Ott álltam a konyhában, körülöttem mindenki érdeklődve figyelte reakcióimat. Beleremegtem a gondolatba, hogy végre megmutathatom, mit is tudok valójában. Edwardra pillantottam, majd Jacobra, vetettem egy futó pillantást Emmettre hogy lázas tekintetem megállapodhasson Seth tarkóján. Kezem még mindig a vállán nyugtattam és ő továbbra is lágyan, simogatta.
- Fordulj felém, kérlek – feleltem, gyengéd és lágy hangon. Seth eleget tett a kérésemnek, bár egy pillanatra összerezdült szavaim hallatán. Vagy csak én képzelődöm? Hátrafordult a sokat megélt, ódon széken.
Ha bármi kétség merült volna fel bennem a mellkasomat szétfeszítő, kavargó érzésekkel kapcsolatban, azt az arcára vetett egyetlen pillantás eltörölte. Csodás mély barna szemei olyan kedvességet sugároztak, amit senki sem tudna felülmúlni. Hagytam elkalandozni követelődző szemeim fantasztikus barna bőrén, fiatal vonásain. Tekintetem arcáról a nyakára esett. Elképzelhetetlen késztetést éreztem, hogy megcsókoljam a hívogató hajlatot.
Vagy inkább harapnám?
Gondolataimból Jasper torkának karcos köszörülése riasztott fel. Elnéző mosolyába szinte belepirultam.
- Tűzzel könnyebb lenne, de így is menni fog - dörmögtem az orrom alá - Bár fárasztóbb lesz - tettem hozzá kelletlenül.
- Csináld már! – mondta izgatottan Emmett. Ingerült baritonja mosolyra késztetett. Hogy lehet valaki ennyire türelmetlen vámpír létére?
- Felfordítottam a bal tenyerem és erősen koncentráltam, hogy elég hőt képezzek. A levegő lassú táncba kezdett a felszálló meleg levegőtől.
- Fantasztikus. Saját hősugárzónk van. De hoppá! Teljesen szükségtelen – dünnyögte vihorászva Emmett.
Megmutattam az ördögibb mosolyom.
- Szóval te vagy az önként jelentkező – ejtettem ki egy mosoly kíséretében.
- Pfuh, de betojtam - legyintett le.
Emmett széke alá koncentráltam a felhalmozott hőt.
- Mondd tökfilkó - kezdtem cinkosan - mit csinál a meleg levegő? - ekkor Emmett már egy méterre lebegett a földtől.
- Ez érdekes. Tudsz vele tüzet is gyújtani? – nézett rám érdeklődve a családfő.
- Megmutatom Carlisle – szólaltam meg.
Ismét a bal tenyeremre koncentráltam, hogy elég hőt képezzek. Emmett nagy reccsenés közepette puffant székével a padlón. "
- Rám fér egy diéta – köhécselte még mindig nevetve.
- Nem elég a mostani? - vigyorgott kissé keserűen Jasper.
Becsuktam a szemem. Ilyen szoba-hőmérsékletű környezetben, ahol nem vonhatok el hőt semmitől, csupán saját erőmből teremtem meg azt, elég kimerítő. Úgy tűnik megint aludnom kell majd.
Fárasztó Cullenek.
Éreztem, ahogy valami egészen forró nyaldossa a tenyerem. Egy újabb, utolsó hőhullámmal fejeztem be a folyamatot. Erőt vett rajtam a fáradtság. Kinyitottam a szemem és a kék lángjaimra pillantottam. Szemeikben elismerés csillogott.
Olyan boldog voltam akár egy újdonsült lottómilliomos.
- Kék? - hallottam végre az első szót magánszámom óta. Bár Jacob értetlen horkantása nem tudom, hogy egyáltalán szónak számít-e.
Annyi értelemmel a szemében pislogott rám akár egy hal.
- Kedélyállapotom határozza meg a színét. Már ha az érzelmeimet is belekeverem. Elég furcsa az egész. De az akaratommal befolyásolni tudom az alakját is – mondtam.
Sethre pillantottam. A lángjaim azonnal aranyszínűre festődtek és egy apró, bozontos farkaskölyök képére formáltam. Körbefutotta az étkezőt a levegőben, kellemes meleget hagyva maga után, majd Seth vállánál semmivé foszlott.
Fáradtan sóhajtottam fel. Megtartani a lángokat vagy hőt elvonni gyerekjáték.
Megteremteni azt, borzalmasan kimerítő.
Minden gondolatom a nappali sokkal kecsegtető, pihe-puha kanapéja körül forgott.
Csak egy kicsit leülök. Csak egy kicsit pihenek. Éppen hogy lehajtom a fejem.
Botladozva, lajhárgyorsasággal indultam el a nappali felé. Hol marad ilyenkor a vámpírgének által örökölt kecsesség?
Ismeretlen forróságba burkolódzott a testem.
Nem! Nem akarom! Nem égethettek el!
Tiltakozni akartam, de amikor kinyitottam a szemem rájöttem, hogy csak Seth támogat a célomhoz.
Végigsimítottam erős karján, amire félig nehezedtem. Milyen erős!
A cselekvés reflexszerű volt, önkéntelenül értem a duzzadó, feszes izomköteghez.
- Köszönöm - suttogtam alig hallhatóan, mielőtt elszenderedtem volna a kanapén Seth libabőrös karjának látványával.
- Túl hideg vagy te lány – suttogta Seth, majd elaludtam.
Mintha alig néhány perc múlva kezdtem volna ébredezni, mély álmomból. Hallottam a hangokat, amik körülöttem repkedtek a szobában.
- Szerinted, elengedi valaha? – hallottam az első hangot.
- Életemben nem láttam még ilyet – mondta a másik.
- Az ujjai teljesen lefejthetetlenek.
- Egy százasba hogy elengedi, mielőtt felkel - hallottam Emmett hangját.
- Tartom – felelte suttogva Jasper.
- Egy ezresbe, hogy két percen belül felkel és elengedi - csilingelt Alice - Jazz győzött – folytatta.
- Akkor egy százasba, hogy bekékül – mondta ismét valaki.
- Tartom - Jasper elég rugalmasnak tűnik.
- A farkasok nem igazán kékülnek – beszélte újra a csilingelő hang.
- Alice te ne szólj bele! – horkant fel Emmett.
- Hagy, kopasszam meg – válaszolta Alice.
- Csak fél órája alszik - Seth hangja aggódó volt. Le akar magáról vakarni?
- Bízz bennem már csak egy, kicsit kell várnod - nyugtatta Alice.
Résnyire nyitottam a szemem.
Az első dolog, amit láttam Seth füle volt. Volt más furcsaság is. Valami volt a kezemben.
- Oh – engedtem el hirtelen Seth csuklóját.
- Na! - Jasper és Emmett is izgatottan vizsgálta szabaddá lett csuklót.
- Semmi nyom - hangzott Emmett diadalittas hangja.
- Nem szorította erősen, csak annyira, hogy ne tudjak menekülni – felelte farkasom.
- Tényleg? - hangom majdnem elcsuklott a torkomat mardosó szégyentől.
- Akkor kaptál el, miután leraktalak és arrébb akartam állni – beszélte mosolyogva.
- Sajnálom - belenéztem Seth csodás barna szemeibe.
Hogy voltam képes rögtön ilyen gyerekes módon viselkedni? Még, ha nem is tudtam róla?
Még mindig fojtogatott a keserűség. Hidegen ölelte át a torkomat, ezernyi tűszúrással ingerelve. Ropogtatta a csontjaim a mellkasomban, kiszorítva az összes levegőt a tüdőmből. Fuldokoltam.
Mosolyt erőltettem az arcomra, nem láthatja rajtam, hogy valójában mennyire is szégyellem magam.
- Hát igen - Préseltem ki magamból a szavakat. Lazának tűntem, hála a vámpírgéneknek, isteni színész vagyok. Seth úgy nézett rám, annyi furcsa kavargó érzéssel a szemében, amin képtelen voltam keresztülnézni. Nem láthattam őt. Bármit odaadtam volna, csak halljam a gondolatait.
- Siettek? Vagy maradtok még? - kérdeztem Jacobra pillantva. Attól féltem megint valami gyerekes hülyeséget követek el, ha továbbra is Seth-en tartom, a tekintetem. De a szemem szinte égett és szúrt, mikor elfordultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése