Seth nem sokkal az indulás után már be is érte Edwardot. Élveztem velük futni. Felszabadító és megnyugtató is volt egyszerre. Jólesett nézni őket, ahogy igazodnak egymás mozdulataihoz, versenyeznek, elmerülnek a sebesség mámorában. Meglepő érzéseket produkált bennem Seth. Egyetlen pillantásával felkavarta az egész világomat. Egyszerűen nem tudom, mi is lehet ez, amit érzek. Boldog vagyok, ha velem van, de hiánya olyan űrt okoz egész testemben és lelkemben, amire nincs gyógymód.
Illetve még egy érzést megtapasztaltam. Valahányszor Edwardra figyelt és vele szórakozott, mellőzöttnek éreztem magam. Irigyeltem minden pillanatot, amit nem velem töltött. Irigyeltem az összes Cullent, az összes farkast. Irigy voltam Forksra és La Pushra, az összes lakosra, mert előttem megismerhették őt. Rá kellett jönnöm, féltékeny vagyok a világra.
Csak negyed órába telt visszaérni a házhoz. A déli hőség álmosító jeleit fedeztem fel a tikkadt Seth-en, aki, amint a Cullen házhoz értünk, egy bokor mögött átalakult, majd elrohant a család konyhájába. Tisztán lehetett hallani minden egyes kortyot, amit lenyelt.
Szégyenkezve léptem be. Olyan hülye voltam! Micsoda ostoba kirohanás volt ez tőlem! Muszáj kiengesztelnem őket.. és már van is egy ötletem.
Miért is lepődtem, meg amikor megláttam Alice-t a lépcsőn letáncolva elém sietni?
- Nekem tetszik az ötleted, szólok a többieknek és kezdhetjük is! – mondta, s közben egyet rám kacsintott.
- De Alice! - mindig elfelejtem, hogy a jövőbe lát - Máris? – beszéltem ismét.
- Igen. Mire várjunk? – kérdezte.
- Öhm, oké rendben, csak tudod… megéheztem egy kicsit – feleltem, majd zavaromban lehajtottam a fejem.
- Úgy érted szomjas vagy? – nézett rám érdeklődve.
"Nem – itt megráztam a fejem – éhes – válaszoltam újra.
- Ohh - Szemmel láthatóan megleptem. Megint.
- Alice, most hogy-hogy nem zavarja a képességed, hogy vérfarkasok vannak a házban? – néztem rá meglepődve.
- Nem látok semmit, az előbb csak rád koncentráltam és magamra, így láttam meg, hogy mire készülsz – válaszolta könnyed egyszerűséggel.
- Bonyolultan hangzik – megrántottam a vállam.
- Nehezebb így összeszedegetni a morzsákat, az már biztos. De ne tereld el a szót, hívom a többieket – felelte kacagva.
Lemondóan felsóhajtottam és legyintettem egyet a kezemmel. A felkavart levegő Alice édes illatát hozta magával, Jacob és Seth érdekes illatával keveredve.
Nem bírtam magammal, csak egy pillantást hagy vessek rá. Muszáj látnom. Csak egy ici-pici pillanatra láthassam az arcát. Hangtalanul a konyha ajtajához siettem és óvatosan bekukucskáltam.
Seth épp a hűtőt rámolta ki, ami teli volt mindenféle mirelit zöldséggel és nyers hússal. A Cullenek ezek szerint számítanak az éhes farkasok sáskajárására.
Minden erőfeszítésem ellenére felkuncogtam. Mellettem Alice jelent meg, aki amint meglátta az ételekkel bajlódó Seth-et angyali kuncogásba kezdett.
Nem kell gondolatolvasás, vagy jövőbelátás ahhoz, hogy tudjam mit fogunk Alice-szel tenni. Szelíd erőszakkal nyomtam a megilletődött, éhező Seth-et az ebédlőasztal egyik székére, miközben Alice kiválogatta az ebéd hozzávalóit. Segítettem főzni és együtt nevetgéltünk valahányszor haragosan követelőzött a farkasom gyomra.
- Mindjárt, mindjárt! - Alice már tűkön ült. Ő lenne az egyetlen türelmetlen vámpír?
- Nagyon jó illata van - szagolt át a vállunk fölött Seth.
- Hé! Nem mész innen!? – emeltem fel hangom mosolyogva rápillantva.
- Mi vagyok én? Kutya? – kérdezte.
- Nem, csupán egy neveletlen farkaskölyök – beszéltem mosolyogva.
- Dawn, kölyöknek nézel? - mélybarna szemei szenvedően csillogtak. Megéreztem a hangjában a szorongást.
Hogyan is tudnék többé gyerekként tekinteni rád? Butuskám...
- Nem nézel ki kölyöknek - mértem végig - de ha tudnád én milyen, idős vagyok...
- Miért milyen idős vagy? – kérdezte felcsillanó szemekkel.
- Maradjunk annyiban, hogy többször annyi, mint te – feleltem.
- Nem fogod elárulni igaz? – folytatta tovább.
- Ilyet nem illik kérdezni egy nőtől, szemtelenség – mondtam elmosolyodva, majd színpadiasan felhúztam az orrom, megjátszva a sértődöttet. Hirtelen eszembe jutott valami.
- Elmesélted a többieknek az ötletem Alice?
- Igen, egy fél óra múlva mindenki itt lesz – mondta vigyorogva-
- Miféle ötletről van szó? -kérdezte Seth.
- Dawn törleszteni akar. Bár erre semmi szükség. Esme már attól a csillagok közt járt, hogy
visszajöttél – érvelt.
Ó, drága, kedves Esme! Túlontúl megbocsátó vagy. Mintha máris az édesanyám lenne, minden megmozdulásában lehet érezni túlcsorduló szeretetét mindannyiunk iránt.
- Törlesztés? Hogyan? – kíváncsiskodott farkasom.
- Majd meglátod farkaskölyök - feleltem mosolyogva, miközben éreztem, hogy a gyomrom bukfencet hány az idegességtől. Minden éhségem elszállt. Egy falat emberi étel se csúszott volna le a torkomon.
- Ebéd! - kiáltotta boldogságtól elragadtatott hangon Alice.
Seth elé pakoltuk az összes elkészített fogást. Levestől a főételen át a desszertig, amikor Jacob viharzott be és ült az asztalhoz. Alice azonnal kerített még egy terítéket. Majd szépen, esztétikusra rendezve megterített az alfának is.
Bármennyire is ideges voltam, Alice desszertjébe, muszáj volt belekóstolnom, de ezért Jacobbal kellett élet-halál villaharcot vívnom. De végül is, ilyen édes eperkelyhet még soha nem kóstoltam.
Amint a srácok jóllakottan hátradőltek a székükben, a teljes, csodálatos Cullen család szállingózott be és ült le az asztalhoz. Mindenki egyesével és mosolyogva ült le az asztalhoz.
Jeges zuhanyként futott végig rajtam az idegesség, teljesen megbénultam. A torkomban hatalmas gombóc keletkezett, ami nem engedte, hogy levegőt vegyek.
-Kezdődik – gondoltam magamban, majd sóhajtva belekezdtem mondandómba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése