15. Fejezet – Ragadozó pillantások

Már az ajtóban álltam, amikor egy kéz visszafordított a vállamnál fogva. Alice bosszúsan nézett rám és úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki hibát követett el, vagy készül elkövetni, csak azt nem tudja mit. Némán vártam valamiféle fejmosást. De ő egy szót se szólt, hangtalanul fintorogva nézett velem farkasszemet.
- Alice, mi a...? – kérdeztem.
- Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? - hangja olyan sértődött volt, amilyennek még életemben nem hallottam. Vagyis inkább ittlétem alatt. De nem értettem. Mi a baja? Emmettet féltené?
- Nem fogom bántani – mondtam.
- Ahhhh! – horkant fel - Nem erről van szó – beszélte, kezeivel magasra legyintve.
Értetlenül pislogtam márvány arcába. Egy másodpernyi néma csönd következett, majd egy hisztisnek tűnő ciccentés, után a testemre mutatott. Magamra pillantottam és az első meglepetés után bűnbánóan elmosolyodtam. Lenge nyári ruhám nem éppen arra való, hogy újdonsült bátyámat birkózzam le benne.
Mikor látta, hogy tudatosult bennem a malőr, karon ragadott és Rosalie társaságában felráncigált az emeletre.
Edward régi szobája valahogy, még mindig nem tűnt az én kis zugomnak. Sokkal inkább valami elvetemült luxuslady lakosztályának.
Rosalie gyengéd lökéssel tessékelt be a gardróbba, amely feketelyukként szippantotta be az előttem suhanó Alicet. Szinte vártam valami hangos szörcsenést, amikor eltűnt az ajtó mögött, mint amikor a spagetti tűnik el az utolsó szívásnál az emberek szájában. De ő a lehető legnagyobb csendben veszett a szemem elől a semmibe. Vagyis a gardróbba.
Számomra eddig ismeretlen fiókok mélyéről, soha nem látott dobozokban kerültek elő Alice keze nyomán a sportosabb cuccaim. Jó lett volna tudni, hogy egyáltalán vannak. Még egyszer át kell kutatnom ezt a helyet.
Egy sötétkék nadrág és egy fehér póló landolt a kezemben, míg Rosaliéban valamilyen márkás sportcipő. Szélvészként öltöztem át mialatt Alice takaros copfba, fogta hullámzó hajzuhatagom.
De a figyelmemet nem kerülték el Rosalie méregető pillantásai. Utolsó mozzanatként belemanővereztem hófehér lábaimat cipőimbe. Vetettem egy kósza pillantást az egyik szemben álló tükörre, amiből egy sápadt félvámpír pislogott rám.
Egy perccel később már Emmettel álltam szemben a simogató esőben, az egész család gyűrűjében. Testünkről halk koppanással ugrottak tovább az esőcseppek, amikor végre tényleg esni kezdett. Vetettem egy pillantást Sethre, remélve, hogy nem veszi észre a szememben a félelmet. Tudom, hogy lehetetlen, de félmeztelenül álldogálni az esőben, nem éppen a legbiztosabb környezet. Nem akarom, hogy megfázzon. Vajon meg tudnak fázni a farkasok? NEM AKAROM, HOGY BÁRMI BAJA ESSEN.
Emmett már elvetemülten vigyorogva mozgatta izmait, amikor egy ismeretlen szag csapta meg az orromat. A testem azonnal megfeszült. Idegen farkas szagát hozta a szél. A többiek nem tűntek izgatottnak. Mindannyian a jövevény felé fordultak. A teste ugyanolyan gyönyörű színekben játszott, mint Sethé, alakra karcsú volt, a mozgása kecses, a haja gyönyörűen csillogott. Bőrét vékony vízpermet tette fényessé. Befészkelte a bensőmbe magát valami furcsa érzés. Rágott és feszített, égetett és viszketett. Féltékeny voltam rá. A nő káprázatos volt.
Sethre pillantottam. Ismeri őt? Hát persze, hogy ismeri. Már a gondolattól, hogy ismerték egymást ezelőtt feszített és szúrt a mellkasom. Egy női vérfarkas.
Úgy nézett végig rajtam, ahogy ember még soha. Olyan közönyösen, de mégis valamiféle undorral a szemében, amit nem értettem. Nem tettem ellene semmit. Vagy pusztán az, hogy félig vámpír vagyok elég ahhoz, hogy előítéletekkel viseltessen irányomban?
- Te lennél az új vérszopó? – kérdezte felém fordulva, megvetéssel szemeiben.
- Leah állj le...- kezdte Jake.
- Uhhh. Bocsi- válaszolta gúnyosan forgatva a szemét.
- Szóval te lennél Leah? - kérdeztem csípőre tett kézzel, olyan lenézéssel végigmérve, amennyivel csak bírtam, a nevét különös hangsúllyal ejtve, mintha öklendezni kezdenék már a gondolattól is, hogy a számra kell vennem.
Válaszul úgy meredt rám, mintha egy pillantásával is meg tudna ölni. Ha nem lennék túlontúl büszke, lehet, hogy gyorsan megvizsgáltam volna, hogy nem kezdtem-e el valahol füstölögni, vagy meg van-e még minden végtagom. De álltam a pillantását.
És akkor egyszer csak, hirtelen, minden előzetes figyelmeztetés, apró jelzés nélkül, elmosolyodtam. Nem tudtam mi ütött belém. De én csak mosolyogtam. Hamar vigyorogni kezdtem, amikor megláttam mennyire, meglepődik. Vicces arckifejezést öltött.
- Ez a vérszopó a Dawn névre hallgat - mondtam és mintegy békejobbként nyújtottam felé a kezem. Nem tudom, hogy csak a megrökönyödés, vagy valami egészen más okból kifolyólag de viszonozta a gesztust, bár a tekintete még mindig nem volt nyugodtnak nevezhető.
- Mit keresel itt Leah? - kérdezte Jacob, látszólag ügyet sem vetve az előzőekre.
- Idegen vámpír nyomait találtam a szokásos járőrözésem közben – felelte.
- Igen, gondolom Dawnét – válaszolta Jacob.
- Nem. Az a szag másabb volt. Öregebb. Porosabb. Felkavaróbb – tette hozzá, amire Jacob arcizmai megfeszültek.
- Ez mikor történt? – kérdezett az alfa.
- Alig egy órája – felelte a lány.
- Nem hiszem, hogy aggódnotok kellene emiatt. Persze figyelni fogunk az elkövetkező pár napban, de alapvetően nem jelent semmit. Valószínűleg csak a kíváncsiság hajtotta - Edward ezt egyenesen Jacobnak címezte, Leah-ra ügyet sem vetve.
- Folytassátok a szokásos járőrözést, de fokozott figyelemmel – utasította az alfa őket. Jacob hangja furcsán nyugodt és erős volt. Parancsoló. Egészen felnőtt és komoly. Egyszóval cseppet sem Jacobos.
Nem tudtam mi zavar jobban, az hogy Leah leírásából kinek a jelenlétére gyanakodtam, vagy maga Leah. Szinte biztos voltam benne, hogy különleges szál fűzi őt és Sethet össze, csak azt nem tudtam milyen természetű ez a szál. Olyan ideg volt bennem, amit azonnal le kellett vezetnem. Emmett egyetlen pillantásomra kaján vigyorral válaszolt.
- Most nagyon elverlek hugi – nevetett fel ördögien, ami mosolyt csalt a jelenlévők arcára.
- Én is pont ugyanezt akartam mondani – elértem, amit akartam. Emmett tüzes szemmel mélyről jövően kacagott.
- Hölgyeim és Uraim! Tegyék meg tétjeiket! - lobogtatott meg egy jegyzettömböt a füle mögé tolt ceruzával Alice.
- Ez érdekesnek ígérkezik - bökte oldalba Leah Sethet.
Hogy merészel hozzáérni?! Azonnal fellángolt bennem a féltékenység. Emmett pedig, azonnal nekem esett és én olyat sóztam a bordájára, amekkorát csak tudtam, Leah fejét képzelve a helyére. A mellkasomat szorító érzés azonnal engedni kezdett. Még pár ütés neki és nekem és nyugodtabb leszek, mint eddig valaha.
Emmett nem adta jelét, hogy különösebben megérezte volna az ütésem, egy pillanatra abbahagyta a támadást, de utána minden hezitálás nélkül folytatta. Az ökle rettenetes erővel csépelte - szerencsémre a levegőt - amit én csak balerinákat megszégyenítő hajlékonysággal tudtam elkerülni. Sikerült a háta mögé kerülnöm egy rosszul célzott ütése után, mikor is a poén kedvéért fenéken billentettem, amit ha jól hallottam Jake és Jazz kitörő nevetéssel fogadott. Kíváncsiságból Sethre pillantottam, aki úgy tűnt cseppet sem értékeli a csínyemet. Emmett azonban kihasználva a figyelmetlenségemet megfogott és teljes erejéből elhajított az erdő felé. Néhány pillanatig hangtalanul repültem a semmi felé, fel sem fogva mi történik, amikor fejjel lefelé háttal telibe kaptam egy hatalmas fenyőfát, ami recsegve adott hangot ellenérzéseinek az ilyesfajta behatásokat illetően.
Hátam sajgott pár másodperc erejéig, aztán valami hirtelen ötlettől vezérelve felmásztam az első ágig, és onnan rúgtam el magam a győzelmi mámorban úszó bátyám felé. Hosszú métereken keresztül szántottuk fel magunk alatt a talajt, mindenünket beborítva sárral. Ismét Seth arcára kellett pillantanom, de erre nem számítottam. Elszörnyülködve nézett végig rajtunk. Ennyire gyerekesnek találna? Ennyire taszítanám?
Az esőfüggöny lassan teljesen áttetszővé vált, és mindennek friss, nedves illatot kölcsönzött. A szél ugyan enyhülni kezdett, de semmi jelét nem láttam, annak, hogy valaha is abba akarná hagyni táncát, a növényekkel és hajunk tincseivel.

14. Fejezet – Zöldszemű szörnyeteg

Még mindig Seth karjai között feküdtem. Ugyan tényleg nem szundítottam sokat, de mintha farkasom közelsége energiát adott volna. Fittnek és kipihentnek éreztem magam. Illata minden érintésétől és közelségétől egyre jobban gyakorolt rám mámorító hatást.
- Leahnak megígértem, hogy futunk egyet a környéken, ha itt végeztünk. Mikor meséltem tegnap rólad mindenki kíváncsi lett. Embry teljesen kisajátított. Úgy beszélt rólad mintha egy valódi természeti csoda lennél, mintha ezer éve ismerne. Tökre megkedvelt – mesélte.
Leah? Az ki? Hallottam egy rövid gurgulázó horkantást, de nem néztem hátra, hogy megtudjam kiből jött. Valahogy tudtam anélkül is. De miért utál ennyire? Miért akarja, hogy ne kedveljenek a barátai? Miért néz rám ilyen furcsa kifejezéssel a szemében? Talán azért utál, mert ő olyan fiatal hozzám? Még most kezdett igazán élni. Lányok és hasonlók. A gyomrom belefacsarodott a gondolatba, hogy valakire máshogy tekinthet Seth. De ha ennyire utál, akkor miért volt ilyen kedves az étkezőben? Ilyen szívtelen lenne? Magába bolondít, hogy aztán kegyetlenül kifacsarja a lelkem?
Edward lemondó sóhajtását hallottam a zongora mellől.
Nem. Lehetetlen, hogy Seth ilyen gonosz legyen. Ennyire kegyetlen. Túlságosan kedvesek a szemei, nem tudja ennyire átverni a környezetét. Edward, Bella, Jacob és a többiek nem szeretnék ennyire, átláttak volna már rajta.
Akkor mégis mi oka van rá, hogy ennyire elutasító legyen velem szemben? Én már nem értek semmit.
- Igen, Embry jó srácnak tűnt - újabb horkantás - Egyébként, ha már feljött ez a téma, majd ha esetleg nem lenne gond, akkor szeretnék találkozni Quillel – beszéltem.
- Persze. Naná – válaszolta.
- Öhm.. talán beszélnetek kellene vele, hogy tudja mi a helyzet, mielőtt rázúdítjátok ezt az egészet – feleltem.
- Ugyan már, Quil laza. Tök rendben lesz – legyintett egyet a levegőbe Seth.
- Azért én szeretném – erősködtem.
Jacob hanyagul rántott egyet a vállán
- Ahogy akarod – beszélte.
A lehető leglassabban fordultam Seth felé.
Kinéztem az ablakon, láttam, ahogy a szél megpróbálja elfújni a fák ide-oda mozgó leveleit. Odakint apró cseppekben szemerkélni kezdett az eső, az egész környéket vizes, csillogó réteggel borítva be. Unottan grimaszoltam. Mit lehet ilyenkor csinálni? Általában olvastam ilyenkor, de Forksban szinte folyton esik. A világ összes könyvét kiolvashatnám. Időm, mint a tenger.
Dobogó szívek közeledtek a házhoz. Bella az ajtóhoz sietett, vörösesbarna haja puhán lendült meg a hirtelen mozdulattól. Nem voltam benne biztos, hogy kibírom az emberi vér illatát. Persze van az ilyesmiben valamennyi tapasztalatom, de azért ez mégsem ugyanaz. Most már vegetáriánus vagyok. Nem lehet csalni.
- Ő Charlie, Bella édesapja – mondta Edward.
Csak idegesebb lettem. Nem bánthatom! Megfeszítettem az összes izmomat.
- A szeme! A szeme! - Alicere pillantottam.
- Szerintem nem gáz. Majdnem olyan, mint a miénk - felelte Emmett hangjában teljes, nemtörődömséggel.
- A majdnem nem elég - mondta Edward.
- Megoldom – feleltem felülve a kanapén, ahogy kimondtam gyűjteni, kezdtem magamba a hőt a szobából, bár nem tudtam működni fog-e. Sokat elvontam Sethtől és Jacobtól is, de ez valószínűleg fel sem tűnt nekik. És akkor egyszerre éreztem a fülcimpámtól a lábujjamig, hogy élek. Tényleg élek. Megteremtettem magamban az átlag emberi hőmérsékletet. Csak imádkozhattam, hogy a szemeim is emberibb színt öltöttek. Csukott szemmel hallgattam Bella hangját, ahogy az apját üdvözli, és egy mélyen csengő, reszelős, dörmögő hangot. Éreztem a friss, emberi vér illatát égő szomjúságként a torkomban.
- Bejössz Charlie? – kérdezte Bella, egy mosolygós pillantást vetve édesapjára.
- Kösz Bells! Sietek. Csak beköszönök – felelte.
- Bemutatok valakit – mondta ismét Bella, majd léptei halkan és dallamosan közeledtek, de Charlie léptei szinte bántották a fülem. Bella a karján Renesmeével Edwardhoz és Jacobhoz lépett.
Amikor a férfi belépett a szobába, az illata még inkább felkúszott az orromba. Tekintete végig futott a bent lévőkön, majd egyenesen rám nézett. Egyszerre tűnt izgatottnak és kíváncsinak, de valami teljesen más is megcsillant a szemében. Megköszörülte a torkát és a kezét nyújtotta.
- Charlie Swan. Bella édesapja – beszélte, majd egy édes pillantással tekintett szemeimbe.
- És Forks rendőrfőnöke - tette hozzá Bella mosolyogva.
Bevetettem a legelbűvölőbb mosolyom.
- Dawn Daniells Cullen. Igazán örülök Mr. Swan - elpirultam.
- Ugyan. Nem vagyok olyan öreg – hallottam, ahogy Emmett emberi fülnek nem hallhatóan kuncog, én elnyomtam a késztetést –Hívj nyugodtan csak Charlienak – felelte.
- Rendben Charlie - kacsintottam rá. Hallottam, ahogy a szívverése egy pillanatra felgyorsul és kihagy a lélegzete. Mik ezek az emberi reakciók?
- Khmm. Most mennem kell. Sue Clearwaterhez vagyok hivatalos, és még fel kell csípnem Billyt is - azzal sután megfordult és kihátrált a szobából.
- Viszlát kölyök. Dawn – bólintott egyet visszafordulva felém – Majd még találkozunk! – mondta, majd becsukva maga után az ajtón. Elhagyta a Cullen házat.
Amikor biztosak lehettünk benne, hogy Charlie már nem hallja Jasper megszólalt.
-Hogy voltál képes elpirulni? És mégis milyen színű a szemed? Hogy csináltad? – kérdezte kíváncsian.
- Csupán emberi hőt vettem fel – makogtam.
- Nézz rám - Seth hangjának nem tudtam nem engedelmeskedni. Neked bármit – Zöld - konstatálta a helyzetet.
Nem igazán tudtam, mit is mondhatnék. Emberibbnek éreztem magam, mint valaha, de valahogy furcsa is volt a helyzet. Képes voltam elpirulni és még a szemem színe és emberi lett. Olyan sok érzés zúgott bennem, sírni tudtam volna zavaromban. Azonnal visszaálltam a normális hőmérsékletemre. Így már sokkal kényelmesebben éreztem magam. Szemeim lassan behunytam és megvártam, míg visszaálltak eredeti színükre, majd elmosolyodva újra a többiekre pillantottam.
Hirtelen egy hatalmas tenyér taszított hátba.
- Mit szólnál egy visszavágóhoz? – hozta fel ismét Emmett. A pillanat tökéletes.
- Figyelmeztetlek. Nem fogom visszafogni magam - elvigyorodtam.
- Hé, azt hiszem, megbirkózom vele – mondta.
- Ki akar fogadni? – kiáltott a csilingelő hang.
- Ugyan már Alice, senki nem fogadna ellened - nem tudtam felfogni, hogy lenne olyan őrült, aki Alice ellen fogad. Ugyan.
- Erre én is kíváncsi lennék. Látni akarom azt a technikát végre élesben is, ahogy elpáholod a nagydarabot – mondta Jacob.
- De egy vámpíron nem ugyanolyan, mint egy farkason. Az a technika, amit Emmett ellen alkalmazok sokban, hasonlít rá, de valamennyire különbözik is. Mindig épp az ellenfelemtől függően válogatom meg a mozgásom."
- Ha csak ezen múlik én is kihívlak – vigyorgott.
- Ugyan Jake. Nem vagy ellenfél – mondtam.
- Ne bántsd az én Jacobomat - Renesmee hangja olyan hirtelen hasított a levegőbe dallamos tónusában, hogy rögtön megenyhültem.
- Persze, hogy nem bántom. Jacob csak viccelt – feleltem Nessie-re mosolyogva.
- Jó, de farkast akarunk látni, nem? Akkor Seth – ajánlotta fel Jacob.
- NEM! - a hangom hirtelen csendült olyan fémesen hideg éllel, hogy Jacob széles, vakító mosolya azonnal lelohadt.
- Én is beleszólhatok? – kérdezte farkasom.
- Seth az istenért. Nem fogok veled küzdeni – fakadtam ki.
- Nem is lenne értelme, ha egyszer a többieknek is meg kell majd mutatnod – felelte.
- Igazad van. Kiment a fejemből - játszott tovább Renesmee hajával Jacob.
- De egyszer úgyis harcolnod kell velem, hogy megmutasd, hogyan legyünk erősebbek - tiltakozni akartam, de ő csak folytatta - Meg kell mutatnod a technikád, és erre ez a legjobb módszer Dawn - Kapkodni kezdtem a levegőt, és ha lehetséges lenne a szívem kiugrott volna a helyéről. Ha nem lennék már, úgymond matuzsálem és nem tanultam volna meg kontrollálni magam, akkor a nyakába vetném magam. Vagy körbetáncolnám, miközben sikítozom a boldogságtól. De aztán jeges zuhanyként érte el a gondolat boldogságtól túlcsordult agyamat. Harcolni? Sethtel? Egy hajszálát se tudnám bántani. Az is kín lenne, ha csak nem látnám mosolyogni.
- Na gyere. A vámpírral rögtön verekedhetsz – ismét elmosolyodott Emmett, mint aki forgat valamit a fejében.
Olyan ingerült lettem, hogy akár helyben letéptem volna Emmett fejét, de ha még nógat is hozzá, nem állok jót magamért.
- Gyerünk - morogtam, miközben kifelé masíroztam az ajtón.
Csak képzelődtem, vagy Seth tényleg vetett rám egy féltő pillantást?

13. Fejezet – Égető fáradtság

Ott álltam a konyhában, körülöttem mindenki érdeklődve figyelte reakcióimat. Beleremegtem a gondolatba, hogy végre megmutathatom, mit is tudok valójában. Edwardra pillantottam, majd Jacobra, vetettem egy futó pillantást Emmettre hogy lázas tekintetem megállapodhasson Seth tarkóján. Kezem még mindig a vállán nyugtattam és ő továbbra is lágyan, simogatta.
- Fordulj felém, kérlek – feleltem, gyengéd és lágy hangon. Seth eleget tett a kérésemnek, bár egy pillanatra összerezdült szavaim hallatán. Vagy csak én képzelődöm? Hátrafordult a sokat megélt, ódon széken.
Ha bármi kétség merült volna fel bennem a mellkasomat szétfeszítő, kavargó érzésekkel kapcsolatban, azt az arcára vetett egyetlen pillantás eltörölte. Csodás mély barna szemei olyan kedvességet sugároztak, amit senki sem tudna felülmúlni. Hagytam elkalandozni követelődző szemeim fantasztikus barna bőrén, fiatal vonásain. Tekintetem arcáról a nyakára esett. Elképzelhetetlen késztetést éreztem, hogy megcsókoljam a hívogató hajlatot.
Vagy inkább harapnám?
Gondolataimból Jasper torkának karcos köszörülése riasztott fel. Elnéző mosolyába szinte belepirultam.
- Tűzzel könnyebb lenne, de így is menni fog - dörmögtem az orrom alá - Bár fárasztóbb lesz - tettem hozzá kelletlenül.
- Csináld már! – mondta izgatottan Emmett. Ingerült baritonja mosolyra késztetett. Hogy lehet valaki ennyire türelmetlen vámpír létére?
- Felfordítottam a bal tenyerem és erősen koncentráltam, hogy elég hőt képezzek. A levegő lassú táncba kezdett a felszálló meleg levegőtől.
- Fantasztikus. Saját hősugárzónk van. De hoppá! Teljesen szükségtelen – dünnyögte vihorászva Emmett.
Megmutattam az ördögibb mosolyom.
- Szóval te vagy az önként jelentkező – ejtettem ki egy mosoly kíséretében.
- Pfuh, de betojtam - legyintett le.
Emmett széke alá koncentráltam a felhalmozott hőt.
- Mondd tökfilkó - kezdtem cinkosan - mit csinál a meleg levegő? - ekkor Emmett már egy méterre lebegett a földtől.
- Ez érdekes. Tudsz vele tüzet is gyújtani? – nézett rám érdeklődve a családfő.
- Megmutatom Carlisle – szólaltam meg.
Ismét a bal tenyeremre koncentráltam, hogy elég hőt képezzek. Emmett nagy reccsenés közepette puffant székével a padlón. "
- Rám fér egy diéta – köhécselte még mindig nevetve.
- Nem elég a mostani? - vigyorgott kissé keserűen Jasper.
Becsuktam a szemem. Ilyen szoba-hőmérsékletű környezetben, ahol nem vonhatok el hőt semmitől, csupán saját erőmből teremtem meg azt, elég kimerítő. Úgy tűnik megint aludnom kell majd.
Fárasztó Cullenek.
Éreztem, ahogy valami egészen forró nyaldossa a tenyerem. Egy újabb, utolsó hőhullámmal fejeztem be a folyamatot. Erőt vett rajtam a fáradtság. Kinyitottam a szemem és a kék lángjaimra pillantottam. Szemeikben elismerés csillogott.
Olyan boldog voltam akár egy újdonsült lottómilliomos.
- Kék? - hallottam végre az első szót magánszámom óta. Bár Jacob értetlen horkantása nem tudom, hogy egyáltalán szónak számít-e.
Annyi értelemmel a szemében pislogott rám akár egy hal.
- Kedélyállapotom határozza meg a színét. Már ha az érzelmeimet is belekeverem. Elég furcsa az egész. De az akaratommal befolyásolni tudom az alakját is – mondtam.
Sethre pillantottam. A lángjaim azonnal aranyszínűre festődtek és egy apró, bozontos farkaskölyök képére formáltam. Körbefutotta az étkezőt a levegőben, kellemes meleget hagyva maga után, majd Seth vállánál semmivé foszlott.
Fáradtan sóhajtottam fel. Megtartani a lángokat vagy hőt elvonni gyerekjáték.
Megteremteni azt, borzalmasan kimerítő.
Minden gondolatom a nappali sokkal kecsegtető, pihe-puha kanapéja körül forgott.
Csak egy kicsit leülök. Csak egy kicsit pihenek. Éppen hogy lehajtom a fejem.
Botladozva, lajhárgyorsasággal indultam el a nappali felé. Hol marad ilyenkor a vámpírgének által örökölt kecsesség?
Ismeretlen forróságba burkolódzott a testem.
Nem! Nem akarom! Nem égethettek el!
Tiltakozni akartam, de amikor kinyitottam a szemem rájöttem, hogy csak Seth támogat a célomhoz.
Végigsimítottam erős karján, amire félig nehezedtem. Milyen erős!
A cselekvés reflexszerű volt, önkéntelenül értem a duzzadó, feszes izomköteghez.
- Köszönöm - suttogtam alig hallhatóan, mielőtt elszenderedtem volna a kanapén Seth libabőrös karjának látványával.
- Túl hideg vagy te lány – suttogta Seth, majd elaludtam.
Mintha alig néhány perc múlva kezdtem volna ébredezni, mély álmomból. Hallottam a hangokat, amik körülöttem repkedtek a szobában.
- Szerinted, elengedi valaha? – hallottam az első hangot.
- Életemben nem láttam még ilyet – mondta a másik.
- Az ujjai teljesen lefejthetetlenek.
- Egy százasba hogy elengedi, mielőtt felkel - hallottam Emmett hangját.
- Tartom – felelte suttogva Jasper.
- Egy ezresbe, hogy két percen belül felkel és elengedi - csilingelt Alice - Jazz győzött – folytatta.
- Akkor egy százasba, hogy bekékül – mondta ismét valaki.
- Tartom - Jasper elég rugalmasnak tűnik.
- A farkasok nem igazán kékülnek – beszélte újra a csilingelő hang.
- Alice te ne szólj bele! – horkant fel Emmett.
- Hagy, kopasszam meg – válaszolta Alice.
- Csak fél órája alszik - Seth hangja aggódó volt. Le akar magáról vakarni?
- Bízz bennem már csak egy, kicsit kell várnod - nyugtatta Alice.
Résnyire nyitottam a szemem.
Az első dolog, amit láttam Seth füle volt. Volt más furcsaság is. Valami volt a kezemben.
- Oh – engedtem el hirtelen Seth csuklóját.
- Na! - Jasper és Emmett is izgatottan vizsgálta szabaddá lett csuklót.
- Semmi nyom - hangzott Emmett diadalittas hangja.
- Nem szorította erősen, csak annyira, hogy ne tudjak menekülni – felelte farkasom.
- Tényleg? - hangom majdnem elcsuklott a torkomat mardosó szégyentől.
- Akkor kaptál el, miután leraktalak és arrébb akartam állni – beszélte mosolyogva.
- Sajnálom - belenéztem Seth csodás barna szemeibe.
Hogy voltam képes rögtön ilyen gyerekes módon viselkedni? Még, ha nem is tudtam róla?
Még mindig fojtogatott a keserűség. Hidegen ölelte át a torkomat, ezernyi tűszúrással ingerelve. Ropogtatta a csontjaim a mellkasomban, kiszorítva az összes levegőt a tüdőmből. Fuldokoltam.
Mosolyt erőltettem az arcomra, nem láthatja rajtam, hogy valójában mennyire is szégyellem magam.
- Hát igen - Préseltem ki magamból a szavakat. Lazának tűntem, hála a vámpírgéneknek, isteni színész vagyok. Seth úgy nézett rám, annyi furcsa kavargó érzéssel a szemében, amin képtelen voltam keresztülnézni. Nem láthattam őt. Bármit odaadtam volna, csak halljam a gondolatait.
- Siettek? Vagy maradtok még? - kérdeztem Jacobra pillantva. Attól féltem megint valami gyerekes hülyeséget követek el, ha továbbra is Seth-en tartom, a tekintetem. De a szemem szinte égett és szúrt, mikor elfordultam.