok létezéséről. Így Jake, mint alfa, engedélyezte belépésemet La Push egész területére. Tehát a mai – remélem éjszakába nyúló – estét egy rakat farkas között fogom tölteni. Seth azt mondta, alig várja, hogy bemutasson az anyukájának. Illetve elmesélte, hogy náluk hogyan zajlik a szent este. Évtizedekkel ezelőtt még nem is ünnepelték a karácsonyt. Azonban az idő elteltével lassacskán átvették az amerikai hagyományokat, és manapság már minden évben megtartják ezt a jeles ünnepet. Persze a saját szokásaikkal fűszerezve. Ilyenkor összegyűlik a család, a barátok nagy része és különböző programokkal, énekekkel ünnepelnek. Mélázásomból az óra ketyegése ébresztett.
- Mindjárt elkésem – jegyeztem meg hangosan, miközben vámpír gyorsasággal száguldottam Alice szobája felé.
- Segítened kell! – kiáltoztam hatalmas adag levegővel megtöltve tüdőm. Tisztára, mint egy elmebeteg. Idegesebb voltam a meghívás miatt, mint eddig bármi miatt is az életben.
- Jól van és most szépen nyugodj meg! – Emberi lassúsággal kelt fel Jasper öleléséből, majd elővéve valódi gyorsaságát néhány másodperc alatt előkészített mindent. Mindössze egy általa kiválasztott fehér egyrészes ruhát és néhány kisebb kiegészítőt kellett felvennem. A hajamat egy jól irányzott mozdulattal rendezte kontyba. Következett a smink. Pár pillanat múlva már száradt a festék a szempilláimon és a rúzs is az ajkaimon. Diszkrét, de mégis kicsit csábos megjelenésem tükrözte nőiességem minden fokozatát.
- Látod már kész is vagy – mondta egy halk nevetést elfojtva, majd lágyan megölelt és végül visszament a szobába.
- Köszönöm – emeltem fel a hangomat, hogy biztosan meghallja még bentről is.
- Szívesen – válaszolta, majd hátat fordítva a Cullen ház karácsonyi díszeinek, csendes és elővigyázatos rohanással indultam a találkozó színhelyére. Apró gyöngyökkel díszített, szintén fehér magas sarkúm alig érintette a hófödte talajt.
Néhány méterre a határtól már csak emberi módon közlekedtem, nehogy feltűnést keltsen gyorsaságom és másságom a „tudatlan” lakók között. Innen már csak egy aprónyi rész volt az erdőből és lassacskán elértem Jacob és az apja, Billy Black házához. Seth még nem volt ott, de amint Jake észrevette érkezésem, egy hangos köszönéssel és integetéssel invitált be a nagynak nem mondható rezidenciájukba.
- Szia – mosolyogtam rá – Kellemes ünnepeket – suttogtam.
- Hali! Neked is – mondta vigyorogva – Seth hamarosan itt lesz. Telefonált, hogy késik egy kicsit – tette hozzá, majd elindult a saját szobája felé.
- Ülj csak le, nyugodtan – kiáltotta.
- Köszönöm – válaszoltam. A nappali nem volt túl nagy, de otthonos volt. A falak, mind az eredeti, fa mintázattal voltak borítva. Néhány különböző színű - talán fonálból szőtt – fali szőnyeg díszítette őket. Az ágytakaró is hasonló színű volt, eléggé hangulatos. Az aprónyi szobából két még parányibb szoba nyílt, az egyik a ház végében lévő Jacobé volt, a másik valószínűleg az apjáé.
- Apukád? – kérdeztem, majd egy lendülettel felpattantam, mintha ezzel jobban hallhatnám Jake válaszát.
- Már ott van! – kiálltotta – Mármint Bella apukája, tudod Charlie eljött és mivel ő is megvan hívva Sue-ékhoz, így elvitte apát is – magyarázta.
- Szerinted nem baj, hogy nem hoztam semmit? - tudakoltam. A választól azonban féltem. A nem túl nagy táskámban is csak az a pár nyaklánc fért el, amit a falkának vettem. Hozzáteszem kész anyagi csőd ennyi embert ajándékkal meglepni. Mindenkinek ugyanolyan láncot vásároltam, egy-egy farkas medállal ellátva, illetve persze Seth-nek még egy külön meglepetést is szántam. Egy a nyaklánchoz illő mancslenyomatos karkötőt. A dísz egyik oldalába belevan gravírozva, hogy örökké. Remélem tetszeni fog nekik.
- Már mért lenne baj? Különben is a konyhában lévő összes kaját a mi feladatunk elvinni – jegyezte meg. Néhány lépést tettem az étkező felé. Az alig pár embernek helyet szolgáltató asztalkán csak úgy roskadoztak a finomabbnál finomabb ételek. Nem hinném, hogy Jacobék csinálták volna itthon.
- Ezt ti készítettétek? – feltételezésemre hangos nyerítéssel válaszolt.
- Nem – még mindig csak nevetett – Emily, tudod Sam barátnője… - beszélt.
- A terhes lány? – kérdeztem.
- Igen, szóval ő kért meg minket, hogy vigyük el az ételeket – még mindig vigyorogva jött ki a szobából. Megállt mellettem, rápillantva az órára. Sóhajtása után már hallani is lehetett a ház ajtaja felé irányuló trappoló lépteket. Mindkettőnk figyelme a bejáratra szegeződött, amin pár pillanat múlva Seth robogott be.
- Gyerekek! Ez a hó! – jött be kacagva Seth.
- Haver, azt hittem már soha nem érsz ide – mondta Jake
- Én is – mondta ismét nevetve – kész őrültek háza van otthon. Anyu tiszta ideg, hogy bemutatlak neki – itt rám nézett, majd vissza az alfájára – és azért is, hogy mikor visszük már a kaját, amit Emily készített. Alig bírtam elszabadulni.
- Akkor indulhatnánk is. Ha Sue megharagszik, nem védelek meg! – horkantott fel Jacob, majd bement a konyhába. Seth közelebb lépett hozzám. Megsimította forró kezével az arcom, majd egy aprónyi csókot lehelt ajkaimra.
- Köszi a segítséget! – nézett ránk Jake az ajtóból. Egyszerre indultunk az alfa után. Nagy nehezen felpakoltuk az összes tányért és dobozt. Lassan hagytuk magunk mögött a parányi házat. Hamar kezdett sötétedni, és már messziről lehetett látni a ház melletti óriási fenyőn lévő égősor fényét. Közelebb érve még több díszt véltem felfedezni az egészen aprótól a néhány méretes darabig. Mind egyedi és kézzel készített dekoráció volt. A ház körül néhány fiatalabb srác ólálkodott, viccelődve egymással. Volt egy kisfiú, aki a saját lábában megbotolva, fejjel esett bele az előtte elterülő nagy hókupacba. Ezen a társai jót derülve hahotáztak fel, szinte egyszerre. Beléptünk a házba, mindent átjárt a finomabbnál finomabb ételek illata. A nappaliban az idősebbek – köztük, ahogy láttam Charlie is és Billy is – egy hatalmas körben ültek és valami törzsi mondát meséltek a mellettük helyet foglaló apróbb gyerekeknek. A falka nagyrésze a konyhában lebzselt, segítséget színlelve Seth anyukájának.
- Anyu! Meghoztuk a kaját – kiabált az én farkasom, majd előre engedve Jake-et és Seth-et én is beléptem a konyhába. Ínycsiklandó ételek sokasága várt már így is a kivégzésre. Sue még gyorsan ráöntött valamit a sütőben lévő monumentális pulykára, majd felénk fordult.
- Jajj, drágáim, de jó, hogy megjöttetek! – örvendett az apró termetű mosolygós hölgy. Néhány lépéssel közelebb jött és egy hatalmas öleléssel a nyakamba vetette magát.
- Szóval te vagy az a Dawn nevű lányka, aki rabul ejtette az én Seth-em szívét – mondta nevetve.
- Anya! – farkasom arca az eddigi színéről pirosra váltott.
- Igen! Azt hiszem – vigyorogtam zavaromban.
- Oh, kincsem itt nem kell zavarban lenned. Mi itt szívesen látunk. Különben is, már annyit hallottunk rólad, hogy már szinte ismerünk itt mindannyian. Az én pici kisfiam ódákat zengett rólad – itt Seth mellé sétált, és egy darab bőrt az arcáról az ujjai közé csípett és finoman meghúzogatta. Az én farkasom elfintorodva próbálta meg elhúzni fejét.
- Most pedig menjetek, rengeteg még a dolgom. Seth! Mutasd meg neki a házat. – tette hozzá. Farkasom, mellém lépett, majd megfogta a kezemet és magával húzott.
- Gyere megmutatom a szobám – mondta.
- Rendben – egyeztem bele. Az egész ház alapvetően világosabb volt, mint Jacobéké, de stílusban teljesen megegyezett azzal. A falakat és az ülőalkalmatosságokat itt is kézzel szőtt szőnyegek díszítették. Beléptem Seth szobájába. Nem nagy szoba volt, de pont elég. A szoba egyik felét egy hatalmas ágy tartotta rabul.
- Foglalj helyet! – szólított fel. Levettem földig érő, világosabb színű, téli kabátom, majd elmosolyodva – zavaromban – rá néztem. Szemeit meresztve mérte végig a testemet borító, selyem anyagot. Száját eltátva formázott egy hangos „ó”-t, majd egy utolsó sóhajtással hozzá tette.
- Gyönyörű vagy! Úgy nézel ki, mint egy angyal – felkelt, majd közelebb húzott magához. Kezeivel végig simított két karom mentén, mosolyogva figyelve reakcióimat. Hallottam szívének felgyorsuló ütemét. Éreztem a leheletét az ajkaimon, majd egy következő levegő vételnél – lehunyva szemeit – előrébb hajolt és szájon csókolt. Lágyan játszadozott ajkaimmal, kezeivel a derekamat szorította, mintha ezzel akarna maga mellett tartani. Elhúzódott.
- Adni akarok valamit – mondta, arrébb sétált, de az egyik kezem még mindig fogva tartotta. Babrált valamit az egyik fiókba, majd egy aprónyi, hosszúkás dobozt adott át. Elengedtem ujjait, majd leülve az ágy szélére felnyitottam a ládikát. Nem tudtam megszólalni. Egy gyönyörű, fa karkötő volt, rajta apróbb dísszel. Jobban megfigyelve vettem csak észre az egyik medál fémből volt. A fél hold alakú dísz, mely ezüstösen csillogott.
- Ezüst hold – sóhajtottam.
- Igen, gondoltam tetszene neked – vonta meg a vállát. Megfordítottam és megláttam. Ugyanaz a felírat, mint azon, amit én választottam.
- Örökké! – suttogtam mosolyogva, majd megfordulva előkaptam az én ajándékom is.
- Tessék! – adtam a kezébe én is egy hasonló dobozkát. Felnyitotta, majd ugyanazzal a reakcióval megfigyelve ajándékom, megakadt a szeme a medálon lévő feliraton.
- Örökké! – válaszolta.
- Köszönöm – nyögtük ki egyszerre felnevetve. Egyik kezemet az arcára helyeztem. Közelebb hajoltam, majd a leggyöngédebb érintéssel a világon megcsókoltam.
- Boldog Karácsonyt! – mondtam halkan
- Neked is! – válaszolta, majd újra megcsókolt.
Farkas Ünnep
Mindent fehérség borított. Elbújtam az egyik fa törzséhez és láthatatlanul kezdtem készülődni a csatára. Vámpír gyorsaságomat elővéve több mint 70 darab hógolyót gyúrtam az elmúlt másfél percben. Mindnek szabályos, gömb alakja és közepes mérete volt. A fenyő egyik gyökere alá rejtettem őket. Hirtelen egy hangos reccsenést hallottam. Valaki nagy lendülettel közelíteni kezdett felém.
- Ne! – kiáltotta Seth, majd egy hatalmas ugrással elém vetette magát, ezzel térítve el felőlem a hatalmas hólövedéket. Farkasom egy puffanással zuhant bele a majd harminc centis hóba, ami szinte azonnal olvadni kezdett forró testhőmérsékletének ostroma miatt. Emmett hangos nevetése az egész erdőt beterítette. Seth is kacagni kezdett. Jókedvűsége férfias hangját gyermekien felszabadulttá tette. Lassan megpróbált felkelni a földről, de a következő pillanatban ismét egy hatalmas hógolyó röpült felénk, aminek szintén Emmett volt a gazdája. Ezúttal viszont már nem engem, hanem a hóból feltápászkodni kívánó Seth-et célozta meg.
- Hé! – kiáltottam a néhány méterre lévő Emmett-re. Most már én is nevettem. Elővettem az egyik eldugott hólabdámat, majd rácélozva eldobtam azt, ezzel védve meg farkasom testi épségét. Lövedékem sikeresen talált célba. Pontosan találtam mellkason a tőlünk nem messze álló vámpírt. Az eddigi nevetését most abbahagyta. Lehajolt egy adag fehér daráért, majd néhány erősebb szorítással golyó alakúvá formálta. Elhajította, egyenesen homlokon találva. A következő néhány perces tűzharcunkba Seth és Jasper is csatlakozott. Farkasom oldalamra állva próbált helyt állni a háborúban, még Jazz az egyik fa tetejéről Emmettel együtt taktikázva vett részt a csatában. Eldobtam az utolsó labdámat is.
- Végünk van! – súgtam oda farkasomnak, aki lepillantva a földre megértette mondatomat. Szinte egyszerre fordultunk meg, majd futni kezdtünk. Emmett és Jasper utánunk vetették magukat. Seth néhány másodperc alatt változott át farkassá. Teste először megfeszült, majd egy hatalmas ugrással hajtotta végre átalakulását. Ruhái kis cafatokban hullottak a föld hófödte tetejére. Pár szökkenés után tappancsai megszokták a talaj hűvösét, ezzel téve lehetővé a könnyedebb mozgást számára. Seth lábainak hirtelen parancsolt megálljt, megfordult, és egy játékos ugrással Jasper nyakába vetette magát. Nekem maradt Emmett. Követve farkasom példáját egy gyors szökkenéssel felugrottam az egyik fa ágára, majd szándékos lendületet véve harci társam hátára ugrottam. Emmett előre rántott, majd egy könnyed dobással a fehér hóhegyek közé lökött.
- Srácok! Én befejeztem – mondtam, majd feltápászkodtam. Leráztam ruhámról az összes ráragadt jeges csapadékot, majd Seth felé fordultam, aki még mindig fogva tartotta az egyik mancsával Jazz mellkasát - Haza megyek átöltözni, és, majd Jacob-nál találkozunk – tettem hozzá. Mióta tudják, hogy félig alakváltó vagyok, egy kicsit szívesebben fogadnak a rezervátumban. Valójában azok az indián lakosok sem félnek tőlem, akik semmit sem tudnak a farkasok létezéséről. Így Jake, mint alfa, engedélyezte belépésemet La Push egész területére. Tehát a mai – remélem éjszakába nyúló – estét egy rakat farkas között fogom tölteni. Seth azt mondta, alig várja, hogy bemutasson az anyukájának. Illetve elmesélte, hogy náluk hogyan zajlik a szent este. Évtizedekkel ezelőtt még nem is ünnepelték a karácsonyt. Azonban az idő elteltével lassacskán átvették az amerikai hagyományokat, és manapság már minden évben megtartják ezt a jeles ünnepet. Persze a saját szokásaikkal fűszerezve. Ilyenkor összegyűlik a család, a barátok nagy része és különböző programokkal, énekekkel ünnepelnek. Mélázásomból az óra ketyegése ébresztett.
- Mindjárt elkésem – jegyeztem meg hangosan, miközben vámpír gyorsasággal száguldottam Alice szobája felé.
- Segítened kell! – kiáltoztam hatalmas adag levegővel megtöltve tüdőm. Tisztára, mint egy elmebeteg. Idegesebb voltam a meghívás miatt, mint eddig bármi miatt is az életben.
- Jól van és most szépen nyugodj meg! – Emberi lassúsággal kelt fel Jasper öleléséből, majd elővéve valódi gyorsaságát néhány másodperc alatt előkészített mindent. Mindössze egy általa kiválasztott fehér egyrészes ruhát és néhány kisebb kiegészítőt kellett felvennem. A hajamat egy jól irányzott mozdulattal rendezte kontyba. Következett a smink. Pár pillanat múlva már száradt a festék a szempilláimon és a rúzs is az ajkaimon. Diszkrét, de mégis kicsit csábos megjelenésem tükrözte nőiességem minden fokozatát.
- Látod már kész is vagy – mondta egy halk nevetést elfojtva, majd lágyan megölelt és végül visszament a szobába.
- Köszönöm – emeltem fel a hangomat, hogy biztosan meghallja még bentről is.
- Szívesen – válaszolta, majd hátat fordítva a Cullen ház karácsonyi díszeinek, csendes és elővigyázatos rohanással indultam a találkozó színhelyére. Apró gyöngyökkel díszített, szintén fehér magas sarkúm alig érintette a hófödte talajt.
Néhány méterre a határtól már csak emberi módon közlekedtem, nehogy feltűnést keltsen gyorsaságom és másságom a „tudatlan” lakók között. Innen már csak egy aprónyi rész volt az erdőből és lassacskán elértem Jacob és az apja, Billy Black házához. Seth még nem volt ott, de amint Jake észrevette érkezésem, egy hangos köszönéssel és integetéssel invitált be a nagynak nem mondható rezidenciájukba.
- Szia – mosolyogtam rá – Kellemes ünnepeket – suttogtam.
- Hali! Neked is – mondta vigyorogva – Seth hamarosan itt lesz. Telefonált, hogy késik egy kicsit – tette hozzá, majd elindult a saját szobája felé.
- Ülj csak le, nyugodtan – kiáltotta.
- Köszönöm – válaszoltam. A nappali nem volt túl nagy, de otthonos volt. A falak, mind az eredeti, fa mintázattal voltak borítva. Néhány különböző színű - talán fonálból szőtt – fali szőnyeg díszítette őket. Az ágytakaró is hasonló színű volt, eléggé hangulatos. Az aprónyi szobából két még parányibb szoba nyílt, az egyik a ház végében lévő Jacobé volt, a másik valószínűleg az apjáé.
- Apukád? – kérdeztem, majd egy lendülettel felpattantam, mintha ezzel jobban hallhatnám Jake válaszát.
- Már ott van! – kiálltotta – Mármint Bella apukája, tudod Charlie eljött és mivel ő is megvan hívva Sue-ékhoz, így elvitte apát is – magyarázta.
- Szerinted nem baj, hogy nem hoztam semmit? - tudakoltam. A választól azonban féltem. A nem túl nagy táskámban is csak az a pár nyaklánc fért el, amit a falkának vettem. Hozzáteszem kész anyagi csőd ennyi embert ajándékkal meglepni. Mindenkinek ugyanolyan láncot vásároltam, egy-egy farkas medállal ellátva, illetve persze Seth-nek még egy külön meglepetést is szántam. Egy a nyaklánchoz illő mancslenyomatos karkötőt. A dísz egyik oldalába belevan gravírozva, hogy örökké. Remélem tetszeni fog nekik.
- Már mért lenne baj? Különben is a konyhában lévő összes kaját a mi feladatunk elvinni – jegyezte meg. Néhány lépést tettem az étkező felé. Az alig pár embernek helyet szolgáltató asztalkán csak úgy roskadoztak a finomabbnál finomabb ételek. Nem hinném, hogy Jacobék csinálták volna itthon.
- Ezt ti készítettétek? – feltételezésemre hangos nyerítéssel válaszolt.
- Nem – még mindig csak nevetett – Emily, tudod Sam barátnője… - beszélt.
- A terhes lány? – kérdeztem.
- Igen, szóval ő kért meg minket, hogy vigyük el az ételeket – még mindig vigyorogva jött ki a szobából. Megállt mellettem, rápillantva az órára. Sóhajtása után már hallani is lehetett a ház ajtaja felé irányuló trappoló lépteket. Mindkettőnk figyelme a bejáratra szegeződött, amin pár pillanat múlva Seth robogott be.
- Gyerekek! Ez a hó! – jött be kacagva Seth.
- Haver, azt hittem már soha nem érsz ide – mondta Jake
- Én is – mondta ismét nevetve – kész őrültek háza van otthon. Anyu tiszta ideg, hogy bemutatlak neki – itt rám nézett, majd vissza az alfájára – és azért is, hogy mikor visszük már a kaját, amit Emily készített. Alig bírtam elszabadulni.
- Akkor indulhatnánk is. Ha Sue megharagszik, nem védelek meg! – horkantott fel Jacob, majd bement a konyhába. Seth közelebb lépett hozzám. Megsimította forró kezével az arcom, majd egy aprónyi csókot lehelt ajkaimra.
- Köszi a segítséget! – nézett ránk Jake az ajtóból. Egyszerre indultunk az alfa után. Nagy nehezen felpakoltuk az összes tányért és dobozt. Lassan hagytuk magunk mögött a parányi házat. Hamar kezdett sötétedni, és már messziről lehetett látni a ház melletti óriási fenyőn lévő égősor fényét. Közelebb érve még több díszt véltem felfedezni az egészen aprótól a néhány méretes darabig. Mind egyedi és kézzel készített dekoráció volt. A ház körül néhány fiatalabb srác ólálkodott, viccelődve egymással. Volt egy kisfiú, aki a saját lábában megbotolva, fejjel esett bele az előtte elterülő nagy hókupacba. Ezen a társai jót derülve hahotáztak fel, szinte egyszerre. Beléptünk a házba, mindent átjárt a finomabbnál finomabb ételek illata. A nappaliban az idősebbek – köztük, ahogy láttam Charlie is és Billy is – egy hatalmas körben ültek és valami törzsi mondát meséltek a mellettük helyet foglaló apróbb gyerekeknek. A falka nagyrésze a konyhában lebzselt, segítséget színlelve Seth anyukájának.
- Anyu! Meghoztuk a kaját – kiabált az én farkasom, majd előre engedve Jake-et és Seth-et én is beléptem a konyhába. Ínycsiklandó ételek sokasága várt már így is a kivégzésre. Sue még gyorsan ráöntött valamit a sütőben lévő monumentális pulykára, majd felénk fordult.
- Jajj, drágáim, de jó, hogy megjöttetek! – örvendett az apró termetű mosolygós hölgy. Néhány lépéssel közelebb jött és egy hatalmas öleléssel a nyakamba vetette magát.
- Szóval te vagy az a Dawn nevű lányka, aki rabul ejtette az én Seth-em szívét – mondta nevetve.
- Anya! – farkasom arca az eddigi színéről pirosra váltott.
- Igen! Azt hiszem – vigyorogtam zavaromban.
- Oh, kincsem itt nem kell zavarban lenned. Mi itt szívesen látunk. Különben is, már annyit hallottunk rólad, hogy már szinte ismerünk itt mindannyian. Az én pici kisfiam ódákat zengett rólad – itt Seth mellé sétált, és egy darab bőrt az arcáról az ujjai közé csípett és finoman meghúzogatta. Az én farkasom elfintorodva próbálta meg elhúzni fejét.
- Most pedig menjetek, rengeteg még a dolgom. Seth! Mutasd meg neki a házat. – tette hozzá. Farkasom, mellém lépett, majd megfogta a kezemet és magával húzott.
- Gyere megmutatom a szobám – mondta.
- Rendben – egyeztem bele. Az egész ház alapvetően világosabb volt, mint Jacobéké, de stílusban teljesen megegyezett azzal. A falakat és az ülőalkalmatosságokat itt is kézzel szőtt szőnyegek díszítették. Beléptem Seth szobájába. Nem nagy szoba volt, de pont elég. A szoba egyik felét egy hatalmas ágy tartotta rabul.
- Foglalj helyet! – szólított fel. Levettem földig érő, világosabb színű, téli kabátom, majd elmosolyodva – zavaromban – rá néztem. Szemeit meresztve mérte végig a testemet borító, selyem anyagot. Száját eltátva formázott egy hangos „ó”-t, majd egy utolsó sóhajtással hozzá tette.
- Gyönyörű vagy! Úgy nézel ki, mint egy angyal – felkelt, majd közelebb húzott magához. Kezeivel végig simított két karom mentén, mosolyogva figyelve reakcióimat. Hallottam szívének felgyorsuló ütemét. Éreztem a leheletét az ajkaimon, majd egy következő levegő vételnél – lehunyva szemeit – előrébb hajolt és szájon csókolt. Lágyan játszadozott ajkaimmal, kezeivel a derekamat szorította, mintha ezzel akarna maga mellett tartani. Elhúzódott.
- Adni akarok valamit – mondta, arrébb sétált, de az egyik kezem még mindig fogva tartotta. Babrált valamit az egyik fiókba, majd egy aprónyi, hosszúkás dobozt adott át. Elengedtem ujjait, majd leülve az ágy szélére felnyitottam a ládikát. Nem tudtam megszólalni. Egy gyönyörű, fa karkötő volt, rajta apróbb dísszel. Jobban megfigyelve vettem csak észre az egyik medál fémből volt. A fél hold alakú dísz, mely ezüstösen csillogott.
- Ezüst hold – sóhajtottam.
- Igen, gondoltam tetszene neked – vonta meg a vállát. Megfordítottam és megláttam. Ugyanaz a felírat, mint azon, amit én választottam.
- Örökké! – suttogtam mosolyogva, majd megfordulva előkaptam az én ajándékom is.
- Tessék! – adtam a kezébe én is egy hasonló dobozkát. Felnyitotta, majd ugyanazzal a reakcióval megfigyelve ajándékom, megakadt a szeme a medálon lévő feliraton.
- Örökké! – válaszolta.
- Köszönöm – nyögtük ki egyszerre felnevetve. Egyik kezemet az arcára helyeztem. Közelebb hajoltam, majd a leggyöngédebb érintéssel a világon megcsókoltam.
- Boldog Karácsonyt! – mondtam halkan
- Neked is! – válaszolta, majd újra megcsókolt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)