Lábaimat még mindig vadul ostromolták a tenger sós hullámai. A szellő enyhítette a Nap sugarainak forró hőjét. Seth finoman markolta ujjaimat tenyerével. Szemeivel, hol engem, hol pedig a tenger kéklő vizét figyelte. Amint kiértünk a fehér homok puha felületére az egyik ismeretlen most egy mosollyal közeledett felém. Az egyik hosszú hajú - vagy Dylan vagy Kaleb – oda futott hozzánk. Egy apró fújtatás hagyta el szétnyíló ajkait, mikor lihegve megállt előttem.
- Szia! A nevem Kaleb – emelte felém kezét. Viszonoztam gesztusát, majd elmosolyodva én is hozzátettem.
- Hello, én Dawn vagyok – hosszú vörös hajam szállingózott a lágy nyári szellőben. Seth még mindig erőteljesen kapaszkodott belém. Néhány pillanat múlva rájöttem, miért lett hirtelen ilyen komor arca. Ránéztem Kaleb-re, majd visszafordultam farkasom felé. Szemeiben sütött a harag, a düh, amit akkor érzett, mikor a másik fiúra rápillantott. Szemöldökét össze-ráncolta, majd ajkai egyetlen vonallá préselődtek. Morgott valamit, de még én sem értettem. Közelebb hajoltam hozzá, majd lábujjhegyre állva egy apró puszit nyomtam orrának hegyére, végül a fülébe kezdtem suttogni.
- Mi a baj? – kérdeztem halkan, hangomban némi komikussággal.
- Semmi – felelte mérgesen – Csak mindegy, hagyjuk! - rázta meg fejét, ezzel elhessegetve rosszalló gondolatait.
- Hát, igen a féltékenység – kezdtem bele, még mindig a füléhez hajolva – az egy olyan, dolog, ami teljesen védtelenné teszi az embert – mondtam nevetve. Végre ő is elmosolyodott. Tekintetét rám emelte, majd tenyerével gyengéden végigsimított hullámos hajamon.
- Főleg, ha az ember egy szőke la pushi zenész csajra féltékeny – kezdte el – mint ki is? – gondolkodott – Ja, hogyan is felejthettem el, hát te – hangosan vihogni kezdett, kezeit hasához emelte és úgy nevetett tovább.
- Na, köszi – nevettem én is.
- Haver, jössz már? – jött felénk Paul, majd rácsapott egyet Seht nyakára.
- Na ide figyelj – fordult meg farkasom, majd futni kezdett a könnyesen röhögő Paul felé.
- Sziasztok! Visszatértem – sétáltam közelebb a lányokhoz, akik egymás mellett napozva beszélgettek. Kim, Rachel, Keira, majd tőlük egy kis távolságot tartva Leah is.
- De jó – jegyezte meg egy kedves fintorral az arcán.
- Nem hozzád beszéltem – folytattam, majd helyet foglaltam a puha homokon és a minket árgus szemekkel figyelő lányokra néztem.
- Szóval, megy a napozás? – kérdeztem mosolyogva.
- Igen – vigyorgott rám Rachel – Azt hittem elmentetek – tette hozzá, majd ragyogó mosolyát, még mindig rajtam tartotta.
- Nem, csak Seth megmutatta a másik részét a partnak – feleltem és viszonoztam pillantását.
- Bár ne közölnéd velünk – szólalt meg ismét csípősen Leah.
- Állj már le! Senki nem kíváncsi a piszkálódásodra – szólalt meg Kim, akiről nem gondoltam volna, hogy tud ilyet is – Komolyan Leah, minek kell tönkre tenned minden jót? – nézett rá, majd megrázta fejét.
Leah megforgatta szemeit, feltekintett az égre, majd megrántotta vállát.
- Ne is törődj vele, ő ilyen. Így érzi jól magát – tette hozzá Keira, aki szintén az én pártomat fogta.
- Szóval ti Seth-tel együtt vagytok? – kérdezte rám mosolyogva.
- Azt hiszem – feleltem, majd lehajtottam fejem.
- És honnan is jöttél? – kérdezte Leah ismét maró hatással, bíró hangsúllyal.
- Londonból – mondtam állva pillantását.
- Nem hiányzik? – beszélte felém.
- Néha, egy kicsit – válaszoltam egyszerű könnyedséggel, majd megrántottam vállam.
- Lehet, hogy jobb lenne, ha hazamennél, mármint Londonba – közölte ismét velem.
- Ezt nem hiszem el Leah, annyira pofátlan vagy – szólalt meg immár Rachel is.
- Sajnálom – elnevette magát – de hát, ha rajtam kívül senki nem veszi észre a betolakodót, akinek nem volt elég a vérszopó rezidencia, még ide is be akar furakodni – nyelt egyet miután kimondta veleig sértő szavait. Mély szúrás hasított legbelül, mintha valaki egy éles kést döfött volna testembe.
Fájt, ahogy beszélt rólam. Mi van, ha nem csak ő gondolja így? A tudat, hogy utál engem, beette magát az elmémbe, szemeim megteltek könnyel, de próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy záporként kezdjenek el ömleni a könnyeim.
Vettem egy hatalmas adag levegőt leküzdve a késztetést, majd kifújtam azt, ezzel hozva meg-nyugvást háborgó lelkemnek.
Játszott mosollyal fordultam vissza a lányok felé, akik meglepődve és engem sajnálva néztek, hol Leah-ra, hol pedig rám.
Halkan felkeltem a homokról, megfogtam a Napfénytől meleg ruháimat, és felvettem őket.
Rachel-ék némán figyelték mozdulataimat.
- Bocsássatok meg. Elfelejtettem, hogy még el kell intéznem valamit – mondtam elcsukló hangon.
Még mindig nem szóltak hozzám, Kim a földet bámulta, Keira sóhajtva rázta a fejét, Rachel pedig engem nézett.
Egy nyertes vigyor jelent meg ajkain, ahogy fölényesen felém fordult.
Villámgyorsasággal elsiettem a tengerpartról az erdő irányába.
Nem akartam, hogy bárki is utánam jöjjön, így Seth-nek sem szóltam távozásomról.
Beértem a hűsítő és nyugalmas takarásába. Hatalmas léptekkel szlalomoztam az avarban helyet foglaló rönkök között.
Talán igaza van Leahnak. Haza kellene mennem Londonba. Megnyugtatott, ha eszembe jutott az a város. Azok a gondtalan napok elevenen élnek bennem.
Amikor kézen fogva sétáltunk apuval London esős és vizes utcáin. Gondolataimba merülve értem el a Cullen ház előtti tisztást. A szél ugyan még mindig fújt, de most még ez is teljes nyugalommal töltött el. Egy egyszerű szökkenéssel ugrottam át a folyó túlpartjára, majd vám-pír gyorsasággal vetettem be magam a házba. Alice ott várt rám a nappaliban. Szemeiben félelem és szomorúság tükröződött. Nem szólaltam meg, hisz tudtam, miért ilyen az arca. Miért néz rám kérdően. Először végig tekintettem tökéletes külsején, majd a szoba többi részén. Szemeim megállapodtak a kanapé melletti bőröndökön. Lehajtottam fejem, majd sóhajtottam egyet, végül pedig belekezdtem.
- Szóval láttad – mondtam halk, elcsukló hangon. Szemeimet újra ráemeltem. Nem felelt, csak bólintott, ugyanolyan kínnal, mint ahogy az előbb rám nézett.
- Menj, ha úgy érzed ez a helyes döntés – sóhajtott egyet, majd folytatta – de – nem fejezte be.
- Mennem kell – feleltem ismét, hangom olyan magas volt, hogy még én is megijedtem. Láttam, ahogy remegni kezdenek apró vállait. Némán és könnyek nélkül fakadt sírva.
Lassan odasétáltam hozzá, szemeimből ismét ömleni kezdtek a hatalmas méretű könnyek.
- Sajnálom – beszéltem, majd teljes erőmből Alice törékenynek tűnő testéhez simultam. Karjaimat vállaira helyeztem, és egy apró puszit nyomtam arcára.
- Legalább elvihetlek a repülőtérig? – kérdezte fájdalmas hangon. Megráztam fejem.
- Ne fáradj! Nem okozok több gondot – mondtam elhaló hangon.
- Te kis butus, soha nem okoztál nekem gondot – újra a nyakamba borult, majd suttogni kezdett – a táskákban találsz egy útlevelet és némi pénzt – beszélte.
- Köszönök mindent Alice, soha nem felejtelek el – megint bőgni kezdtem.
- Dawn! Ígérd meg, hogy visszajössz – hangjában hallani lehetett a félelmet és a fájdalmat is.
- Nem tudom – feleltem, majd megfordulva elindultam az ajtó irányába. Hallottam, ahogy az autó befordul a ház elé. Megálltam az ajtóban, majd elmosolyodva megfordultam.
- Ezt is köszönöm – beszéltem Alice-hez.
- Szívesen – újra rázkódni kezdett a hangtalan sírástól.
- Szeretlek – feleltem. Majd kezeimet a kilincsre téve kinyitottam az ajtót és elindultam a fehér taxi irányába.
- Dawn! – szólt utánam, majd közelebb sétált az ajtóhoz – Ígérd meg! – hang nem jött ki el-nyíló ajkain, de minden szót értettem, amit mondott. Egyetlen lágy bólintással jeleztem válaszom, majd beszálltam az autóba.
- Jó napot! – köszöntem még mindig zavart hangon.
- Viszont – mondta a fekete hajú sofőr.
- A reptérre legyen szíves – ejtettem ki a szavakat, amire válaszként néhány bólintást kaptam.
Ismét átadtam magam a gondolataimnak. Szép emlékek hada rohamozta meg elmémet, ahogy láttam a magam mellett elrohanó fák törzseit, szinte éreztem, ahogy a szél végig cikázik a bőrömön, hogy belekapjon a hajamba pontosan úgy, mint a fák leveleibe.
Eszembe jutott az első alkalom, hogy a Cullen házban jártam. Mikor találkozhattam Nessie-vel és mikor először Seth csillogóan, gyermeki szemeibe nézhettem. Elmosolyodtam, ahogy újra és újra lejátszottam az emléket fejemben.
Még mindig sírtam, ha a döntésemre gondoltam. Igaz, ez volt a leghelyesebb, amit tehettem. Nem zavarhatok senkit, nem hihetem azt, hogy közéjük tartozom, és nem játszhatok el többé a gondolattal, hogy ők a családom. Annyi boldog percet kaptam tőlük, hogy viszonozni se tudnám soha, nem hogy még a nyakukba akasszam a hülye és elcsépelt „nincs családom” problémáimat.
Feleszméltem, ahogy a taxi megállt egy piros lámpa előtt. Körülnéztem, ahogy Forks köz-pontjába értünk. Az ablakon keresztül néztem, ahogy zajlik az emberek élete. Négy fiatal a kávézó környékén járkált, míg egy sötét hajú nő hatalmas szatyrait – amikkel kijött a boltból – elejtette, és a rengeteg piros színű alma szétgurult a járdán. Egy másik nő egy babakocsit tolt, és közben egy 2 év körüli kis gyerek kezeit markolva sétált az utcán.
Az autó egy hangos morgás után újra elindult. Láttam, ahogy a sofőr tekintete rám szegeződik a visszapillantó tükörből. Egy hatalmas levegőt vett, majd dörmögő hangon megszólalt.
- És hová utazik? – kérdezte.
- Londonba – feleltem udvariasan. Hangomban még mindig éreztem a lemondás halk dallamát.
- Az szép hely – mondta, erősen koncentrálva az útra.
- Igen – beszéltem – járt már ott? – kérdezte ezúttal én.
- Nem, sajnos még nem – válaszolta, majd ismét rám pillantott.
- Ön miért megy? – visszanézett az útra.
- Személyes okok – pillantásom a férfira vetettem.
- Értem – tette még hozzá, majd elhallgatott.
Újra a mellettünk szaladó tájra tekintettem. Az eget most csak néhol borította sötét felhő, jelezve, hogy az eső ismét győzedelmeskedik a Nap éltető fénye felett.
- Szereti a zenét? – tekintetét ismét rám szegezte.
- Igen – bólintottam. Felbátorodva, bekapcsolta a műszerfalon lévő rádiót, ami azonnal monoton beszédbe kezdett.
- Hamarosan ismét elered az eső, de addig is, hogy jó kedvünk megmaradjon, hallgassunk meg egy gyönyörű dalt Justinetól az elragadó énekestől. Tehát, most következzen itt a forksi rádióban Justine – Twilight című száma – beszélt a nő a hangszóróból, majd felcsendült dal-lamos női hang.
A következő negyed órában végig ellazulva, és gondolataimba mélyedve hallgattam a zenéket.
- De szép az a sárga autó mögöttünk – sóhajtotta a férfi – nekem sosem lesz ilyenem – rázta fejét beletörődve – És milyen gyors – beszélt tovább. Még mindig a visszapillantóra meredt tekintete.
Hátrafordultam. Megláttam az ismerős Porsche-t, amit egy kis koboldszerű lány vezetett.
- Megállna, kérem? – ütögettem meg az ülés háttámláját.
- Persze – húzódott le az út szélére. Alice ugyanígy tett, megállva a fehér taxi mögött. Rápillantottam a sárga autóra, ahogy kiszálltam. Lehajtottam fejem, ahogy becsaptam magam mögött az ajtót. Mély levegőt vettem, mikor meghallottam, hogy kiszáll valaki az autóból.
- Ne menj! – botladozott felém Seth. Felpillantottam feketének tűnő szemeibe. Arcán min-den érzelme tükröződött. Gyors lépésekkel közelebb futottam hozzá, majd karjaiba borultam. Könnyeim ismét eleredtek, s legördültek végig az arcomon, hogy farkasom forró vállán állapodjanak meg. Felpillantottam rá, kínnal teli szemekkel nézett vissza. Meleg ujjával lesimított egy könnycseppet ajkaimról, majd fentebb emelve állam, ajkait érzékien az enyéimre tapasztotta.
2010. december 22., szerda
27. Fejezet – A csodás nap 3. rész
A Nap forrósága még mindig égette bőröm, s közben a szél hűvöse enyhítette a hőséget. A tenger hullámának kinyúló karmai néhol hideg zuhanyként csapdosták felhevült testünket. Ott ültem Seth-tel és csókolóztunk. Egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy nyelvünk vad táncot járt elnyíló ajkaink között. Néhol finoman belesimítottam a már alig nedves tincseibe, ő pedig erőteljesen kapaszkodott, hol a derekamba, hol pedig a hátamba. Néha zihálva elhajoltunk, levegőért kapkodva. Egyre többször fordult elő, hogy előjönnek Seth közelében – akaratlanul is – emberi tulajdonságaim. Azt hiszem erről, majd beszélnem kell Carlisle-al.
A szűnni nem akaró energikus érzés, ami elöntötte testemet - minden érintésénél és csókjánál – egyre csak erősödött.
Hangosan ziháltam, mikor ismét elhúzódott tőlem. Édes és mámorítóan hűsítő lehelete drogként hatott a már eddig is rózsaszín ködben lebegő tudatomra. Ismét megcsókoltam. Egyre vadabb és érzékibb érintésekkel kényeztettük egymást.
Ezúttal én hajoltam el. Szemeimmel csodálva néztem végig rajta Ahogy barna bőrén egy-egy csepp víz csorog le tincseiből, majd különböző utakat jár be, duzzadó izmainak dombjain.
- Várj! Kérdezni akarok valamit – feleltem, majd lehajtottam fejem, és végül újra csillogó szemeire pillantottam.
- Miről? – nézett rám, ajkai elnyíltak és egy édes, féloldalas mosoly jelent meg rajtuk.
- Hát több mindenről is akarok majd veled beszélni, de eszembe jutott, hogy a múltkor, tudod még a házban, még a Leah-val való incidensünk előtt – habogtam.
- Igen? – mondta még mindig mosolyogva.
- Szóval tudod, mondtam, hogy majd találkozni akarok Quillel és, hogy beszéljetek előtte vele – mondtam még mindig össze-vissza.
- Igen! – sóhajtása, majdhogy fújtatásba ment át – Elfelejtettem – kapott arcához, majd egy erősebb érintéssel végig simította homlokától egészen álláig a bőrét.
- Szóval, akkor egyikteknek sem jutott eszébe igaz? – kérdeztem, bár nagy volt a valószínűsége, hisz Quil nem úgy viselkedett, mintha egy új rokonát ismerné meg, amikor bemutatkoztunk. Tehát elkönyvelhetem magamban, hogy legközelebb nyugodtan figyelmeztethetem Quil-t, hogy a unokatestvérek vagyunk. Vagy legalább is valami hasonló.
- Nem – ide-oda rázta fejét – Ne haragudj! – nézett rám kétségbe esett szemekkel.
- Dehogy haragszom – nevettem el magam.
Ó, drága, egyetlen Seth-em. Hát még mindig nem érted, hogy sosem tudnék rád haragudni? Egyszer mindenféleképpen közölnöm kell ezt vele részletesen. Elnevettem magam gondolataimon.
- Édes vagy, amikor ilyen boci szemekkel nézel – fejtettem ki neki véleményem.
- Tényleg? – ajakai ismét egy egoista mosolyra húzódtak. Szemei úgy pásztáztak végig testemen, mintha fel akarna falni velük.
- Ezt részletezhetnéd is – mondta felvihogva.
Erre megint elnevettem magam. Milyen kis édes.
- Na, azért nem eshetünk túlzásba. Még a végén elbízod magad, aztán felszedsz valami szőke, la pushi, gitáros csajt és elhagysz – mondtam ki kacagással álcázva legnagyobb félelmeim.
- Nem ártott meg neked a Nap? Lehet, hogy napszúrást kaptál – megfogta homlokom, majd végig simított a hajamon – Nem érzed magad rosszul? Nem szédülsz – kérdezte aggódással a hangjában, de azért egy mosolyt most is megengedett hívogatóan csábító ajakainak.
- Nem, te kis bolond – mondtam vihorászva.
- Jól van – nevetett, majd közelebb húzott magához. Ajkaival egy lágy csókot lehelt homlokomra. Finoman megemelt, majd gyengéden lefektetett a puha és forró homokra. Fölém hajolt, vigyázva, hogy ne nehezedjen rám. Apró csókokkal kényeztette felhevült bőrömet. Végig járta az ajkaimtól a mellkasomig terjedő puha, de mégis kemény bőrfelületet. A felszabadító vágy hurrikánként söpört végig testemen. Combjaimat keresztbe kulcsoltam derekán, ezzel közelebb rántva magamhoz. Ismét egy forró és érzelmekkel teli csókot nyomott ajkaimra.
A Nap még mindig égetett mindent körülöttünk, bár én már egyáltalán nem ettől éreztem a hőt, Seth forró teste elemésztette mindenem. Éreztem lüktető vérének édes és éhséget ébresztő illatát.
A közeledő léptek beleolvadtak a környezet megszokott hangjaiba. A víz hullámainak sistergő becsapódásába, a nem messze lévő erdő élőlényeinek hangzavarába.
Csókunk egyetlen végtelennek tűnő pillanatnak hatott, mikor valaki megszólalt a sziklák takarása mögül.
- Seth! – üvöltötte a srác, majd kilépett a homokos partunkra. Elhúzódtam farkasomtól, majd zavaromban lehajtottam fejem. Seth egy hangos röffenéssel jelezte nem tetszését.
Elhúzódott tőlem, majd egy haragos pillantással nézett a part szélén álló Embry-re.
- Uhh, bocsika! – elfintorodott, majd sóhajtott egy hatalmasat – Ne haragudjatok – mondta ismét, ami egy újabb mosolyt csalt ajkaimra.
- Mi van? – kérdezte dühösen Seth.
- Mondtam már, hogy bocsánat – felelte Embry.
- Jól van bocs – rázta meg fejét farkasom, majd felkelt a puha homokról, és kinyújtotta felém hatalmas kezeit.
- Köszönöm – feleltem, miután felhúzott engem is a földről.
- Nincs mit – mondta, majd egy apró puszit nyomott arcomra.
- Szóval, miért kerestél – fordult ismét a fiú felé.
- Csak Paul mondta, hogy itt vagytok és, hogy szóljak neked, hogy már mindenki itt van és lejátszhatnánk végre a meccset, amit terveztünk – tüdejéből halkan kipréselt egy adag levegőt.
- Rendben, máris megyünk – ígérte Seth, majd kezeit az enyéimbe kulcsolva elindultunk a víz felé – Szóval mit szólnál, ha elmennénk valahová az este? – kérdezte egy mosollyal felém fordulva.
- Az igazán jó lenne – feleltem, s ismét elvörösödtem.
- És hová mennél a legszívesebben? – tudakolta ismét.
- Hát fogalmam sincs – mondtam.
- Mit szólnál egy éjszakai sétához Port Angelesben? Alden mondta, hogy oda mennek a barátnőjével Keira-val, és elmehetnénk velük – beszélte, majd leöblítve homokos testét elmerült a langyos és sós vízben.
- Ez jó ötlet. Úgy is körül akartam nézni ott egy kicsit – mondtam érdeklődve, és egy édes pillantással, amint visszatért a víz alól.
- Rendben – nyugtázta válaszom – És miről is akartál velem még beszélni? – emlékeztetett.
- Ááá, most már nem fontos – rántottam meg vállaim, és egy apró puszit nyomtam arcára.
- Ahogy gondolod – beszélte, majd maga felé fordított, és apró emeléssel közelebb húzott magához a sós vízben.
Ajkai elnyíltak, ahogy édes csókot lehelt a sós víztől nedves ajkaimra. Viszonoztam érintését. Amost már szűnni készülő vágyaim ismét fellángoltak, ahogy újra és újra megcsókolt.
A szél finoman fújta a hajam, és hűsítő érintést biztosított az eddig forrónak mondható bőrömnek.
- Nem haladnátok? – nyerítette hangosan Paul. Seth ismét elhúzódott és egy morgás hagyta el száját.
- A fenébe is! Kezdjétek el nélkülem – üvöltött vissza dühösen, majd egy újabb apró puszit lehelt homlokomba. Végül elengedett. Hatalmas léptekkel sétáltunk a derékig érő tengerben.
A társaság zaja egyre hangosabb volt, amint közelebb értünk a nagyobbik parthoz. Nessie és Claire még mindig a vár építésével foglalatoskodtak, bár már nem volt rajta nagyon mit építeni, hisz minden torony és minden virág a helyén volt. Pontosan úgy nézett ki, mint amit Nessie megmutatott.
A lányok nagy része napozott, azóta mióta mi elvonultunk, többen is megérkeztek. Itt volt már Leah is, és persze, ahogy meglátott, egy lenéző pillantást vetett rám. A fiúk között három új alakra lettem figyelmes. Egyiküknek vállig érő, sötét haja volt és majdnem olyan izmos felső teste, mint Seth-nek. A másiknak rövid haja volt, aminek színe nagyjából megegyezett a többiek árnyalatával, és volt egy harmadik is, akinek szintén egy kicsit hosszabb haja volt, de valamivel gyermekibbnek tűnt, mint a másik kettő. A rövid hajúhoz odasétált egy aranybarna hajú lány, majd egy édes csókot nyomott annak arcára, majd elmosolyodva visszafordult Rachel-höz.
- Kik ők? – kérdeztem Seth-et.
- Ja, bocs – mondta nevetve – a rövid hajú ott – itt felé mutatott – Paul mellett Alden, és a hosszú, világos hajú lány a barátnője Keira, róluk beszéltem. A másik kettő, pedig Dylan és Kaleb.
- Értem – feleltem egyszerűen.
A szűnni nem akaró energikus érzés, ami elöntötte testemet - minden érintésénél és csókjánál – egyre csak erősödött.
Hangosan ziháltam, mikor ismét elhúzódott tőlem. Édes és mámorítóan hűsítő lehelete drogként hatott a már eddig is rózsaszín ködben lebegő tudatomra. Ismét megcsókoltam. Egyre vadabb és érzékibb érintésekkel kényeztettük egymást.
Ezúttal én hajoltam el. Szemeimmel csodálva néztem végig rajta Ahogy barna bőrén egy-egy csepp víz csorog le tincseiből, majd különböző utakat jár be, duzzadó izmainak dombjain.
- Várj! Kérdezni akarok valamit – feleltem, majd lehajtottam fejem, és végül újra csillogó szemeire pillantottam.
- Miről? – nézett rám, ajkai elnyíltak és egy édes, féloldalas mosoly jelent meg rajtuk.
- Hát több mindenről is akarok majd veled beszélni, de eszembe jutott, hogy a múltkor, tudod még a házban, még a Leah-val való incidensünk előtt – habogtam.
- Igen? – mondta még mindig mosolyogva.
- Szóval tudod, mondtam, hogy majd találkozni akarok Quillel és, hogy beszéljetek előtte vele – mondtam még mindig össze-vissza.
- Igen! – sóhajtása, majdhogy fújtatásba ment át – Elfelejtettem – kapott arcához, majd egy erősebb érintéssel végig simította homlokától egészen álláig a bőrét.
- Szóval, akkor egyikteknek sem jutott eszébe igaz? – kérdeztem, bár nagy volt a valószínűsége, hisz Quil nem úgy viselkedett, mintha egy új rokonát ismerné meg, amikor bemutatkoztunk. Tehát elkönyvelhetem magamban, hogy legközelebb nyugodtan figyelmeztethetem Quil-t, hogy a unokatestvérek vagyunk. Vagy legalább is valami hasonló.
- Nem – ide-oda rázta fejét – Ne haragudj! – nézett rám kétségbe esett szemekkel.
- Dehogy haragszom – nevettem el magam.
Ó, drága, egyetlen Seth-em. Hát még mindig nem érted, hogy sosem tudnék rád haragudni? Egyszer mindenféleképpen közölnöm kell ezt vele részletesen. Elnevettem magam gondolataimon.
- Édes vagy, amikor ilyen boci szemekkel nézel – fejtettem ki neki véleményem.
- Tényleg? – ajakai ismét egy egoista mosolyra húzódtak. Szemei úgy pásztáztak végig testemen, mintha fel akarna falni velük.
- Ezt részletezhetnéd is – mondta felvihogva.
Erre megint elnevettem magam. Milyen kis édes.
- Na, azért nem eshetünk túlzásba. Még a végén elbízod magad, aztán felszedsz valami szőke, la pushi, gitáros csajt és elhagysz – mondtam ki kacagással álcázva legnagyobb félelmeim.
- Nem ártott meg neked a Nap? Lehet, hogy napszúrást kaptál – megfogta homlokom, majd végig simított a hajamon – Nem érzed magad rosszul? Nem szédülsz – kérdezte aggódással a hangjában, de azért egy mosolyt most is megengedett hívogatóan csábító ajakainak.
- Nem, te kis bolond – mondtam vihorászva.
- Jól van – nevetett, majd közelebb húzott magához. Ajkaival egy lágy csókot lehelt homlokomra. Finoman megemelt, majd gyengéden lefektetett a puha és forró homokra. Fölém hajolt, vigyázva, hogy ne nehezedjen rám. Apró csókokkal kényeztette felhevült bőrömet. Végig járta az ajkaimtól a mellkasomig terjedő puha, de mégis kemény bőrfelületet. A felszabadító vágy hurrikánként söpört végig testemen. Combjaimat keresztbe kulcsoltam derekán, ezzel közelebb rántva magamhoz. Ismét egy forró és érzelmekkel teli csókot nyomott ajkaimra.
A Nap még mindig égetett mindent körülöttünk, bár én már egyáltalán nem ettől éreztem a hőt, Seth forró teste elemésztette mindenem. Éreztem lüktető vérének édes és éhséget ébresztő illatát.
A közeledő léptek beleolvadtak a környezet megszokott hangjaiba. A víz hullámainak sistergő becsapódásába, a nem messze lévő erdő élőlényeinek hangzavarába.
Csókunk egyetlen végtelennek tűnő pillanatnak hatott, mikor valaki megszólalt a sziklák takarása mögül.
- Seth! – üvöltötte a srác, majd kilépett a homokos partunkra. Elhúzódtam farkasomtól, majd zavaromban lehajtottam fejem. Seth egy hangos röffenéssel jelezte nem tetszését.
Elhúzódott tőlem, majd egy haragos pillantással nézett a part szélén álló Embry-re.
- Uhh, bocsika! – elfintorodott, majd sóhajtott egy hatalmasat – Ne haragudjatok – mondta ismét, ami egy újabb mosolyt csalt ajkaimra.
- Mi van? – kérdezte dühösen Seth.
- Mondtam már, hogy bocsánat – felelte Embry.
- Jól van bocs – rázta meg fejét farkasom, majd felkelt a puha homokról, és kinyújtotta felém hatalmas kezeit.
- Köszönöm – feleltem, miután felhúzott engem is a földről.
- Nincs mit – mondta, majd egy apró puszit nyomott arcomra.
- Szóval, miért kerestél – fordult ismét a fiú felé.
- Csak Paul mondta, hogy itt vagytok és, hogy szóljak neked, hogy már mindenki itt van és lejátszhatnánk végre a meccset, amit terveztünk – tüdejéből halkan kipréselt egy adag levegőt.
- Rendben, máris megyünk – ígérte Seth, majd kezeit az enyéimbe kulcsolva elindultunk a víz felé – Szóval mit szólnál, ha elmennénk valahová az este? – kérdezte egy mosollyal felém fordulva.
- Az igazán jó lenne – feleltem, s ismét elvörösödtem.
- És hová mennél a legszívesebben? – tudakolta ismét.
- Hát fogalmam sincs – mondtam.
- Mit szólnál egy éjszakai sétához Port Angelesben? Alden mondta, hogy oda mennek a barátnőjével Keira-val, és elmehetnénk velük – beszélte, majd leöblítve homokos testét elmerült a langyos és sós vízben.
- Ez jó ötlet. Úgy is körül akartam nézni ott egy kicsit – mondtam érdeklődve, és egy édes pillantással, amint visszatért a víz alól.
- Rendben – nyugtázta válaszom – És miről is akartál velem még beszélni? – emlékeztetett.
- Ááá, most már nem fontos – rántottam meg vállaim, és egy apró puszit nyomtam arcára.
- Ahogy gondolod – beszélte, majd maga felé fordított, és apró emeléssel közelebb húzott magához a sós vízben.
Ajkai elnyíltak, ahogy édes csókot lehelt a sós víztől nedves ajkaimra. Viszonoztam érintését. Amost már szűnni készülő vágyaim ismét fellángoltak, ahogy újra és újra megcsókolt.
A szél finoman fújta a hajam, és hűsítő érintést biztosított az eddig forrónak mondható bőrömnek.
- Nem haladnátok? – nyerítette hangosan Paul. Seth ismét elhúzódott és egy morgás hagyta el száját.
- A fenébe is! Kezdjétek el nélkülem – üvöltött vissza dühösen, majd egy újabb apró puszit lehelt homlokomba. Végül elengedett. Hatalmas léptekkel sétáltunk a derékig érő tengerben.
A társaság zaja egyre hangosabb volt, amint közelebb értünk a nagyobbik parthoz. Nessie és Claire még mindig a vár építésével foglalatoskodtak, bár már nem volt rajta nagyon mit építeni, hisz minden torony és minden virág a helyén volt. Pontosan úgy nézett ki, mint amit Nessie megmutatott.
A lányok nagy része napozott, azóta mióta mi elvonultunk, többen is megérkeztek. Itt volt már Leah is, és persze, ahogy meglátott, egy lenéző pillantást vetett rám. A fiúk között három új alakra lettem figyelmes. Egyiküknek vállig érő, sötét haja volt és majdnem olyan izmos felső teste, mint Seth-nek. A másiknak rövid haja volt, aminek színe nagyjából megegyezett a többiek árnyalatával, és volt egy harmadik is, akinek szintén egy kicsit hosszabb haja volt, de valamivel gyermekibbnek tűnt, mint a másik kettő. A rövid hajúhoz odasétált egy aranybarna hajú lány, majd egy édes csókot nyomott annak arcára, majd elmosolyodva visszafordult Rachel-höz.
- Kik ők? – kérdeztem Seth-et.
- Ja, bocs – mondta nevetve – a rövid hajú ott – itt felé mutatott – Paul mellett Alden, és a hosszú, világos hajú lány a barátnője Keira, róluk beszéltem. A másik kettő, pedig Dylan és Kaleb.
- Értem – feleltem egyszerűen.
26. Fejezet – A csodás nap (2. rész)
- Hát akkor kezdjünk bele – mondtam, majd megfogtam az egyik kék színű homokozó lapátot, és neki álltam lapátolni egy hatalmas adag vizes homokot a Nessie által kiásott gödör aljáról.
A Nap még mindig teljes erejéből sütött. A fény szikrázó szépsége beragyogta a tengerpart ezen szakaszát. A srácok lármás labdajátéka törte meg a víz morajlásának hangját. A szellő finoman fújta felénk a tenger sós illatát és a Napfény simogató melegét.
- Ezt ide csináljuk – mutogatott Nessie a homokkupac egyik részére, majd közelebb sétált az építményhez, és egy adag vizes masszát kent az oldalára. Bronz vörös hajába lágyan kapott bele a szél, és játszadozni kezdett hosszú tincseivel.
- Jöhetek én is? – jött közelebb Rachel, majd leült közvetlen mellém. Renesmée finoman bólogatni kezdett, és elmosolyodott.
- Minél többen vagyunk, annál gyorsabban végzünk – egyik kezét csípőjére tette a másikat pedig felemelte egészen a válláig és így nyomatékosította csilingelően, gyermeki szavait.
- Igazad van Nessie – helyeselt Rachel, majd az eddig tiszta kezeivel, markolászni kezdte a puha homok tetejét.
A szél hamarosan nagyobb sebességre kapcsolt. A fiúk könnyű labdája ide-oda ringatózott a levegőben. Néhány pillanat múlva az eddig a fiúk feje felett lévő labda, most nagy puffanással zuhant a homokvár tetejére. Percekig figyeltük a játékszer rombolását. Nessie-re pillantottam, aki vöröslő arccal állt a romok előtt.
Szemei hatalmas könnycseppekkel teltek meg.
- Jake! – suttogta mérgében, lassan hátrafordultam, hogy lássam a falka tagjai éppen mit is csinálnak, majd visszapillantottam Renesméere.
- Jake, hogy tehetted ezt? – ejtette ki szavait nyűgösen.
- Sajnálom – felelte Jacob, majd két kezével megfogva Renesméet felemelte és finoman magához szorította.
- Jake! – suttogta ismét Nessie, halkan pityeregve.
- Nincs semmi baj – tette hozzá az alfa.
- Már hogyne lenne semmi baj, tönkrement a váram – még mindig sírt, kezeivel átölelve Jacob hatalmas mellkasát.
- Figyelj pici lány – mondta lágy hangon – majd mi is segítünk újraépíteni – beszélte, majd egy apró puszit nyomott Nessie hajába.
- Rendben – sóhajtotta Renesmée és apró tenyerét ökölbe szorította, majd megtörölte piros szemeit.
Seth letelepedett mellém, majd hatalmas karjaival átölelte vállaim, és finoman simogatni kezdte bőröm.
- Ilyen várat akarok – hívta fel Jacob figyelmét a kislány, majd megérintette a fiú arcát.
- Oké – mondta az alfa mosollyal az arcán. Lerakta a földre Nessie-t, majd eltávolítva a „gyilkos” labdát. Belekezdtünk építeni a homokpalotát. Mindenki egy emberként segített az építkezésben.
A szél még mindig erőteljesen fújt, de már néhol lehetett észlelni enyhülését. Az idő olyan fél tizenkettő fele járt, egy átlagos embernek ilyenkor nem szabadna a napon lennie, de nekünk ezzel nem volt problémánk. A levegőben érezni lehetett a néhány kilométerre lévő erdő és a pár méterre elhelyezkedő tenger sós és üde illatának keveredését. A társaság halk morajlása elnyomta a természet megszokott és felszabadító hangját.
Hamarosan néhány közeledő emberre lettünk figyelmesek, már messziről lehetett látni egyre világosodó alakjukat. Amint közelebb értek, a fiúk köszönés képpen abbahagyták a vár építését és egy-egy baráti kézfogással üdvözölték egymást.
- Nessie! Nézd, mit hoztam! – kiáltott a kislány – aki valószínűleg Claire lehetett – nem messze a sziklafal szélétől. Hatalmas hátizsákjával szaladni kezdett felénk.
- Mi a helyzet srácok? – kérdezte a rövid, sötét hajú srác felém fordulva, majd megölelve engem, bemutatkozott.
- Szia a nevem Jared, ő pedig a barátnőm Kim – mutatott a mögötte álló félénken mosolygós lányra. Világosabb bőre volt, mint a többieknek és hosszú világosbarna haja, ami tökéletesen kiemelte zöldeskék szemének szépségét.
- Örülök, hogy találkoztunk, a nevem Dawn – feleltem rájuk mosolyogva.
- Claire, ne fuss olyan gyorsan! Még a végén elesel – emelte fel a hangját az indián srác, majd egy laza kézmozdulattal felénk intett.
- Hali? Történt valami érdekes? – nézett felénk egy gyors pillanatra, majd szemeit ismét a Renesmée felé szaladó kislányra emelte.
- Hello pajtás – nevetett Jake, majd egy gyors kézfogást váltottak egymással.
- Quil, ő itt Dawn – mutatott be Rachel, zavaromban ismét lehajtottam a fejem.
- Ááá, szóval Seth barátnője – beszélte a fiú, majd egy kedves mosollyal fűszerezett biccentéssel köszönt nekem.
- Júj, Claire, de jó, hogy te is elhoztad – örvendezett a két kislány, ahogy felderítették egymás játékainak tartalmát.
A társaság egyre nagyobb zajjal hatolt be a természet egyszerű és megnyugtató világába. A szél a következő órákban ugyan csitulni kezdett, de ennek ellenére még mindig játszadozott hajunk tincsivel. A Nap még mindig teljes erejéből sütött. A forró homok égette a talpunkat.
- Nincs kedved úszni egy kicsit? – néztem farkasomra, majd egy rövid puszit nyomtam arcára.
- Ez remek ötlet – válaszolta, majd gyengéden összekulcsolta forró ujjait az enyéimmel.
Lassan sétáltunk a meleg tenger felé. A hullámok lágyan csapdosták lábunkat, ahogy besétáltunk a vízbe.
- Azon gondolkoztam, hogy valamikor elmehetnénk valamit csinálni – beszélte Seth, majd mosolygós tekintettel pillantott rám.
- Rendben – feleltem gyorsan, s közben éreztem, hogy arcom az eddigi megszokott színéből vörösre vált.
- És mit szeretnél csinálni? – kérdezett újra.
- Nekem bármi jó, csak legyünk együtt – feleltem mosolyogva.
A víz már egészen mély volt, körbe mentünk a sziklás részeknél. Ahogy bentebb hatoltunk a sós víz langyos mélységeibe, egy eldugottabb részhez értünk. Ugyan a sziklafal még itt is végig kísérte a tengert, de sokkal titokzatosabb és nehezebben megközelíthető volt ez a partszakasz. A tenger ezen felén egy apró homokos rész volt mindössze, aminek nagy részét így is eltakarta a víz hullámzó felszíne.
- De szép! – mutattam a homokos területre.
- Akarod közelebbről is megnézni? – kérdezte, majd ismét rám mosolygott.
Nehezített lépésekkel mentünk a fövenyes part felé. A végén már a vizes és homokos talajon sétáltunk, minden lábnyomunk eltorzult mintát hagyott a földön, amit alig néhány másodperc alatt el is mosott a tenger vízének kinyúló karja.
Seth helyet foglalt az egyik sziklának dőltve hátát, és egy apró sóhajtás hagyta el szétnyíló ajkait. Én követtem, majd forró mellkasára hajtottam fejem.
- Mi a baj? – kérdeztem, majd egyik kezemmel megsimogattam karját.
- Nincs semmi – felelte – boldog vagyok – tette hozzá. Úgy helyezkedtem, hogy egy csókot tudjak nyomni ajkaira.
Visszacsókolt, kezeit derekamra helyezte és közelebb húzott magához. Finoman feszültem forró bőrének felületéhez. Szívem hatalmas ütésekkel lüktetett mellkasomban. Alig kaptam levegőt, de ennek ellenére ujjaim telhetetlenül játszottak rövid, nedves hajával.
- Várj! Várj! – lihegte, vállaimat néhány centivel hátrébb tolva.
- Valami baj van? – ziháltam én is, és nem eresztettem tekintetét, gyermekien felnevetett.
- Semmi – felelte, majd ujjait lágyan nyakamra helyzete és egy újabb szenvedélyes, vad és érzéki csókot lehelt ajkaimra.
A Nap még mindig teljes erejéből sütött. A fény szikrázó szépsége beragyogta a tengerpart ezen szakaszát. A srácok lármás labdajátéka törte meg a víz morajlásának hangját. A szellő finoman fújta felénk a tenger sós illatát és a Napfény simogató melegét.
- Ezt ide csináljuk – mutogatott Nessie a homokkupac egyik részére, majd közelebb sétált az építményhez, és egy adag vizes masszát kent az oldalára. Bronz vörös hajába lágyan kapott bele a szél, és játszadozni kezdett hosszú tincseivel.
- Jöhetek én is? – jött közelebb Rachel, majd leült közvetlen mellém. Renesmée finoman bólogatni kezdett, és elmosolyodott.
- Minél többen vagyunk, annál gyorsabban végzünk – egyik kezét csípőjére tette a másikat pedig felemelte egészen a válláig és így nyomatékosította csilingelően, gyermeki szavait.
- Igazad van Nessie – helyeselt Rachel, majd az eddig tiszta kezeivel, markolászni kezdte a puha homok tetejét.
A szél hamarosan nagyobb sebességre kapcsolt. A fiúk könnyű labdája ide-oda ringatózott a levegőben. Néhány pillanat múlva az eddig a fiúk feje felett lévő labda, most nagy puffanással zuhant a homokvár tetejére. Percekig figyeltük a játékszer rombolását. Nessie-re pillantottam, aki vöröslő arccal állt a romok előtt.
Szemei hatalmas könnycseppekkel teltek meg.
- Jake! – suttogta mérgében, lassan hátrafordultam, hogy lássam a falka tagjai éppen mit is csinálnak, majd visszapillantottam Renesméere.
- Jake, hogy tehetted ezt? – ejtette ki szavait nyűgösen.
- Sajnálom – felelte Jacob, majd két kezével megfogva Renesméet felemelte és finoman magához szorította.
- Jake! – suttogta ismét Nessie, halkan pityeregve.
- Nincs semmi baj – tette hozzá az alfa.
- Már hogyne lenne semmi baj, tönkrement a váram – még mindig sírt, kezeivel átölelve Jacob hatalmas mellkasát.
- Figyelj pici lány – mondta lágy hangon – majd mi is segítünk újraépíteni – beszélte, majd egy apró puszit nyomott Nessie hajába.
- Rendben – sóhajtotta Renesmée és apró tenyerét ökölbe szorította, majd megtörölte piros szemeit.
Seth letelepedett mellém, majd hatalmas karjaival átölelte vállaim, és finoman simogatni kezdte bőröm.
- Ilyen várat akarok – hívta fel Jacob figyelmét a kislány, majd megérintette a fiú arcát.
- Oké – mondta az alfa mosollyal az arcán. Lerakta a földre Nessie-t, majd eltávolítva a „gyilkos” labdát. Belekezdtünk építeni a homokpalotát. Mindenki egy emberként segített az építkezésben.
A szél még mindig erőteljesen fújt, de már néhol lehetett észlelni enyhülését. Az idő olyan fél tizenkettő fele járt, egy átlagos embernek ilyenkor nem szabadna a napon lennie, de nekünk ezzel nem volt problémánk. A levegőben érezni lehetett a néhány kilométerre lévő erdő és a pár méterre elhelyezkedő tenger sós és üde illatának keveredését. A társaság halk morajlása elnyomta a természet megszokott és felszabadító hangját.
Hamarosan néhány közeledő emberre lettünk figyelmesek, már messziről lehetett látni egyre világosodó alakjukat. Amint közelebb értek, a fiúk köszönés képpen abbahagyták a vár építését és egy-egy baráti kézfogással üdvözölték egymást.
- Nessie! Nézd, mit hoztam! – kiáltott a kislány – aki valószínűleg Claire lehetett – nem messze a sziklafal szélétől. Hatalmas hátizsákjával szaladni kezdett felénk.
- Mi a helyzet srácok? – kérdezte a rövid, sötét hajú srác felém fordulva, majd megölelve engem, bemutatkozott.
- Szia a nevem Jared, ő pedig a barátnőm Kim – mutatott a mögötte álló félénken mosolygós lányra. Világosabb bőre volt, mint a többieknek és hosszú világosbarna haja, ami tökéletesen kiemelte zöldeskék szemének szépségét.
- Örülök, hogy találkoztunk, a nevem Dawn – feleltem rájuk mosolyogva.
- Claire, ne fuss olyan gyorsan! Még a végén elesel – emelte fel a hangját az indián srác, majd egy laza kézmozdulattal felénk intett.
- Hali? Történt valami érdekes? – nézett felénk egy gyors pillanatra, majd szemeit ismét a Renesmée felé szaladó kislányra emelte.
- Hello pajtás – nevetett Jake, majd egy gyors kézfogást váltottak egymással.
- Quil, ő itt Dawn – mutatott be Rachel, zavaromban ismét lehajtottam a fejem.
- Ááá, szóval Seth barátnője – beszélte a fiú, majd egy kedves mosollyal fűszerezett biccentéssel köszönt nekem.
- Júj, Claire, de jó, hogy te is elhoztad – örvendezett a két kislány, ahogy felderítették egymás játékainak tartalmát.
A társaság egyre nagyobb zajjal hatolt be a természet egyszerű és megnyugtató világába. A szél a következő órákban ugyan csitulni kezdett, de ennek ellenére még mindig játszadozott hajunk tincsivel. A Nap még mindig teljes erejéből sütött. A forró homok égette a talpunkat.
- Nincs kedved úszni egy kicsit? – néztem farkasomra, majd egy rövid puszit nyomtam arcára.
- Ez remek ötlet – válaszolta, majd gyengéden összekulcsolta forró ujjait az enyéimmel.
Lassan sétáltunk a meleg tenger felé. A hullámok lágyan csapdosták lábunkat, ahogy besétáltunk a vízbe.
- Azon gondolkoztam, hogy valamikor elmehetnénk valamit csinálni – beszélte Seth, majd mosolygós tekintettel pillantott rám.
- Rendben – feleltem gyorsan, s közben éreztem, hogy arcom az eddigi megszokott színéből vörösre vált.
- És mit szeretnél csinálni? – kérdezett újra.
- Nekem bármi jó, csak legyünk együtt – feleltem mosolyogva.
A víz már egészen mély volt, körbe mentünk a sziklás részeknél. Ahogy bentebb hatoltunk a sós víz langyos mélységeibe, egy eldugottabb részhez értünk. Ugyan a sziklafal még itt is végig kísérte a tengert, de sokkal titokzatosabb és nehezebben megközelíthető volt ez a partszakasz. A tenger ezen felén egy apró homokos rész volt mindössze, aminek nagy részét így is eltakarta a víz hullámzó felszíne.
- De szép! – mutattam a homokos területre.
- Akarod közelebbről is megnézni? – kérdezte, majd ismét rám mosolygott.
Nehezített lépésekkel mentünk a fövenyes part felé. A végén már a vizes és homokos talajon sétáltunk, minden lábnyomunk eltorzult mintát hagyott a földön, amit alig néhány másodperc alatt el is mosott a tenger vízének kinyúló karja.
Seth helyet foglalt az egyik sziklának dőltve hátát, és egy apró sóhajtás hagyta el szétnyíló ajkait. Én követtem, majd forró mellkasára hajtottam fejem.
- Mi a baj? – kérdeztem, majd egyik kezemmel megsimogattam karját.
- Nincs semmi – felelte – boldog vagyok – tette hozzá. Úgy helyezkedtem, hogy egy csókot tudjak nyomni ajkaira.
Visszacsókolt, kezeit derekamra helyezte és közelebb húzott magához. Finoman feszültem forró bőrének felületéhez. Szívem hatalmas ütésekkel lüktetett mellkasomban. Alig kaptam levegőt, de ennek ellenére ujjaim telhetetlenül játszottak rövid, nedves hajával.
- Várj! Várj! – lihegte, vállaimat néhány centivel hátrébb tolva.
- Valami baj van? – ziháltam én is, és nem eresztettem tekintetét, gyermekien felnevetett.
- Semmi – felelte, majd ujjait lágyan nyakamra helyzete és egy újabb szenvedélyes, vad és érzéki csókot lehelt ajkaimra.
25. Fejezet - Csodás nap
- Igazán szép neved van – beszélte a Rachel nevű lány.
- Hát, nagyon köszönöm – mosolyogtam rá, majd folytattam – Egyébként neked is – tettem hozzá.
- Jake? – kérdezte Seth, aki a tengerről a lányra emelte a tekintetét.
- Azt hiszem Cullenéknél van – mondta, majd megrántotta vállait.
- Értem, és csak ennyien jöttetek? – kérdezett újra.
- Hát, ha jól tudom mindenki jön majd, de arról fogalmam sincs, hogy mikor – tette hozzá.
- Meddig álljak még itt egyedül? – üvöltött felénk a hang. A srác, aki előbb a labdát felénk dobta, most már a puha homokban feküdt.
- Megyünk már! – kiáltott vissza farkasom.
Lassan sétáltunk bentebb a parton. Éreztem, ahogy a hamvas homok finoman morzsolódik a talpamon. A talaj néhol egészen besüppedt a lábunk alatt és szétmosódott nyomokat hagytunk a fövenyes talajon. A hatalmas sziklafal fekete árnyékkal sötétítette el a part ezen szakaszának egy részét. Az árnyék végletes kontrasztot alkotott a homok napfénytől csillogó részével. A szellő magával hozta a tenger vizének sós illatát.
- Sziasztok! – köszönt a 25 év körüli srác, ahogy közelebb értünk hozzá.
- Hello! – vetette oda farkasom – Dawn, ő Paul, Rachel barátja – mondta felém fordulva.
- Szia! – nyújtottam a kezem – Dawn vagyok – mosolyogtam a srácra.
- Seth, már sokat mesélt rólad – vigyorodott el a srác, mintha olyasmi titkot tudna, ami nem tartozik rá.
- Oh – feleltem, majd elhúztam kezem az övéi közül.
- Haver, játszunk! – szólalt meg ismét Paul. Ezúttal Seth felé fordulva, majd öklével egy erőteljes ütést mért farkasom jobb vállába.
- Héé – mondta Seth, majd egyik tenyerével finoman simogatni kezdte az ütés helyét – Felőlem, de megverlek úgy is – beszélte, majd egy gyors mozdulattal elvette Paultól a labdát és szaladni kezdett a víz felé.
- Ti nem jöttök? – kérdezte felénk fordulva a srác.
- Nem, még napozunk egy kicsit – válaszolt helyettem is Rachel, bár én sem akartam még velük játszani.
- Nekem mindegy – rántotta meg vállát Paul, majd rohanni kezdett farkasom felé.
- Gyere ülj le! – mutatott a színes, indiánmintás lepedőre, amin néhány pohár és egy üveg gyümölcslé helyezkedett el.
- Ti együtt vagytok? – néztem először Rachel-re, majd a kicsit távolabb játszó Paul-ra, s közben elfoglaltam helyem a pléden.
- Igen – legyintett – Ne foglalkozz vele, ha néha kicsit fölényesen viselkedik – mondta.
- Ja, nem is vettem észre – rántottam meg vállaim.
- Gondolom – nevetett fel a lány csilingelő hangon. Egész szimpatikus volt. Valójában nem tudtam miről is beszélgethetnénk.
- Aranyosak vagytok Seth-tel – kezdett bele, majd folytatta – Ezt teszi a bevésődés – tette még hozzá, majd elhalkulva rápillantott a tengerben játszó fiúkra.
- Bevésődés? – érdeklődtem meglepődve.
- Te nem is tudsz erről? – kérdezett vissza, majd szemeivel ismét rám tekintett. Pillantását viszonoztam, majd fejemmel bólogatva jeleztem nemleges válaszom. Belekezdett mondandójába.
- Szóval, tudod a farkasoknál van egy olyan tulajdonság, hogyha megpillantják azt a személyt, akit a sors rendelt nekik, attól a pillanattól kezdve csak azt a bizonyos személyt szeretik, akibe bevésődtek – mesélte sóhajtva. Hosszú fekete haját megrázta, majd oldalra simította, barna kezeivel. – Paul nekem azt mondta, hogy azóta csak engem lát, más lányt észre sem vesz – nevetett fel és egy újabb szerelmes pillantást vetett párjára. Én még mindig nem szólaltam meg, csak hallgattam csilingelő hangjának monotonságát és figyeltem, ahogy a tenger apró hullámai finoman csapdossák farkasom lábszárát – Rám fért már a napozás – sóhajtotta Rachel, majd hátára fordulva kifeküdt a Nap sugarainak barnító fénye alá.
- És honnan tudjuk, hogy ez megtörtént? – kérdeztem immár kíváncsian.
- Hát csak arra a bizonyos személyre tudnak gondolni, akikkel ez megtörtént.
- Mi? Ezt most nem értem – értetlenkedtem, majd átkulcsoltam karjaimat felhúzott térdemen.
- Hát, szóval ez olyan – gondolkodott egy másodpercet, majd folytatta – mintha csak téged látna, legalább is Paul ezt mondta – mosolyodott el.
- Aha értem – tettem hozzá.
- És mondjuk ez neked jó? Mármint ez a bevésődés dolog, nem érzed úgy, hogy kötelesség? - kérdeztem zavarodottan.
- Dehogy! – nevetett fel – Ez jó, hisz van egy párom, akit nagyon szeretek és tudom, hogy ő is engem – beszélte mosolyogva, majd kezeit fentebb támasztotta és apró szívecskéket kezdett rajzolgatni a homokba – Ráadásul teljesen biztos vagyok abban, hogy sosem csal meg. Leéli majd az életét velem, és közben mindent megad a számomra – fejezte be, majd töprengve a sziklafal felé emelte tekintetét. Szemei lágyan csillogtak, ahogy az arcára egy szerelmes mosoly ült ki.
- Te nem vetkőzöl le? – kérdezte ismét rám pillantva.
- Ja, de! – nevettem fel – Rám férne egy kis szín – beszéltem, majd felkeltem a színes ülőalkalmatosságról. Lassan levettem a felsőm, közben vigyázva hajam épségére. Végül kevésbé vigyázva lehúztam magamról a rövidnadrágomat is.
Láttam, ahogy messzebb Paul valamit mond Sethnek. Farkasom tekintete szinte azonnal rám szegeződött. Néhány percig csak némán bámultuk egymást. Pillanatunkat Seth fejére zuhanó labda törte meg. Paul hangos vihogásban tört ki, amire én is hangosan kacagni kezdtem.
- Mindjárt jövök! – mondtam Rachelnek, majd amilyen gyorsan csak tudtam, farkasom felé kezdtem futni. Segítettem neki felkelni a vízből. Még akkor esett el, mikor bosszút akart állni barátján a gaztettért. Közelebb bújtam hozzá, és egy apró csókot leheltem sós bőrére. Felnéztem szemeibe, majd viszonoztam édesen rám mosolygó tekintetét.
Kezeivel satuba fogta arcom és ajkaimhoz hajolva, megcsókolta azokat.
Teljes kábulatba estem vonzerejének hatalmától. Szédülni kezdtem és hálát adtam az égnek, hogy a hűvös tengervízben állok, mert különben biztos elájultam volna. Kezeit arcomról derekamra helyezte, közelebb rántva magához. Ajkaink vad táncot járva lettek egymáséi. Szívem olyan erővel dübörgött, mint valami hangos dobszóló. Lélegzetem elakadt, s alig kaptam levegőt. Erősen markoltam a karján duzzadó, feszes izmokat.
Elhajolt csókunkból, hogy egy gyors levegőt vegyen. Én még mindig nem kaptam levegőt, sőt valójában hatalmas rózsaszín ködöt láttam magam előtt. Térdeim gyorsan maguktól csuklottak össze.
- Hé-hé-hé. Kislány! Jól vagy? – tartott meg erős karjaival.
- Nem vagyok kislány – suttogtam forró mellkasába.
- Jó-jó – nevetett, majd megemelt és erősen magához szorított.
- Ezt én tettem veled? – kérdezte magabiztosan.
- Hát…nem – hazudtam – csak nagyon melegem van – folytattam tovább a füllentést.
- Persze – nevetett ismét – akkor nem baj, ha folytatom, igaz? – nézett rám egy hatalmas egoista vigyorral a képén.
- Ha elmondom az igazat, akkor is folytatod? – kérdeztem rá mosolyogva.
- Csak, ha akarod – suttogta fülembe.
- Még szép – emeltem fel hangom.
- Szóval, akkor ez miattam volt? – érdeklődött ismét.
- A fenébe! Pedig próbáltam terelni a témát – vihogtam.
- Hmm? – nem hagyta annyiban. Szemeit nagyra nyitotta és mélyen a szemembe nézett.
- Igen – feleltem röviden, majd megcsókoltam.
- Hali srácok – kiáltott hangosan Jacob, aki az egyik kezében Nessie-t még a másikban egy hatalmas rózsaszín mintás homokozó vödröt tartott.
- Sziasztok! – néztünk feléjük.
- Nézd Jake, itt van Dawn is – emelte fel hangját Renesmée.
- Igen – nevetett fel az alfa, majd hatalmas léptekkel közeledni kezdett felénk.
- Nessie, hát te mit hoztál? – kérdeztem, elengedve Seth-et, majd a kislány felé fordulva.
- Hát homokozót, hogy tudjak játszani. Jake azt mondta, hogy majd Claire is jön és vele is tudok majd várat építeni – mesélte.
- Mit szólnál, ha elkezdenénk? – kérdeztem – Amint látod Claire még nincs itt, és mire ideér, addigra már készen leszünk az előkészületekkel – ajánlottam fel Nessienek, aki rápillantott Jacobra. Az alfa egy mosollyal nyugtázta, hogy Renesmée velem akar játszani, majd nyomott egy puszit a homlokára és a földre tette.
- Akkor mehetünk? – néztem a kislányra.
- Igen – felelte és átvette a hatalmas vödröt és a benne lévő játékokat Jacobtól.
- Segítsek? – kérdeztem rámosolyogva.
- Nem kell – felelte, majd bukdácsolva cipelte az óriási műanyag vödröt.
- Nézd, itt jó lesz? – mutattam a part árnyékos szakaszának egy részére. Amire Nessie csak bólintva válaszolt. Nem messze voltunk Racheltől, aki mosolyogva figyelte Renesmée mozdulatait. Néhány perc alatt szétpakolt mindent a homok meleg felületén.
- Te hozz vizet – mutatott a vödörre, majd a tenger felé – Én pedig addig ások – fejezte be a mondatát.
- Rendben – feleltem nevetve. Kezemben a vödörrel elindultam a tenger irányába, Seth nevetve figyelte, ahogy vizet töltök a játékba, majd elindulok visszafelé. Teljesen hirtelen ugrott elém. Villámgyorsasággal csókolt meg, majd ölelt át és közben suttogott a fülembe.
- Észveszejtően gyönyörű vagy – majd ismét egy gyors puszit nyomott ajkaimra és visszament játszani a fiúkkal. Én pedig mentem várat építeni Nessie-vel.
- Na, itt van – mutattam meg a vödröt, majd nem túl messzire leraktam a homokba.
- Rendben – felelte rám nézve, majd folytatta a gödör ásását.
- Milyenre gondoltál? – kérdeztem tőle. Ismét rám pillantott, majd két lépést tett felém. Leültem arra a részre, ahol a sziklák már nem takarják el a napot.
- Megmutatom – mondta tömören, majd két apró tenyerét az arcomra helyezte. Képek sora zúdította el elmém. Egy gyönyörű kastélyszerű építményt mutatott, hatalmas és törékenynek tűnő tornyokkal. Finoman elhúzta kezeit és ismét hozzá látott a talaj kiegyenlítéséhez.
- Hát nem tudom, Nessie. Szerinted ezt meg tudjuk csinálni? – néztem rá egy aprónyi mosollyal.
- Megkérdeztem Alice-t, hogy szerinte megtudom-e építeni és azt mondta, hogy igen – beszélte, gyermeki hangjában felnőttes komolysággal.
- Hát akkor kezdjünk bele – mondtam, majd megfogtam az egyik kék színű homokozó lapátot és neki álltam lapátolni egy hatalmas adag vizes homokot a Nessie által kiásott gödör aljáról.
- Hát, nagyon köszönöm – mosolyogtam rá, majd folytattam – Egyébként neked is – tettem hozzá.
- Jake? – kérdezte Seth, aki a tengerről a lányra emelte a tekintetét.
- Azt hiszem Cullenéknél van – mondta, majd megrántotta vállait.
- Értem, és csak ennyien jöttetek? – kérdezett újra.
- Hát, ha jól tudom mindenki jön majd, de arról fogalmam sincs, hogy mikor – tette hozzá.
- Meddig álljak még itt egyedül? – üvöltött felénk a hang. A srác, aki előbb a labdát felénk dobta, most már a puha homokban feküdt.
- Megyünk már! – kiáltott vissza farkasom.
Lassan sétáltunk bentebb a parton. Éreztem, ahogy a hamvas homok finoman morzsolódik a talpamon. A talaj néhol egészen besüppedt a lábunk alatt és szétmosódott nyomokat hagytunk a fövenyes talajon. A hatalmas sziklafal fekete árnyékkal sötétítette el a part ezen szakaszának egy részét. Az árnyék végletes kontrasztot alkotott a homok napfénytől csillogó részével. A szellő magával hozta a tenger vizének sós illatát.
- Sziasztok! – köszönt a 25 év körüli srác, ahogy közelebb értünk hozzá.
- Hello! – vetette oda farkasom – Dawn, ő Paul, Rachel barátja – mondta felém fordulva.
- Szia! – nyújtottam a kezem – Dawn vagyok – mosolyogtam a srácra.
- Seth, már sokat mesélt rólad – vigyorodott el a srác, mintha olyasmi titkot tudna, ami nem tartozik rá.
- Oh – feleltem, majd elhúztam kezem az övéi közül.
- Haver, játszunk! – szólalt meg ismét Paul. Ezúttal Seth felé fordulva, majd öklével egy erőteljes ütést mért farkasom jobb vállába.
- Héé – mondta Seth, majd egyik tenyerével finoman simogatni kezdte az ütés helyét – Felőlem, de megverlek úgy is – beszélte, majd egy gyors mozdulattal elvette Paultól a labdát és szaladni kezdett a víz felé.
- Ti nem jöttök? – kérdezte felénk fordulva a srác.
- Nem, még napozunk egy kicsit – válaszolt helyettem is Rachel, bár én sem akartam még velük játszani.
- Nekem mindegy – rántotta meg vállát Paul, majd rohanni kezdett farkasom felé.
- Gyere ülj le! – mutatott a színes, indiánmintás lepedőre, amin néhány pohár és egy üveg gyümölcslé helyezkedett el.
- Ti együtt vagytok? – néztem először Rachel-re, majd a kicsit távolabb játszó Paul-ra, s közben elfoglaltam helyem a pléden.
- Igen – legyintett – Ne foglalkozz vele, ha néha kicsit fölényesen viselkedik – mondta.
- Ja, nem is vettem észre – rántottam meg vállaim.
- Gondolom – nevetett fel a lány csilingelő hangon. Egész szimpatikus volt. Valójában nem tudtam miről is beszélgethetnénk.
- Aranyosak vagytok Seth-tel – kezdett bele, majd folytatta – Ezt teszi a bevésődés – tette még hozzá, majd elhalkulva rápillantott a tengerben játszó fiúkra.
- Bevésődés? – érdeklődtem meglepődve.
- Te nem is tudsz erről? – kérdezett vissza, majd szemeivel ismét rám tekintett. Pillantását viszonoztam, majd fejemmel bólogatva jeleztem nemleges válaszom. Belekezdett mondandójába.
- Szóval, tudod a farkasoknál van egy olyan tulajdonság, hogyha megpillantják azt a személyt, akit a sors rendelt nekik, attól a pillanattól kezdve csak azt a bizonyos személyt szeretik, akibe bevésődtek – mesélte sóhajtva. Hosszú fekete haját megrázta, majd oldalra simította, barna kezeivel. – Paul nekem azt mondta, hogy azóta csak engem lát, más lányt észre sem vesz – nevetett fel és egy újabb szerelmes pillantást vetett párjára. Én még mindig nem szólaltam meg, csak hallgattam csilingelő hangjának monotonságát és figyeltem, ahogy a tenger apró hullámai finoman csapdossák farkasom lábszárát – Rám fért már a napozás – sóhajtotta Rachel, majd hátára fordulva kifeküdt a Nap sugarainak barnító fénye alá.
- És honnan tudjuk, hogy ez megtörtént? – kérdeztem immár kíváncsian.
- Hát csak arra a bizonyos személyre tudnak gondolni, akikkel ez megtörtént.
- Mi? Ezt most nem értem – értetlenkedtem, majd átkulcsoltam karjaimat felhúzott térdemen.
- Hát, szóval ez olyan – gondolkodott egy másodpercet, majd folytatta – mintha csak téged látna, legalább is Paul ezt mondta – mosolyodott el.
- Aha értem – tettem hozzá.
- És mondjuk ez neked jó? Mármint ez a bevésődés dolog, nem érzed úgy, hogy kötelesség? - kérdeztem zavarodottan.
- Dehogy! – nevetett fel – Ez jó, hisz van egy párom, akit nagyon szeretek és tudom, hogy ő is engem – beszélte mosolyogva, majd kezeit fentebb támasztotta és apró szívecskéket kezdett rajzolgatni a homokba – Ráadásul teljesen biztos vagyok abban, hogy sosem csal meg. Leéli majd az életét velem, és közben mindent megad a számomra – fejezte be, majd töprengve a sziklafal felé emelte tekintetét. Szemei lágyan csillogtak, ahogy az arcára egy szerelmes mosoly ült ki.
- Te nem vetkőzöl le? – kérdezte ismét rám pillantva.
- Ja, de! – nevettem fel – Rám férne egy kis szín – beszéltem, majd felkeltem a színes ülőalkalmatosságról. Lassan levettem a felsőm, közben vigyázva hajam épségére. Végül kevésbé vigyázva lehúztam magamról a rövidnadrágomat is.
Láttam, ahogy messzebb Paul valamit mond Sethnek. Farkasom tekintete szinte azonnal rám szegeződött. Néhány percig csak némán bámultuk egymást. Pillanatunkat Seth fejére zuhanó labda törte meg. Paul hangos vihogásban tört ki, amire én is hangosan kacagni kezdtem.
- Mindjárt jövök! – mondtam Rachelnek, majd amilyen gyorsan csak tudtam, farkasom felé kezdtem futni. Segítettem neki felkelni a vízből. Még akkor esett el, mikor bosszút akart állni barátján a gaztettért. Közelebb bújtam hozzá, és egy apró csókot leheltem sós bőrére. Felnéztem szemeibe, majd viszonoztam édesen rám mosolygó tekintetét.
Kezeivel satuba fogta arcom és ajkaimhoz hajolva, megcsókolta azokat.
Teljes kábulatba estem vonzerejének hatalmától. Szédülni kezdtem és hálát adtam az égnek, hogy a hűvös tengervízben állok, mert különben biztos elájultam volna. Kezeit arcomról derekamra helyezte, közelebb rántva magához. Ajkaink vad táncot járva lettek egymáséi. Szívem olyan erővel dübörgött, mint valami hangos dobszóló. Lélegzetem elakadt, s alig kaptam levegőt. Erősen markoltam a karján duzzadó, feszes izmokat.
Elhajolt csókunkból, hogy egy gyors levegőt vegyen. Én még mindig nem kaptam levegőt, sőt valójában hatalmas rózsaszín ködöt láttam magam előtt. Térdeim gyorsan maguktól csuklottak össze.
- Hé-hé-hé. Kislány! Jól vagy? – tartott meg erős karjaival.
- Nem vagyok kislány – suttogtam forró mellkasába.
- Jó-jó – nevetett, majd megemelt és erősen magához szorított.
- Ezt én tettem veled? – kérdezte magabiztosan.
- Hát…nem – hazudtam – csak nagyon melegem van – folytattam tovább a füllentést.
- Persze – nevetett ismét – akkor nem baj, ha folytatom, igaz? – nézett rám egy hatalmas egoista vigyorral a képén.
- Ha elmondom az igazat, akkor is folytatod? – kérdeztem rá mosolyogva.
- Csak, ha akarod – suttogta fülembe.
- Még szép – emeltem fel hangom.
- Szóval, akkor ez miattam volt? – érdeklődött ismét.
- A fenébe! Pedig próbáltam terelni a témát – vihogtam.
- Hmm? – nem hagyta annyiban. Szemeit nagyra nyitotta és mélyen a szemembe nézett.
- Igen – feleltem röviden, majd megcsókoltam.
- Hali srácok – kiáltott hangosan Jacob, aki az egyik kezében Nessie-t még a másikban egy hatalmas rózsaszín mintás homokozó vödröt tartott.
- Sziasztok! – néztünk feléjük.
- Nézd Jake, itt van Dawn is – emelte fel hangját Renesmée.
- Igen – nevetett fel az alfa, majd hatalmas léptekkel közeledni kezdett felénk.
- Nessie, hát te mit hoztál? – kérdeztem, elengedve Seth-et, majd a kislány felé fordulva.
- Hát homokozót, hogy tudjak játszani. Jake azt mondta, hogy majd Claire is jön és vele is tudok majd várat építeni – mesélte.
- Mit szólnál, ha elkezdenénk? – kérdeztem – Amint látod Claire még nincs itt, és mire ideér, addigra már készen leszünk az előkészületekkel – ajánlottam fel Nessienek, aki rápillantott Jacobra. Az alfa egy mosollyal nyugtázta, hogy Renesmée velem akar játszani, majd nyomott egy puszit a homlokára és a földre tette.
- Akkor mehetünk? – néztem a kislányra.
- Igen – felelte és átvette a hatalmas vödröt és a benne lévő játékokat Jacobtól.
- Segítsek? – kérdeztem rámosolyogva.
- Nem kell – felelte, majd bukdácsolva cipelte az óriási műanyag vödröt.
- Nézd, itt jó lesz? – mutattam a part árnyékos szakaszának egy részére. Amire Nessie csak bólintva válaszolt. Nem messze voltunk Racheltől, aki mosolyogva figyelte Renesmée mozdulatait. Néhány perc alatt szétpakolt mindent a homok meleg felületén.
- Te hozz vizet – mutatott a vödörre, majd a tenger felé – Én pedig addig ások – fejezte be a mondatát.
- Rendben – feleltem nevetve. Kezemben a vödörrel elindultam a tenger irányába, Seth nevetve figyelte, ahogy vizet töltök a játékba, majd elindulok visszafelé. Teljesen hirtelen ugrott elém. Villámgyorsasággal csókolt meg, majd ölelt át és közben suttogott a fülembe.
- Észveszejtően gyönyörű vagy – majd ismét egy gyors puszit nyomott ajkaimra és visszament játszani a fiúkkal. Én pedig mentem várat építeni Nessie-vel.
- Na, itt van – mutattam meg a vödröt, majd nem túl messzire leraktam a homokba.
- Rendben – felelte rám nézve, majd folytatta a gödör ásását.
- Milyenre gondoltál? – kérdeztem tőle. Ismét rám pillantott, majd két lépést tett felém. Leültem arra a részre, ahol a sziklák már nem takarják el a napot.
- Megmutatom – mondta tömören, majd két apró tenyerét az arcomra helyezte. Képek sora zúdította el elmém. Egy gyönyörű kastélyszerű építményt mutatott, hatalmas és törékenynek tűnő tornyokkal. Finoman elhúzta kezeit és ismét hozzá látott a talaj kiegyenlítéséhez.
- Hát nem tudom, Nessie. Szerinted ezt meg tudjuk csinálni? – néztem rá egy aprónyi mosollyal.
- Megkérdeztem Alice-t, hogy szerinte megtudom-e építeni és azt mondta, hogy igen – beszélte, gyermeki hangjában felnőttes komolysággal.
- Hát akkor kezdjünk bele – mondtam, majd megfogtam az egyik kék színű homokozó lapátot és neki álltam lapátolni egy hatalmas adag vizes homokot a Nessie által kiásott gödör aljáról.
24. Fejezet - Csillámló reggel
Reggel meglepő könnyedséggel ébredtünk. A Nap sugárzó fénye beragyogta az egész szobát.
- Jó reggelt! – suttogtam alvó farkasom fülébe, s közben egy apró puszit adtam az arcára.
- Neked is! – felelte dörmögve. Egyetlen mozdulattal átfordult másik oldalára, majd a fejére szorította a hatalmas fehér párnát, amin eddig feküdt. Elmosolyodtam, majd még egy gyors puszit nyomtam a vállára. Kikászálódtam az ágyból, majd fogtam az összes tisztálkodáshoz való cuccom és átsétáltam a szobámtól nem messze lévő fürdőszobába. Kb. 10 perc alatt elvégeztem az összes teendőm.
- Halihó! – jött felém a csilingelő hang, amint kiléptem az ajtón.
- Szia Alice! – mosolyogtam rá.
- Ugye milyen szép időnk van ma? – nézett rám kérdőn, arcán egy óriási mosollyal.
- Igen, szerintem is – válaszoltam egy hasonló nagyságú vigyorral.
- Kértek valami reggelit? – nézett rám kérdőn, majd megállt az egyik ablak előtt. Bőre csillogni kezdett, mintha milliónyi gyémánt helyezkedne el bőrének egész felületén.
- Még nem tudom, bár Seth – itt ismét mosolyogni kezdtem - valószínűleg éhes lesz – feleltem.
- Rendben, akkor megkérem Esmét, hogy segítsen – mondta, majd vámpír gyorsasággal vetette le magát a lépcsőn.
Visszasétáltam a hálóba. Seth még mindig a párnával a fején aludt. Hangos nevetésben törtem ki, amivel szinte egyből felébresztettem alvó farkasom.
- Na, végre! Azt hittem végig alszod ezt a csodaszép napot - mosolyogtam rá.
- Felébreszthettél volna – mondta, majd megpróbált elfojtani egy hatalmas ásítást.
- Megpróbáltam – nevettem ismét rá.
- Akkor bocsi – megrántotta izmos vállait, majd zavartan elmosolyodott.
- Alice és Esme készítenek nekünk reggelit – beszéltem.
- Úú, nem baj, ha én gyorsan hazaszaladok, átöltözöm és szólok a többieknek, hogy menjünk le a partra – hadarta, majd egy gyors puszit nyomott a homlokomra.
- Sietek vissza – ígérte, majd leszaladva a lépcsőn elhagyta a házat. Lesétáltam a konyhába, ahol beálltam segíteni Alice-éknek.
- Hallottam, hogy ma lementek a tengerpartra – hozta fel a témát a pótanyukám.
- Igen – feleltem röviden.
- Mit szólnál hozzá, ha készítenénk néhány szendvicset? – ajánlotta fel.
- És csinálhatnánk valami süteményt is – szólt közbe Alice is lelkesen. Komolyan úgy tud örülni a kis apró dolgoknak néha, mint egy kis gyerek az édességnek. Ilyenkor teljesen úgy csillog a szeme, mint a napfényben a bőre.
- Rendben – mondtam mosolyogva kettőjükre pillantva.
- Már tudom is melyik fürdőruhádat kellene felvenned – nézett rám felvidulva.
- Van olyanom? – nyitottam nagyra szemeimet. Még sosem volt rajtam hasonló. Bár nem értem miért, hisz nyugodtan járkálhattam volna az emberek között. Csak egy kis hőt kellett volna felvennem a környezetemből, és egyből nem csillogott volna a bőröm a napfényben.
- Hát persze – nevetett fel – Egy csomót vettem neked – mondta.
- Igen? Szóval melyiket kellene viselnem? – kérdeztem, bár egy kis hátsó szándék is volt kíváncsiságomban. Szerettem volna jól kinézni Seth előtt. Azt akarom, hogyha meglát, elakadjon a lélegzete.
Sóhajtottam egy nagyot, majd Alice felé fordultam.
- Gyere! Menjünk fel és megmutatom! – örvendezett.
- De nem kellene segítenünk, mármint megcsinálni a süteményeket és a szendvicseket? – néztem először Esme-re, majd Alice-re.
- Menjetek csak, én boldogulok egyedül is – mondta mosolyogva.
- De biztos? – kérdeztem.
- Persze! – felelte, s közben bólintott egyet felém.
- Na, gyere már – csilingelte Alice hangja az ajtó felől.
- Oké – beszéltem, majd elindultam nővérkém után, aki valószínűleg már ki is pakolta az összes ruha kollekciót. Elnevettem magam, mikor felértem a szobámba. Valóban úgy történt, ahogy sejtettem. Alice egy halom bikini között sürgölődött.
- Vetkőzz! – parancsolta elkomorult arccal.
- Igen is, kapitány! – homlokomhoz emeltem kézfejem, ezzel játszva tisztelgést előtte. Erre már ő is elnevette magát.
- Ezt vedd fel! – nyomott a kezembe egy kétrészes zöld bikinit apró csillámló díszekkel – Erre gondoltam, bár most már nem vagyok biztos benne – felelte töprengve, közben az egyik kezével az állát kezdte simogatni.
- Rose! – kiáltotta, mire Rosalie azonnal itt is termett.
- Szerintem is a zöld legyen – felelte, majd körülnézett az ágyamra fektetett fürdőruhák között.
- Hát nem is tudom. Lehet, hogy a fehér nyakba kötős jobb lenne – bizonytalanodott el ő is.
- Igen, én is ezen vacillálok – mondta Alice, alig érthetően. Előkászálódtam a gardrób biztonságosan takaró árnyékából. Alice egy gyors és elégedett pillantást vetett Rose-ra, majd szinte egy emberként mosolyodtak el.
- Ez tökéletes! – mondta Rosalie.
- De mielőtt megnéznéd magad – felelte Alice, majd szinte azonnal rápillantott testvérére.
- Kell egy kis smink – fejezte be Rose a mondatot.
- Felőlem! – rántottam meg a vállam, pedig válójában örültem hogy segítenek nekem.
Miközben Alice leültetett az egyik szobámban lévő székre, addig testvére előkészítette az összes festéket és a „szépítésemhez” szükséges kellékeket. 10 perc alatt végeztek a hajammal és majdnem ugyannyi idő volt a sminkem is. Olyan jó érzés volt, hogy együtt segítettek nekem. Teljes egyetértéssel varázsoltak gyönyörűvé.
- Oké, most már megnézheted magad – szólalt meg Rose.
- Várj! Még egy másodperc! – kiáltott fel Alcie, majd kirohant a szobából és szinte ugyanolyan gyorsasággal vissza is tért. Kezében egy fehér virág alakú hajdíszt tartott, melyet gondosan illesztett félre simított hajamba.
- Na most vagy kész – egy elégedett mosoly ült ki arcára.
- Ez jó ötlet volt – szólalt meg testvére, majd megfogva kezemet a tükör elé húzott.
- Azta! – szólaltam meg. Egyszerűen nem ismertem magamra. A zöld bikini pontosan megegyezett „emberibb” szemeim színével, ami igazán eredeti és szép kompozíciót alkotott bőröm árnyalatával.
- Tetszik? – nézett rám boldogan Alice.
- Hát, hogyne tetszene? – kérdeztem, majd egy gyors ugrással mindkettejük nyakába vetettem magam.
- Nagyon szépen köszönöm – hálálkodtam.
- Ja, és még ezeket felveheted az útra – nyomott a kezembe egy drapp színű rövidnadrágot és egy fehér ujjatlan felsőt. Fogtam egy hasonló árnyalatokból összeállított strandtáskát, majd belepakoltam az összes dolgot, amire a nap folyamán szükségem lehetett.
- Dawn! – hallottam lentről az édes kiáltást.
- Azonnal – válaszoltam ugyanolyan hangosan. Megfordultam, hogy szembe álljak Alice-el.
- Nagyon izgulok – suttogtam felé, majd egy hatalmas levegőadagot préseltem tüdőmbe.
- Nyugi! Minden rendben lesz – kacsintott rám, majd egy hatalmas vigyorral az arcán elindult lefelé. Lassan követtem őt, egészen le a földszintig.
- Igen, én is így vagyok vele – nevetett Seth kedvesen, miközben egy újabb mondatba kezdett bele – Néha elég jó farkasnak lenni – ecsetelte még mindig Carlisle-nak.
- Halihó emberek! – csilingelte Alice. Minden szem rám szegeződött a szobában. Kivéve Alicét, aki elégedett vigyorral figyelte Seth reakcióját.
- Khmm – köszörülte meg torkát – Szia – mondta, majd közelebb sétáltam hozzá és egy csókot nyomtam ajkaira.
- Szia! – feleltem – Gyors voltál – tettem hozzá – Szóval indulhatunk? – kérdeztem.
- Ööö…tessék? – nézett rám bocsánatkérően farkasom.
- Azt kérdeztem mehetünk-e? – nevettem el magam.
- Iiigen, persze – lassan, érthetően ejtett ki minden szót. Még mindig csak nézett. Szemeivel apránként és majdnem észrevehetetlenül mérte végig testem minden porcikáját.
- Itt vannak az ételek, gyerekek! – jött ki a konyhából Esme, aki egy hatalmas piknik kosárral a kezében sétált felénk.
- Úhh, erről teljesen meg is feledkeztem – mondtam – Nagyon köszönjük – egy apró puszit leheltem jéghideg arcára, és egy finom mozdulattal átvettem a kezéből az óriási kosarat.
- Akkor, azt hiszem már tényleg minden megvan – sóhajtottam.
- Menjünk! – szólalt meg Seth egy hangos levegővétel közben.
- Rendben – feleltem, miközben farkasom ujjai közé kulcsoltam az enyéimet. Gyengéden húztam magam után, egészen addig, míg ki nem értünk a Cullen házból. Némán sétáltunk egymás mellett, mialatt önfeledten élveztük a Nap sugarainak átható melegét. A madarak halk csicsergése egészen felvidító hangulatot kölcsönzött az erdő színkavalkádjának. A fénysugarak melegének illata összemosódott a közelben lévő folyó illatával.
Gondolataim ezúttal azon a pillanaton jártak, mikor lesétáltam a lépcsőről és Seth meglátott. Tökéletes pillanat volt, tetszett, ahogy rám nézett. Minden pillantásától egyre jobban vágyom az érintésére, a csókjaira.
- Szép napunk van nem? – kérdezte, majd finoman megszorította ujjaim.
- De – válaszoltam röviden – tudod, mostanában egyre kevesebbet kell azzal törődnöm, hogy hőt vonjak el a környezetemből. Már automatikusan váltok, ha jössz – nevettem el magam.
- Szeretem, mikor zöld a szemed – felelte. Arcom szinte egyből vörös színűre váltott. Megállt, mikor észrevette zavarom, majd közelebb húzódott hozzám. Egyik ujjával lágyan megemelte állam, hogy tekintetünk találkozzon. Először egy lágy csókot nyomott ajkaimra, végül elhúzódott. Mosolyogva álltunk az erdő ösvényének közepén, hosszú percekig néztük egymást. Végül ismét megcsókolt. Hol egészen vaddá, hol pedig gyengéddé vált érintése. Szívünk ritmusa, majdnem ugyanolyan ütemben zakatolt.
- Tudod mennyire gyönyörű vagy, mikor elpirulsz? – nézett rám kérdőn.
- Nem! Nem tudom – feleltem incselkedve – Mennyire? – játszottam tovább a tűzzel.
- Akarod tudni? – kérdezett ismét, majd egy gyors mozdulattal magához rántott. Finoman felemelt a földről. Lábaimat dereka köré kulcsoltam és úgy csókoltam meg.
- Megfelel a válasz? – nézett rám, majd még egy apró puszit lehelt a nyakamra.
- Azt hiszem igen – válaszoltam teljesen kábultan.
- Akkor jó – elmosolyodott, majd biztonságosan visszahelyezett a földre – Na, gyere, mert még elkésünk – szemei összeszűkültek, ahogy végig nézett kába és zavarodott testemen. Lassú önteltséggel vigyorodott el. Ajkait egyetlen féloldalas mosolyra húzta. Kényelmes léptekkel indult úti célunk irányába, én pedig, mint egy kiskutya követni kezdtem. Lábaimat nehézkesen pakolásztam egymás után.
- Jajj a kosár! – fordultam vissza, mire feleszméltem zavaromból.
- Nálam van! – szólalt meg mögülem Seth – gondoltam, hogy jobb lesz ha én viszem mielőtt elhagynád valahol – nevetett fel.
A következő néhány perc még elértünk a tengerparthoz egész vidáman telt. Folyamatosan vihorásztunk. Játszottunk is egy gyors futóversenyt, amiben én nyertem, de majdnem biztos vagyok benne, hogy hagyta magát legyőzni.
- Erre gyere! – mutatott az egyik kis szikla felé.
- De szép! – mondtam ámuldozva.
- Seth! – kiáltotta valaki a hatalmas kőfal mögötti, eldugott partszakaszról. Egy óriási színes strandlabda röpült egyenesen farkasom arca felé, melyet egyetlen jól irányzott ütéssel hárított el. Egy sötét, hosszú hajú lány futott felénk, akit eddig még nem ismertem. Nem volt az a nagyon vékony típus, de az alakja pontosan megfelelő volt, ahhoz a bikini fazonhoz, amit viselt. Integetve közeledett, míg el nem érte célját, a hatalmas színes labdát, ami néhány méterrel előtte zuhant a földre. Megvárta még közelebb érünk hozzá.
- Sziasztok! – köszönt felénk.
- Szia! – köszöntünk vissza egyszerre Seth-tel.
- A nevem Rachel – mutatkozott be, majd hirtelen átölelt és egy puszit nyomott az arcomra.
- Örülök, hogy megismerhetlek! Dawn, igaz? – kérdezte egy hatalmas mosollyal.
- Igen - válaszoltam.
- Jó reggelt! – suttogtam alvó farkasom fülébe, s közben egy apró puszit adtam az arcára.
- Neked is! – felelte dörmögve. Egyetlen mozdulattal átfordult másik oldalára, majd a fejére szorította a hatalmas fehér párnát, amin eddig feküdt. Elmosolyodtam, majd még egy gyors puszit nyomtam a vállára. Kikászálódtam az ágyból, majd fogtam az összes tisztálkodáshoz való cuccom és átsétáltam a szobámtól nem messze lévő fürdőszobába. Kb. 10 perc alatt elvégeztem az összes teendőm.
- Halihó! – jött felém a csilingelő hang, amint kiléptem az ajtón.
- Szia Alice! – mosolyogtam rá.
- Ugye milyen szép időnk van ma? – nézett rám kérdőn, arcán egy óriási mosollyal.
- Igen, szerintem is – válaszoltam egy hasonló nagyságú vigyorral.
- Kértek valami reggelit? – nézett rám kérdőn, majd megállt az egyik ablak előtt. Bőre csillogni kezdett, mintha milliónyi gyémánt helyezkedne el bőrének egész felületén.
- Még nem tudom, bár Seth – itt ismét mosolyogni kezdtem - valószínűleg éhes lesz – feleltem.
- Rendben, akkor megkérem Esmét, hogy segítsen – mondta, majd vámpír gyorsasággal vetette le magát a lépcsőn.
Visszasétáltam a hálóba. Seth még mindig a párnával a fején aludt. Hangos nevetésben törtem ki, amivel szinte egyből felébresztettem alvó farkasom.
- Na, végre! Azt hittem végig alszod ezt a csodaszép napot - mosolyogtam rá.
- Felébreszthettél volna – mondta, majd megpróbált elfojtani egy hatalmas ásítást.
- Megpróbáltam – nevettem ismét rá.
- Akkor bocsi – megrántotta izmos vállait, majd zavartan elmosolyodott.
- Alice és Esme készítenek nekünk reggelit – beszéltem.
- Úú, nem baj, ha én gyorsan hazaszaladok, átöltözöm és szólok a többieknek, hogy menjünk le a partra – hadarta, majd egy gyors puszit nyomott a homlokomra.
- Sietek vissza – ígérte, majd leszaladva a lépcsőn elhagyta a házat. Lesétáltam a konyhába, ahol beálltam segíteni Alice-éknek.
- Hallottam, hogy ma lementek a tengerpartra – hozta fel a témát a pótanyukám.
- Igen – feleltem röviden.
- Mit szólnál hozzá, ha készítenénk néhány szendvicset? – ajánlotta fel.
- És csinálhatnánk valami süteményt is – szólt közbe Alice is lelkesen. Komolyan úgy tud örülni a kis apró dolgoknak néha, mint egy kis gyerek az édességnek. Ilyenkor teljesen úgy csillog a szeme, mint a napfényben a bőre.
- Rendben – mondtam mosolyogva kettőjükre pillantva.
- Már tudom is melyik fürdőruhádat kellene felvenned – nézett rám felvidulva.
- Van olyanom? – nyitottam nagyra szemeimet. Még sosem volt rajtam hasonló. Bár nem értem miért, hisz nyugodtan járkálhattam volna az emberek között. Csak egy kis hőt kellett volna felvennem a környezetemből, és egyből nem csillogott volna a bőröm a napfényben.
- Hát persze – nevetett fel – Egy csomót vettem neked – mondta.
- Igen? Szóval melyiket kellene viselnem? – kérdeztem, bár egy kis hátsó szándék is volt kíváncsiságomban. Szerettem volna jól kinézni Seth előtt. Azt akarom, hogyha meglát, elakadjon a lélegzete.
Sóhajtottam egy nagyot, majd Alice felé fordultam.
- Gyere! Menjünk fel és megmutatom! – örvendezett.
- De nem kellene segítenünk, mármint megcsinálni a süteményeket és a szendvicseket? – néztem először Esme-re, majd Alice-re.
- Menjetek csak, én boldogulok egyedül is – mondta mosolyogva.
- De biztos? – kérdeztem.
- Persze! – felelte, s közben bólintott egyet felém.
- Na, gyere már – csilingelte Alice hangja az ajtó felől.
- Oké – beszéltem, majd elindultam nővérkém után, aki valószínűleg már ki is pakolta az összes ruha kollekciót. Elnevettem magam, mikor felértem a szobámba. Valóban úgy történt, ahogy sejtettem. Alice egy halom bikini között sürgölődött.
- Vetkőzz! – parancsolta elkomorult arccal.
- Igen is, kapitány! – homlokomhoz emeltem kézfejem, ezzel játszva tisztelgést előtte. Erre már ő is elnevette magát.
- Ezt vedd fel! – nyomott a kezembe egy kétrészes zöld bikinit apró csillámló díszekkel – Erre gondoltam, bár most már nem vagyok biztos benne – felelte töprengve, közben az egyik kezével az állát kezdte simogatni.
- Rose! – kiáltotta, mire Rosalie azonnal itt is termett.
- Szerintem is a zöld legyen – felelte, majd körülnézett az ágyamra fektetett fürdőruhák között.
- Hát nem is tudom. Lehet, hogy a fehér nyakba kötős jobb lenne – bizonytalanodott el ő is.
- Igen, én is ezen vacillálok – mondta Alice, alig érthetően. Előkászálódtam a gardrób biztonságosan takaró árnyékából. Alice egy gyors és elégedett pillantást vetett Rose-ra, majd szinte egy emberként mosolyodtak el.
- Ez tökéletes! – mondta Rosalie.
- De mielőtt megnéznéd magad – felelte Alice, majd szinte azonnal rápillantott testvérére.
- Kell egy kis smink – fejezte be Rose a mondatot.
- Felőlem! – rántottam meg a vállam, pedig válójában örültem hogy segítenek nekem.
Miközben Alice leültetett az egyik szobámban lévő székre, addig testvére előkészítette az összes festéket és a „szépítésemhez” szükséges kellékeket. 10 perc alatt végeztek a hajammal és majdnem ugyannyi idő volt a sminkem is. Olyan jó érzés volt, hogy együtt segítettek nekem. Teljes egyetértéssel varázsoltak gyönyörűvé.
- Oké, most már megnézheted magad – szólalt meg Rose.
- Várj! Még egy másodperc! – kiáltott fel Alcie, majd kirohant a szobából és szinte ugyanolyan gyorsasággal vissza is tért. Kezében egy fehér virág alakú hajdíszt tartott, melyet gondosan illesztett félre simított hajamba.
- Na most vagy kész – egy elégedett mosoly ült ki arcára.
- Ez jó ötlet volt – szólalt meg testvére, majd megfogva kezemet a tükör elé húzott.
- Azta! – szólaltam meg. Egyszerűen nem ismertem magamra. A zöld bikini pontosan megegyezett „emberibb” szemeim színével, ami igazán eredeti és szép kompozíciót alkotott bőröm árnyalatával.
- Tetszik? – nézett rám boldogan Alice.
- Hát, hogyne tetszene? – kérdeztem, majd egy gyors ugrással mindkettejük nyakába vetettem magam.
- Nagyon szépen köszönöm – hálálkodtam.
- Ja, és még ezeket felveheted az útra – nyomott a kezembe egy drapp színű rövidnadrágot és egy fehér ujjatlan felsőt. Fogtam egy hasonló árnyalatokból összeállított strandtáskát, majd belepakoltam az összes dolgot, amire a nap folyamán szükségem lehetett.
- Dawn! – hallottam lentről az édes kiáltást.
- Azonnal – válaszoltam ugyanolyan hangosan. Megfordultam, hogy szembe álljak Alice-el.
- Nagyon izgulok – suttogtam felé, majd egy hatalmas levegőadagot préseltem tüdőmbe.
- Nyugi! Minden rendben lesz – kacsintott rám, majd egy hatalmas vigyorral az arcán elindult lefelé. Lassan követtem őt, egészen le a földszintig.
- Igen, én is így vagyok vele – nevetett Seth kedvesen, miközben egy újabb mondatba kezdett bele – Néha elég jó farkasnak lenni – ecsetelte még mindig Carlisle-nak.
- Halihó emberek! – csilingelte Alice. Minden szem rám szegeződött a szobában. Kivéve Alicét, aki elégedett vigyorral figyelte Seth reakcióját.
- Khmm – köszörülte meg torkát – Szia – mondta, majd közelebb sétáltam hozzá és egy csókot nyomtam ajkaira.
- Szia! – feleltem – Gyors voltál – tettem hozzá – Szóval indulhatunk? – kérdeztem.
- Ööö…tessék? – nézett rám bocsánatkérően farkasom.
- Azt kérdeztem mehetünk-e? – nevettem el magam.
- Iiigen, persze – lassan, érthetően ejtett ki minden szót. Még mindig csak nézett. Szemeivel apránként és majdnem észrevehetetlenül mérte végig testem minden porcikáját.
- Itt vannak az ételek, gyerekek! – jött ki a konyhából Esme, aki egy hatalmas piknik kosárral a kezében sétált felénk.
- Úhh, erről teljesen meg is feledkeztem – mondtam – Nagyon köszönjük – egy apró puszit leheltem jéghideg arcára, és egy finom mozdulattal átvettem a kezéből az óriási kosarat.
- Akkor, azt hiszem már tényleg minden megvan – sóhajtottam.
- Menjünk! – szólalt meg Seth egy hangos levegővétel közben.
- Rendben – feleltem, miközben farkasom ujjai közé kulcsoltam az enyéimet. Gyengéden húztam magam után, egészen addig, míg ki nem értünk a Cullen házból. Némán sétáltunk egymás mellett, mialatt önfeledten élveztük a Nap sugarainak átható melegét. A madarak halk csicsergése egészen felvidító hangulatot kölcsönzött az erdő színkavalkádjának. A fénysugarak melegének illata összemosódott a közelben lévő folyó illatával.
Gondolataim ezúttal azon a pillanaton jártak, mikor lesétáltam a lépcsőről és Seth meglátott. Tökéletes pillanat volt, tetszett, ahogy rám nézett. Minden pillantásától egyre jobban vágyom az érintésére, a csókjaira.
- Szép napunk van nem? – kérdezte, majd finoman megszorította ujjaim.
- De – válaszoltam röviden – tudod, mostanában egyre kevesebbet kell azzal törődnöm, hogy hőt vonjak el a környezetemből. Már automatikusan váltok, ha jössz – nevettem el magam.
- Szeretem, mikor zöld a szemed – felelte. Arcom szinte egyből vörös színűre váltott. Megállt, mikor észrevette zavarom, majd közelebb húzódott hozzám. Egyik ujjával lágyan megemelte állam, hogy tekintetünk találkozzon. Először egy lágy csókot nyomott ajkaimra, végül elhúzódott. Mosolyogva álltunk az erdő ösvényének közepén, hosszú percekig néztük egymást. Végül ismét megcsókolt. Hol egészen vaddá, hol pedig gyengéddé vált érintése. Szívünk ritmusa, majdnem ugyanolyan ütemben zakatolt.
- Tudod mennyire gyönyörű vagy, mikor elpirulsz? – nézett rám kérdőn.
- Nem! Nem tudom – feleltem incselkedve – Mennyire? – játszottam tovább a tűzzel.
- Akarod tudni? – kérdezett ismét, majd egy gyors mozdulattal magához rántott. Finoman felemelt a földről. Lábaimat dereka köré kulcsoltam és úgy csókoltam meg.
- Megfelel a válasz? – nézett rám, majd még egy apró puszit lehelt a nyakamra.
- Azt hiszem igen – válaszoltam teljesen kábultan.
- Akkor jó – elmosolyodott, majd biztonságosan visszahelyezett a földre – Na, gyere, mert még elkésünk – szemei összeszűkültek, ahogy végig nézett kába és zavarodott testemen. Lassú önteltséggel vigyorodott el. Ajkait egyetlen féloldalas mosolyra húzta. Kényelmes léptekkel indult úti célunk irányába, én pedig, mint egy kiskutya követni kezdtem. Lábaimat nehézkesen pakolásztam egymás után.
- Jajj a kosár! – fordultam vissza, mire feleszméltem zavaromból.
- Nálam van! – szólalt meg mögülem Seth – gondoltam, hogy jobb lesz ha én viszem mielőtt elhagynád valahol – nevetett fel.
A következő néhány perc még elértünk a tengerparthoz egész vidáman telt. Folyamatosan vihorásztunk. Játszottunk is egy gyors futóversenyt, amiben én nyertem, de majdnem biztos vagyok benne, hogy hagyta magát legyőzni.
- Erre gyere! – mutatott az egyik kis szikla felé.
- De szép! – mondtam ámuldozva.
- Seth! – kiáltotta valaki a hatalmas kőfal mögötti, eldugott partszakaszról. Egy óriási színes strandlabda röpült egyenesen farkasom arca felé, melyet egyetlen jól irányzott ütéssel hárított el. Egy sötét, hosszú hajú lány futott felénk, akit eddig még nem ismertem. Nem volt az a nagyon vékony típus, de az alakja pontosan megfelelő volt, ahhoz a bikini fazonhoz, amit viselt. Integetve közeledett, míg el nem érte célját, a hatalmas színes labdát, ami néhány méterrel előtte zuhant a földre. Megvárta még közelebb érünk hozzá.
- Sziasztok! – köszönt felénk.
- Szia! – köszöntünk vissza egyszerre Seth-tel.
- A nevem Rachel – mutatkozott be, majd hirtelen átölelt és egy puszit nyomott az arcomra.
- Örülök, hogy megismerhetlek! Dawn, igaz? – kérdezte egy hatalmas mosollyal.
- Igen - válaszoltam.
23. Fejezet - Kérdezz-felelek
Lassan lépkedtünk a szobám felé, Seth finoman szorította ujjaim.
Hosszú percekig egyikünk sem szólalt meg. Szemeivel édesen méregette az ágyamon elhelyezkedő kesze-kusza takarót.
- Azt hiszem, veszek fel valami kényelmesebbet - mondtam, s közben ruhámra mutató kézmozdulattal fejeztem ki szavaimat.
Kutakodni kezdtem a hatalmas gardróbszekrényemben és mindössze néhány másodperc alatt egy barna, egybe részes szoknya mellett döntöttem. Meglepő könnyedséggel vetettem le az eddig rajtam lévő, egyszerű anyagot.
Seth közelebb sétált hozzám, majd kemény, de mégis puha tenyerével cirógatni kezdett. Finoman átölelte meztelen vállaim, mintha így akarna megvédeni minden ellenem irányuló támadástól. Egyetlen határozott mozdulattal simította el a hátamra hulló hajam. Apró csókokat lehelt nyakam libabőrös felületére.
Éreztem testének forró érintését, vérének édes illatát, leheletének mentolos hűvösségét.
Lassan húzódott el tőlem, de hatalmas ujjai még mindig fogva tartották törékenynek tűnő kézfejem.
Hatalmas sóhajtással folytattam az elkezdett cselekedetem. Magamra vettem azt a barna ruhát, amit előzőleg kiválasztottam.
- Mire gondolsz most? - tudakolta rám pillantva.
- Miért? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre.
- Én voltam az első - mosolygott.
- Rendben - sóhajtottam vigyorogva - semmi különösre - tettem hozzá, megrántva egyik vállamat.
- Dawn! - komorult el az arca - ígérd meg nekem, hogy mindig őszinte leszel velem.
Nem szólaltam meg. Nem azért mert, nem akartam elmondani az igazságot. Csak nem akartam megint felhozni a témát.
- Kérlek! - arca még mindig komoly volt, de most valami furcsa kínnal teli mosollyal párosította.
- Caiusra - suttogtam alig hallhatóan - és a családomra - feleltem. Elegem volt már abból, hogy mindenki arra kíváncsi mi van velem, mi van a múltammal. Tudom, hogy nem titkolózhatok, de azért mégis. Én sem tudok róluk szinte semmit. Sethről sem! Különben is, ő sem mesélt még semmit nekem a családjáról. Sőt jobban belegondolva semmiről sem mesélt, mindig csak én beszélek. Mindössze annyit tudok, hogy az apukája meghalt és, hogy Leah-val jó a kapcsolatuk.
Ha nem lógnék folyton rajta a hülyeségeimmel, akkor biztos mesélne nekem többet is, csak nem hagyom szóhoz jutni. Ráadásul még én panaszkodok, hogy senkiről nem tudok semmit, mikor akaratlanul is elértem azt, hogy mindenki velem foglalkozzon.
- Tudom, hogy beszéltél már eleget erről a témáról, de ha esetleg szeretnéd elmondani, hogy mit érzel, én szívesen meghallgatlak! - zavarában lehajtotta fejét és az egyik kezével vakarászni kezdte a tarkóját.
De édes, most is csak az érdekli, ami velem van.
- Tudod mit? Van egy ötletem! - közelebb léptem hozzá és egy aprónyit fentebb emeltem a még mindig lehajtott fejét.
- Játszunk egy kicsit! Te kérdezel egyet, én válaszolok, utána pedig fordítva - mosolyogva néztem a szemébe. Édesen nyomott egy apró puszit ajkaimra.
- Rendben! - bólogatott, majd ismét adott egy rövidke csókot. Felmásztam az ágyra, megvártam, míg ő is ugyanígy tesz. Finoman hozzábújtam és a mellkasára hajtottam fejem. Hallottam szívének ritmusos dobbanásait és éreztem, ahogy minden egyes levegő vételnél megtelik a tüdeje oxigénnel.
- Ki kezdje? - kérdezte, megtörve a csendet.
- Te! - vágtam rá azonnal. Mosolyát tisztán láttam a sötétben. Sóhajtott egyet, majd belekezdett.
- Azt már tudom, hogy mi történt a szüleiddel és azt is, hogy lényegében az a Caius volt a mestered. De azt nem, hogy hány évesen rabolt el a szüleidtől?
- 2 éves voltam, de nagyjából 4-5 éves lehettem fejlettségileg. Szóval 2 éves voltam, de úgy néztem ki és úgy gondolkodtam, mint egy 4 éves - válaszoltam.
- Úgy, mint Nessie? - érdeklődött.
- Igen, én is gyorsabban fejlődtem az emberekhez viszonyítva, és egy idő után megálltam a fejlődésben és azóta nagyjából ugyanígy nézek ki. Pedig már elég öregnek számítok - elnevettem magam a helyzetem abszurdságán.
- Hány éves vagy? - nézett rám kérdőn - Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni, egy lánytól, de... - magyarázkodott, de közben próbálta elfojtani előtörő vigyorát.
- 79 - feleltem gyorsan. Szemeit nagyra nyitotta és az eddigi mosolya is meglepettségbe futott át.
- Az nem is vészes - sóhajtotta, majd látva még mindig meglepett arcát elnevettem magam.
- Végül is igazad van - rötyögtem tovább - Miért te hány éves vagy? Mert te sem annyi vagy amennyinek látszol! - feleltem.
- Miért? Mennyinek látszom? - Valami kis csillogást véltem felfedezni szemeiben. Ajkait féloldalas mosolyra húzta.
- Kb. 24-et mondanék - Erre már ő is elnevette magát.
- Most meg mi van? - néztem, ahogy az arc izmai finoman megremegnek hahotázása közben.
- Kevesebb! - felelte - Találd ki! - mondta, majd komoly arcot vágva rám pillantott.
- 22? - találgattam, amire mindössze egyetlen gúnyos vigyorgást kaptam válaszul.
- Na jó, most már igazán megmondhatnád! – emeltem fel a hangom türelmetlenül.
- Oké – sóhajtotta – 17 leszek – tette hozzá.
- Ez most komoly? – néztem értetlenül szemeibe. Láttam azt az elfojtott vigyorgást is, amit még az előtt reagált, mielőtt meglátta arcom. De utána már valahogy olyan zavarba ejtően komolyan nézett rám.
- Valójában annyira nem is vészes – próbálkozott.
- Igen. Talán igazad van – feleltem, majd közelebb hajolva ajkaihoz egy lágy csókot nyomtam azokra – Szóval te jössz! – szólaltam meg ismét.
- Voltál már szerelmes? – kérdezte.
- Hát azt hiszem igen, egyszer, de ő sokat bántott engem – válaszoltam egyszerű könnyedséggel.
- Mikor? - nézett le szemeimbe újra és újra. Tekintete mindvégig komor maradt.
- Hát még néhány évtizeddel ezelőtt a Volturihoz tartozott. Akkoriban még megpróbáltam megelégedni a sorsommal – mély lélegzetet vettem – úgy hívták, Drake. Valójában nem is volt az esetem. Ráadásul mindig csak játszott velem – beszéltem. Éreztem, ahogy farkasom teste megremeg a dühtől, még a sötétben is látszott, ahogy ökölbe szorított ujjai elfehérednek a szorítás erejétől.
- Most haragszol rám? – magam felé fordítottam fejét, követelve pillantását.
- Nem – sóhajtotta mély hangon.
- Még kislány voltam – legyintettem – és hagytam, hogy játszadozzon velem.
- Értem – válaszolta, még mindig ridegen.
- Egyébként meg már rég elfelejtettem. Csak egy hülye kislányos rajongás volt - folytattam – Amúgy most van valaki, aki igazán tetszik nekem – feleltem.
- Valóban? – kérdezte. Láttam, ahogy lazít kéztartásán és egy apró mosolyt vet felém.
- Oh, hát persze – beszéltem – de szerintem az a valaki már úgy is tudja, hogy mi a helyzet. Nem igaz?
- Hát – köhintett egyet – nem biztos benne, az az igazság – ismét köhécselni kezdett.
- Akkor sajnos be kell, hogy bizonyítsam ennek a személynek – vigyorogva közelebb hajoltam ajkaihoz, és apró csókokat leheltem a nyaka és az ajkai közötti bőr felület nagy részére. Kezeivel láncként szorított magához.
- Na, mit gondolsz? – kérdeztem elhajolva.
- Azt hiszem már érti az a bizonyos személy… - nevetett fel.
- Rendben, akkor én jövök nem? – néztem rá kérdőn.
- De – mondta.
- És te? Te voltál már szerelmes? – mosolyodtam el.
- Nem – válaszolta – Még soha ezelőtt – beszélte, majd egy lágy csókot nyomott homlokomra.
- Amúgy megkérdezhetem mi történt az apukáddal? – néztem rá bocsánatkérően.
- Szívinfarktus – mondta – Én akkor még nem voltam farkas, és akkoriban még minden más volt. Mennyire ismered Belláék sztoriját? – kérdezte
- Kb. annyi, hogy vámpír fiú, halandó lány, szerelem és egy félvér gyermek plusz képességek. Nagyjából ennyi.
- Szóval semmi – nevetett fel. – akkor kezdem az elején. Ez akkor történt, mikor már Bella és Edward együtt jártak, mint halandó és vámpír. Szóval Bellát kiszemelte magának egy nomád vámpír, akinek volt egy nő és egy férfi társa is. A Cullenek először csupán a vezetőt ölték meg, aki meg is harapta Bellát, de Edward megmentette. Azután nem sokkal később szakítottak – néha meg-megállt némilevegőért, de mindig szorgalmasan folytatta a beszédet – és Bella egyedül maradt a városban, így nem sokkal később megtudta, hogy mi is Jake valójában. Amúgy Jacob és Bella már kis koruk óta ismerik egymást – magyarázta – szóval ott tartottam, hogy megtudta, hogy Jake egy farkas. Persze Bella megismerte az egész falkát és szinte az összes idejét, La Push-ban töltötte. Azután tért vissza a nő vámpír, aki annak volt a párja, akit előzőleg a Cullenek megöltek. A másik férfi az pedig csak kémkedett Bella után. A farkasok ölték meg a nomád krapekot. Akkoriban viszont Forks veszélyesnek tartotta az erdőket, hisz néhány turista furcsa medvéket látott az erdőben, azaz farkasokat, csak ők ezeket nem tudták. Szóval apu és Charlie Swan kimentek az erdőbe vadászni a medvékre, persze akkoriban még Bella apja nem tudott az alakváltók létezéséről. De aztán jött a hárpia, és a farkasok is, és apu ott az erdőben kapott szívinfarktust – sóhajtott egyet ismét.
- Sajnálom – feleltem, majd megsimogattam a karját.
- Köszi – mondta. Közelebb húzódtam hozzá, majd egy édes csókot adtam a szájára. Ujjai gyengéden markoltak bele derekamba, majd hirtelen egy lágy mozdulattal a hátamra borított, majd fölém hajolt. Érzéki csókokkal kényeztette egyre forróbb bőröm. Édes lehelete elkábított.
- Ki találtam valamit – beszélte – mit szólnál hozzá, ha holnap lemennénk a tengerpartra, és elhívnánk a falka összes tagját, és végre megismerkedhetnél mindenkivel – mondta önelégültségétől mosolygóssá vált arccal.
- Ez remek ötlet – feleltem – Alig várom – finoman beleharaptam alsó ajkamba és úgy somolyogtam tovább. Szemei ragyogással teltek meg, majd újra lehajolt hozzám és egy mámorító csókot nyomott ajkaimra.
Hosszú percekig egyikünk sem szólalt meg. Szemeivel édesen méregette az ágyamon elhelyezkedő kesze-kusza takarót.
- Azt hiszem, veszek fel valami kényelmesebbet - mondtam, s közben ruhámra mutató kézmozdulattal fejeztem ki szavaimat.
Kutakodni kezdtem a hatalmas gardróbszekrényemben és mindössze néhány másodperc alatt egy barna, egybe részes szoknya mellett döntöttem. Meglepő könnyedséggel vetettem le az eddig rajtam lévő, egyszerű anyagot.
Seth közelebb sétált hozzám, majd kemény, de mégis puha tenyerével cirógatni kezdett. Finoman átölelte meztelen vállaim, mintha így akarna megvédeni minden ellenem irányuló támadástól. Egyetlen határozott mozdulattal simította el a hátamra hulló hajam. Apró csókokat lehelt nyakam libabőrös felületére.
Éreztem testének forró érintését, vérének édes illatát, leheletének mentolos hűvösségét.
Lassan húzódott el tőlem, de hatalmas ujjai még mindig fogva tartották törékenynek tűnő kézfejem.
Hatalmas sóhajtással folytattam az elkezdett cselekedetem. Magamra vettem azt a barna ruhát, amit előzőleg kiválasztottam.
- Mire gondolsz most? - tudakolta rám pillantva.
- Miért? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre.
- Én voltam az első - mosolygott.
- Rendben - sóhajtottam vigyorogva - semmi különösre - tettem hozzá, megrántva egyik vállamat.
- Dawn! - komorult el az arca - ígérd meg nekem, hogy mindig őszinte leszel velem.
Nem szólaltam meg. Nem azért mert, nem akartam elmondani az igazságot. Csak nem akartam megint felhozni a témát.
- Kérlek! - arca még mindig komoly volt, de most valami furcsa kínnal teli mosollyal párosította.
- Caiusra - suttogtam alig hallhatóan - és a családomra - feleltem. Elegem volt már abból, hogy mindenki arra kíváncsi mi van velem, mi van a múltammal. Tudom, hogy nem titkolózhatok, de azért mégis. Én sem tudok róluk szinte semmit. Sethről sem! Különben is, ő sem mesélt még semmit nekem a családjáról. Sőt jobban belegondolva semmiről sem mesélt, mindig csak én beszélek. Mindössze annyit tudok, hogy az apukája meghalt és, hogy Leah-val jó a kapcsolatuk.
Ha nem lógnék folyton rajta a hülyeségeimmel, akkor biztos mesélne nekem többet is, csak nem hagyom szóhoz jutni. Ráadásul még én panaszkodok, hogy senkiről nem tudok semmit, mikor akaratlanul is elértem azt, hogy mindenki velem foglalkozzon.
- Tudom, hogy beszéltél már eleget erről a témáról, de ha esetleg szeretnéd elmondani, hogy mit érzel, én szívesen meghallgatlak! - zavarában lehajtotta fejét és az egyik kezével vakarászni kezdte a tarkóját.
De édes, most is csak az érdekli, ami velem van.
- Tudod mit? Van egy ötletem! - közelebb léptem hozzá és egy aprónyit fentebb emeltem a még mindig lehajtott fejét.
- Játszunk egy kicsit! Te kérdezel egyet, én válaszolok, utána pedig fordítva - mosolyogva néztem a szemébe. Édesen nyomott egy apró puszit ajkaimra.
- Rendben! - bólogatott, majd ismét adott egy rövidke csókot. Felmásztam az ágyra, megvártam, míg ő is ugyanígy tesz. Finoman hozzábújtam és a mellkasára hajtottam fejem. Hallottam szívének ritmusos dobbanásait és éreztem, ahogy minden egyes levegő vételnél megtelik a tüdeje oxigénnel.
- Ki kezdje? - kérdezte, megtörve a csendet.
- Te! - vágtam rá azonnal. Mosolyát tisztán láttam a sötétben. Sóhajtott egyet, majd belekezdett.
- Azt már tudom, hogy mi történt a szüleiddel és azt is, hogy lényegében az a Caius volt a mestered. De azt nem, hogy hány évesen rabolt el a szüleidtől?
- 2 éves voltam, de nagyjából 4-5 éves lehettem fejlettségileg. Szóval 2 éves voltam, de úgy néztem ki és úgy gondolkodtam, mint egy 4 éves - válaszoltam.
- Úgy, mint Nessie? - érdeklődött.
- Igen, én is gyorsabban fejlődtem az emberekhez viszonyítva, és egy idő után megálltam a fejlődésben és azóta nagyjából ugyanígy nézek ki. Pedig már elég öregnek számítok - elnevettem magam a helyzetem abszurdságán.
- Hány éves vagy? - nézett rám kérdőn - Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni, egy lánytól, de... - magyarázkodott, de közben próbálta elfojtani előtörő vigyorát.
- 79 - feleltem gyorsan. Szemeit nagyra nyitotta és az eddigi mosolya is meglepettségbe futott át.
- Az nem is vészes - sóhajtotta, majd látva még mindig meglepett arcát elnevettem magam.
- Végül is igazad van - rötyögtem tovább - Miért te hány éves vagy? Mert te sem annyi vagy amennyinek látszol! - feleltem.
- Miért? Mennyinek látszom? - Valami kis csillogást véltem felfedezni szemeiben. Ajkait féloldalas mosolyra húzta.
- Kb. 24-et mondanék - Erre már ő is elnevette magát.
- Most meg mi van? - néztem, ahogy az arc izmai finoman megremegnek hahotázása közben.
- Kevesebb! - felelte - Találd ki! - mondta, majd komoly arcot vágva rám pillantott.
- 22? - találgattam, amire mindössze egyetlen gúnyos vigyorgást kaptam válaszul.
- Na jó, most már igazán megmondhatnád! – emeltem fel a hangom türelmetlenül.
- Oké – sóhajtotta – 17 leszek – tette hozzá.
- Ez most komoly? – néztem értetlenül szemeibe. Láttam azt az elfojtott vigyorgást is, amit még az előtt reagált, mielőtt meglátta arcom. De utána már valahogy olyan zavarba ejtően komolyan nézett rám.
- Valójában annyira nem is vészes – próbálkozott.
- Igen. Talán igazad van – feleltem, majd közelebb hajolva ajkaihoz egy lágy csókot nyomtam azokra – Szóval te jössz! – szólaltam meg ismét.
- Voltál már szerelmes? – kérdezte.
- Hát azt hiszem igen, egyszer, de ő sokat bántott engem – válaszoltam egyszerű könnyedséggel.
- Mikor? - nézett le szemeimbe újra és újra. Tekintete mindvégig komor maradt.
- Hát még néhány évtizeddel ezelőtt a Volturihoz tartozott. Akkoriban még megpróbáltam megelégedni a sorsommal – mély lélegzetet vettem – úgy hívták, Drake. Valójában nem is volt az esetem. Ráadásul mindig csak játszott velem – beszéltem. Éreztem, ahogy farkasom teste megremeg a dühtől, még a sötétben is látszott, ahogy ökölbe szorított ujjai elfehérednek a szorítás erejétől.
- Most haragszol rám? – magam felé fordítottam fejét, követelve pillantását.
- Nem – sóhajtotta mély hangon.
- Még kislány voltam – legyintettem – és hagytam, hogy játszadozzon velem.
- Értem – válaszolta, még mindig ridegen.
- Egyébként meg már rég elfelejtettem. Csak egy hülye kislányos rajongás volt - folytattam – Amúgy most van valaki, aki igazán tetszik nekem – feleltem.
- Valóban? – kérdezte. Láttam, ahogy lazít kéztartásán és egy apró mosolyt vet felém.
- Oh, hát persze – beszéltem – de szerintem az a valaki már úgy is tudja, hogy mi a helyzet. Nem igaz?
- Hát – köhintett egyet – nem biztos benne, az az igazság – ismét köhécselni kezdett.
- Akkor sajnos be kell, hogy bizonyítsam ennek a személynek – vigyorogva közelebb hajoltam ajkaihoz, és apró csókokat leheltem a nyaka és az ajkai közötti bőr felület nagy részére. Kezeivel láncként szorított magához.
- Na, mit gondolsz? – kérdeztem elhajolva.
- Azt hiszem már érti az a bizonyos személy… - nevetett fel.
- Rendben, akkor én jövök nem? – néztem rá kérdőn.
- De – mondta.
- És te? Te voltál már szerelmes? – mosolyodtam el.
- Nem – válaszolta – Még soha ezelőtt – beszélte, majd egy lágy csókot nyomott homlokomra.
- Amúgy megkérdezhetem mi történt az apukáddal? – néztem rá bocsánatkérően.
- Szívinfarktus – mondta – Én akkor még nem voltam farkas, és akkoriban még minden más volt. Mennyire ismered Belláék sztoriját? – kérdezte
- Kb. annyi, hogy vámpír fiú, halandó lány, szerelem és egy félvér gyermek plusz képességek. Nagyjából ennyi.
- Szóval semmi – nevetett fel. – akkor kezdem az elején. Ez akkor történt, mikor már Bella és Edward együtt jártak, mint halandó és vámpír. Szóval Bellát kiszemelte magának egy nomád vámpír, akinek volt egy nő és egy férfi társa is. A Cullenek először csupán a vezetőt ölték meg, aki meg is harapta Bellát, de Edward megmentette. Azután nem sokkal később szakítottak – néha meg-megállt némilevegőért, de mindig szorgalmasan folytatta a beszédet – és Bella egyedül maradt a városban, így nem sokkal később megtudta, hogy mi is Jake valójában. Amúgy Jacob és Bella már kis koruk óta ismerik egymást – magyarázta – szóval ott tartottam, hogy megtudta, hogy Jake egy farkas. Persze Bella megismerte az egész falkát és szinte az összes idejét, La Push-ban töltötte. Azután tért vissza a nő vámpír, aki annak volt a párja, akit előzőleg a Cullenek megöltek. A másik férfi az pedig csak kémkedett Bella után. A farkasok ölték meg a nomád krapekot. Akkoriban viszont Forks veszélyesnek tartotta az erdőket, hisz néhány turista furcsa medvéket látott az erdőben, azaz farkasokat, csak ők ezeket nem tudták. Szóval apu és Charlie Swan kimentek az erdőbe vadászni a medvékre, persze akkoriban még Bella apja nem tudott az alakváltók létezéséről. De aztán jött a hárpia, és a farkasok is, és apu ott az erdőben kapott szívinfarktust – sóhajtott egyet ismét.
- Sajnálom – feleltem, majd megsimogattam a karját.
- Köszi – mondta. Közelebb húzódtam hozzá, majd egy édes csókot adtam a szájára. Ujjai gyengéden markoltak bele derekamba, majd hirtelen egy lágy mozdulattal a hátamra borított, majd fölém hajolt. Érzéki csókokkal kényeztette egyre forróbb bőröm. Édes lehelete elkábított.
- Ki találtam valamit – beszélte – mit szólnál hozzá, ha holnap lemennénk a tengerpartra, és elhívnánk a falka összes tagját, és végre megismerkedhetnél mindenkivel – mondta önelégültségétől mosolygóssá vált arccal.
- Ez remek ötlet – feleltem – Alig várom – finoman beleharaptam alsó ajkamba és úgy somolyogtam tovább. Szemei ragyogással teltek meg, majd újra lehajolt hozzám és egy mámorító csókot nyomott ajkaimra.
22. Fejezet - Gyilkos múlt
Zaklatottan nézett a szemembe, majd tekintetét Edwardra helyezte, aki egyetlen szempillantás alatt viharzott ki a Cullen házból. Nem értettem semmit. Alice visszafordult felém, ezúttal komoly, de mégis nyugtalan hangon folytatta.
- Figyelnek téged – mondta, majd apró kezeit az enyéim közé nyomta.
- Mi? – fakadt ki belőlem. Szemeimet meglepetten helyeztem az apró lányra, aki gondoskodó anyaként próbálta szorongatni a csuklómat. Teljesen lefagytam. A meglepettség és a félelem aprónyi csírája áramként szaladt végig testem egészén. Ki figyelne engem és egyáltalán mi oka van rá?
Alig telhetett el pár perc, mire Edward visszatért Bellával, Jacobbal és Nessie-vel együtt. A legidősebb Cullen fiú azonnal kishúga tekintetét kereste.
- Ismeretlen vámpír – jelentette ki. Homlokát összeráncolva Bellára és Jake-re pillantott – Ők is érezték, de már nincs a környéken – beszélte.
- Már szóltam a többieknek, hogy tegyünk pár kört a környéken, hátha találunk frissebb nyomokat – mondta Jake, majd egy gyors pillantással Sethre helyezte tekintetét. Farkasom egy erőteljes mozdulattal bólintott. Néhány lépést tett felém.
- Ne izgulj! Bárki is az, mi elkapjuk – suttogta feleslegesen, hisz úgyis mindenki hallotta. Finoman megcirógatta arcom, majd egy édes csókot lehelve ajkaimra ki viharzott az alfájával együtt a Cullen házból.
- Gyertek! Beszéljük meg inkább a nappaliban! – hívta fel a család figyelmét Carlisle. Szóval egy újabb családi megbeszélés következett. Az összes jelenlévő egy emberként indult meg a nagyszoba felé. Mindenki elfoglalta megszokott helyét.
- Szóval Alice mit is láttál pontosan? – kérdezett ezúttal Carlisle.
- Csak egy férfit láttam és néhány bevillanó képet – kezdett bele láttam, hogy a férfi örült annak, hogy megtalálta Dawn-t.
- Visszamegy Volterrába. Szerintem ki tudjátok találni kihez! – szólt közbe Edward is már egy kicsit nyugodtabban.
- Caius! – suttogtam elhaló hangon. Edward bólintással jelezte válaszom helyességét, még Alice – aki mellettem ült – lágyan csúsztatta ismét kezét a tenyerembe.
- De mit akarhat? – kérdeztem megpróbálva kipréselni a maradék levegőt, hogy egy újabb adag oxigénnel töltsem meg remegő felső testemben elhelyezkedő tüdőm.
- Verekedni! – szólt közbe Emmett, ami ugyan egy kis mosolyt csalt ajkaimra, de ez sem segített sokat. A torkomat hatalmas méretű gombóc fojtogatta, míg a gyomrom gyufás doboz méretűvé zsugorodott. Szemeim előtt lebegett Caius komor és számító tekintete. A félelem újra átvette az irányítást egész testem felett.
- De miért akarná Dawnt? – kérdezte halkan Esme.
- Valószínűleg ugyanazért, amiért kiskoromban – tettem hozzá. Edward egy ironikus mosolyt vetett felém, jelezve, hogy érti és tudja a fejemben megjelenő összes gondolatot. Minden érzelem tükröződött arcán.
- Miért? – kérdezett felém pillantva Rosalie.
- Mert egymaga képes vámpírt ölni – segített ki ismét Edward.
- Ezt én nem értem – tette hozzá Emmett.
- Mikor arról meséltem, hogy lényegében engem is elpusztíthat egy farkas, pont úgy mint egy vámpírt és, hogy még ti képesek lennétek megölni egy alakváltót, én nem. Szóval akkor kihagytam azt a részletet, hogy… - zavaromban lehajtottam a fejem és kényszeresen babrálni kezdtem az ezúttal jobb csuklómon elhelyezkedő karkötőmmel. Lassan elmebetegnek leszek mondható. Az állandó kényszercselekvésem már az őrületbe kerget -… hogy – makogtam még mindig. Bár ezúttal gondolatban kérleltem Edwardot, hogy ne segítsen. Végre le kell küzdenem a félelmeimet. A megvetéstől rettegtem, hogy mindenki hátat fordítva hagy el engem, mint az eddigi összes személy, akit szerettem. Most végre a sarkamra állok, és leküzdöm a fájdalmas emlék keserű mivoltát, ami több tonnás hajó súlyával nehezedik minden porcikámra. Hatalmas adag levegővel töltöttem meg tüdőmet, majd kifújva azt folytattam mondani valóm – a képességemmel - váljon előnyömre vagy épp hátrányomra – de képes vagyok segítség nélkül „hidegvérrel” meggyilkolni egy vámpírt. Mindössze kétszer öltem fajtámbélit. Mindkétszer Caius hatására. Lelkiismeret nélkül küldtem a másvilágra áldozataimat, nem törődve semmivel.
- Ez egy dolog, de Caius ezt mire használná fel? – ezúttal Bella kérdezett.
- Ellenünk! – szólalt meg az eddig csendben figyelő Jasper is, aki elhelyezkedve térdére fektette karjait – Az egész taktika. A gyakorlatban itt van Dawn, akit már egyszer a saját befolyása alá tudott vonni. Aki a legfőbb „ellenség” azaz a Cullen család egyik befogadott tagja. A bizalmas. Elviekben lehetne olyan tényező, mellyel maga mellé tudná állítani. Ez lehet bármi – felém fordult és egy bocsánat kérő tekintetet vetett rám – Ne haragudj érte, de ez is megeshet – bólintással jeleztem, hogy folytassa – Szóval, ha lenne valami amivel zsarolni tudná az egyik látszólag bizalmas családtagot – aki ezek szerint könnyedén eltudna pusztítani minket - …akkor megkaphatná amit akarna – mondta.
- Kiirthatná a vámpír faj lázadóit, akik harcolnak a sorsuk és a kegyetlenség ellen – szólt közbe Alice is, aki néhány centivel közelebb húzódott Jasper mellé és megölelte őt.
- Amíg nem tudjuk biztosan, hogyan dönt Caius, addig nem tudunk semmit tenni – felelte a családfő – a lényeg, hogy ha bármit észrevesztek, bármilyen furcsaságot, akkor azonnal szóljatok nekem – beszélte. A következő pillanatban hatalmas csattanással robogott be az ajtón a felháborodott Jacob, akit szorgos kiskutyákként követtek a falka tagjai. Seth jött be legutoljára a házba. Egyetlen pillantással köszöntem neki.
- Találtatok valamit?
- Mindössze néhány nyomot – felelte – Ez a valaki nagyon körültekintő volt. Tudta, hogy keresni fogjuk, és azt is, hogy ha nem vigyáz, akkor követni tudjuk egészen a célig – habogta Jake.
- Ha valóban Caius küldötte, akkor erre számítani lehetett – szólt közbe Esme.
- Hát persze, hisz a legutóbb mikor itt járt, látta a farkasokat is, akik a mi oldalunkon harcoltak – rázta a fejét Rosalie. Szótlanul ültem a helyemen gondolataimba merülve. Lassan indultam el farkasom felé, aki szintén elgondolkodva állt a kanapénak dőlve. Finoman átkaroltam forrónak tűnő mellkasát, majd egy lágy csókot nyomtam puha bőrére, melyet néhány apróbb simogatással viszonzott.
- Ne haragudjatok rám! – hajtottam le ismét a fejemet – Sajnálom, hogy eddig elhallgattam ezeket – ha most az emberi énem erősebb lett volna, tuti eláztattam volna az egész nappalit sós ízű könnyeimmel.
- Jajj kis szívem, ne aggódj ilyenek miatt. Ha még nem állsz készen ezekről beszélni, akkor nem. Ha pedig úgy érzed, hogy nem bírod magadban tartani úgy is közlöd velünk. Tehát nem kell bűntudatodnak lenni, hisz nem tettél semmi rosszat – Esme anyai gondoskodással nyomott egy apró szeretetteljes puszit az arcomra. A fáradtság ismét szikla erejével sújtott le egész testemre. Zsibbadni kezdtek végtagjaim. Már csupán egyetlen kívánságom volt, vagyis inkább kettő. Az egyik, hogy még ébren eljussak az ágyamig, a másik pedig, hogy Seth is velem jöhessen.
- Mindenesetre még teszünk pár kört a környéken – folytatta Jacob, majd visszaadta Nessienek a szőke hajú Barbie babát, melyhez egy fess indián beállítottságú fiatal fiúbaba is tartozott.
- Szerintem menjünk haza – sóhajtotta Bella – Valakiknek még aludnia is kell! – nevetett fel, amint meglátta ásításra nyíló ajkaimat.
- Igen – bólogatott egyetértően Edward is.
- Én is elég fáradt vagyok – tettem hozzá – és amint látom Seth sincs eléggé kialudva – amint megláttam Jake arcát, azonnal elfojtottam hatalmasnak induló vihogásom.
- Valóban… most, hogy mondod elég fáradt vagyok. Szerintem már haza menni sem tudok – szólt közbe Seth, amire ismét elmosolyodtam.
- Kár, hogy valakinek kötelessége is van – sóhajtott Jacob.
- Nyugi haver! Van itt olyan, aki nem álmos – jelentette ki Emmett, majd kifejezve mérhetetlen erejét, csapkodni kezdte a saját vállait.
- Tényleg Jake! Hagyd őket, had pihenjenek, majd mi elkísérünk – szólt közbe Jasper ismét.
- Hát rendben, legyen! – egyezett bele.
- De mielőtt elmentek ehetnétek valamit, vagy esetleg egy kis innivaló? – kérdezte Esme, néhány aggódó pillantást vetve a fiúkra.
- Azt hiszem, a konyhában van még egy kis kutya snack is – szólalt meg Rosalie egy gúnyos vigyorral Jacobra nézve.
- Jé, hogy-hogy csak hiszed? A szőkeség ráterjedt a memóriádra is? – Az alfa hatalmasra nyitott szájjal nevetett Rose-on, aki ezúttal sértődött arccal próbálta kitalálni a következő szúrós mondatot.
- Na, azt hiszem, hogy mi megyünk is aludni – mondtam, majd Seth-et magammal húzva sétáltam el a lépcsőig.
- És Dawn! Mielőtt elfelejtenéd, bármit is tettél a múltadban, minket az nem érdekel, már rég volt – bíztatásképpen egy mosolyt küldött felém Edward – és mi nem fogunk elfordulni tőled, olyan dolgok miatt, amiket már amúgy is megbántál.
- Köszönöm! – suttogtam, és mélyen belül hálát adtam az égnek, hogy ide kerültem. Egy olyan környezetbe ahol segítenek rajtam, ahol szeretnek, és ahol végre nem érzem egyedül magam.
- Figyelnek téged – mondta, majd apró kezeit az enyéim közé nyomta.
- Mi? – fakadt ki belőlem. Szemeimet meglepetten helyeztem az apró lányra, aki gondoskodó anyaként próbálta szorongatni a csuklómat. Teljesen lefagytam. A meglepettség és a félelem aprónyi csírája áramként szaladt végig testem egészén. Ki figyelne engem és egyáltalán mi oka van rá?
Alig telhetett el pár perc, mire Edward visszatért Bellával, Jacobbal és Nessie-vel együtt. A legidősebb Cullen fiú azonnal kishúga tekintetét kereste.
- Ismeretlen vámpír – jelentette ki. Homlokát összeráncolva Bellára és Jake-re pillantott – Ők is érezték, de már nincs a környéken – beszélte.
- Már szóltam a többieknek, hogy tegyünk pár kört a környéken, hátha találunk frissebb nyomokat – mondta Jake, majd egy gyors pillantással Sethre helyezte tekintetét. Farkasom egy erőteljes mozdulattal bólintott. Néhány lépést tett felém.
- Ne izgulj! Bárki is az, mi elkapjuk – suttogta feleslegesen, hisz úgyis mindenki hallotta. Finoman megcirógatta arcom, majd egy édes csókot lehelve ajkaimra ki viharzott az alfájával együtt a Cullen házból.
- Gyertek! Beszéljük meg inkább a nappaliban! – hívta fel a család figyelmét Carlisle. Szóval egy újabb családi megbeszélés következett. Az összes jelenlévő egy emberként indult meg a nagyszoba felé. Mindenki elfoglalta megszokott helyét.
- Szóval Alice mit is láttál pontosan? – kérdezett ezúttal Carlisle.
- Csak egy férfit láttam és néhány bevillanó képet – kezdett bele láttam, hogy a férfi örült annak, hogy megtalálta Dawn-t.
- Visszamegy Volterrába. Szerintem ki tudjátok találni kihez! – szólt közbe Edward is már egy kicsit nyugodtabban.
- Caius! – suttogtam elhaló hangon. Edward bólintással jelezte válaszom helyességét, még Alice – aki mellettem ült – lágyan csúsztatta ismét kezét a tenyerembe.
- De mit akarhat? – kérdeztem megpróbálva kipréselni a maradék levegőt, hogy egy újabb adag oxigénnel töltsem meg remegő felső testemben elhelyezkedő tüdőm.
- Verekedni! – szólt közbe Emmett, ami ugyan egy kis mosolyt csalt ajkaimra, de ez sem segített sokat. A torkomat hatalmas méretű gombóc fojtogatta, míg a gyomrom gyufás doboz méretűvé zsugorodott. Szemeim előtt lebegett Caius komor és számító tekintete. A félelem újra átvette az irányítást egész testem felett.
- De miért akarná Dawnt? – kérdezte halkan Esme.
- Valószínűleg ugyanazért, amiért kiskoromban – tettem hozzá. Edward egy ironikus mosolyt vetett felém, jelezve, hogy érti és tudja a fejemben megjelenő összes gondolatot. Minden érzelem tükröződött arcán.
- Miért? – kérdezett felém pillantva Rosalie.
- Mert egymaga képes vámpírt ölni – segített ki ismét Edward.
- Ezt én nem értem – tette hozzá Emmett.
- Mikor arról meséltem, hogy lényegében engem is elpusztíthat egy farkas, pont úgy mint egy vámpírt és, hogy még ti képesek lennétek megölni egy alakváltót, én nem. Szóval akkor kihagytam azt a részletet, hogy… - zavaromban lehajtottam a fejem és kényszeresen babrálni kezdtem az ezúttal jobb csuklómon elhelyezkedő karkötőmmel. Lassan elmebetegnek leszek mondható. Az állandó kényszercselekvésem már az őrületbe kerget -… hogy – makogtam még mindig. Bár ezúttal gondolatban kérleltem Edwardot, hogy ne segítsen. Végre le kell küzdenem a félelmeimet. A megvetéstől rettegtem, hogy mindenki hátat fordítva hagy el engem, mint az eddigi összes személy, akit szerettem. Most végre a sarkamra állok, és leküzdöm a fájdalmas emlék keserű mivoltát, ami több tonnás hajó súlyával nehezedik minden porcikámra. Hatalmas adag levegővel töltöttem meg tüdőmet, majd kifújva azt folytattam mondani valóm – a képességemmel - váljon előnyömre vagy épp hátrányomra – de képes vagyok segítség nélkül „hidegvérrel” meggyilkolni egy vámpírt. Mindössze kétszer öltem fajtámbélit. Mindkétszer Caius hatására. Lelkiismeret nélkül küldtem a másvilágra áldozataimat, nem törődve semmivel.
- Ez egy dolog, de Caius ezt mire használná fel? – ezúttal Bella kérdezett.
- Ellenünk! – szólalt meg az eddig csendben figyelő Jasper is, aki elhelyezkedve térdére fektette karjait – Az egész taktika. A gyakorlatban itt van Dawn, akit már egyszer a saját befolyása alá tudott vonni. Aki a legfőbb „ellenség” azaz a Cullen család egyik befogadott tagja. A bizalmas. Elviekben lehetne olyan tényező, mellyel maga mellé tudná állítani. Ez lehet bármi – felém fordult és egy bocsánat kérő tekintetet vetett rám – Ne haragudj érte, de ez is megeshet – bólintással jeleztem, hogy folytassa – Szóval, ha lenne valami amivel zsarolni tudná az egyik látszólag bizalmas családtagot – aki ezek szerint könnyedén eltudna pusztítani minket - …akkor megkaphatná amit akarna – mondta.
- Kiirthatná a vámpír faj lázadóit, akik harcolnak a sorsuk és a kegyetlenség ellen – szólt közbe Alice is, aki néhány centivel közelebb húzódott Jasper mellé és megölelte őt.
- Amíg nem tudjuk biztosan, hogyan dönt Caius, addig nem tudunk semmit tenni – felelte a családfő – a lényeg, hogy ha bármit észrevesztek, bármilyen furcsaságot, akkor azonnal szóljatok nekem – beszélte. A következő pillanatban hatalmas csattanással robogott be az ajtón a felháborodott Jacob, akit szorgos kiskutyákként követtek a falka tagjai. Seth jött be legutoljára a házba. Egyetlen pillantással köszöntem neki.
- Találtatok valamit?
- Mindössze néhány nyomot – felelte – Ez a valaki nagyon körültekintő volt. Tudta, hogy keresni fogjuk, és azt is, hogy ha nem vigyáz, akkor követni tudjuk egészen a célig – habogta Jake.
- Ha valóban Caius küldötte, akkor erre számítani lehetett – szólt közbe Esme.
- Hát persze, hisz a legutóbb mikor itt járt, látta a farkasokat is, akik a mi oldalunkon harcoltak – rázta a fejét Rosalie. Szótlanul ültem a helyemen gondolataimba merülve. Lassan indultam el farkasom felé, aki szintén elgondolkodva állt a kanapénak dőlve. Finoman átkaroltam forrónak tűnő mellkasát, majd egy lágy csókot nyomtam puha bőrére, melyet néhány apróbb simogatással viszonzott.
- Ne haragudjatok rám! – hajtottam le ismét a fejemet – Sajnálom, hogy eddig elhallgattam ezeket – ha most az emberi énem erősebb lett volna, tuti eláztattam volna az egész nappalit sós ízű könnyeimmel.
- Jajj kis szívem, ne aggódj ilyenek miatt. Ha még nem állsz készen ezekről beszélni, akkor nem. Ha pedig úgy érzed, hogy nem bírod magadban tartani úgy is közlöd velünk. Tehát nem kell bűntudatodnak lenni, hisz nem tettél semmi rosszat – Esme anyai gondoskodással nyomott egy apró szeretetteljes puszit az arcomra. A fáradtság ismét szikla erejével sújtott le egész testemre. Zsibbadni kezdtek végtagjaim. Már csupán egyetlen kívánságom volt, vagyis inkább kettő. Az egyik, hogy még ébren eljussak az ágyamig, a másik pedig, hogy Seth is velem jöhessen.
- Mindenesetre még teszünk pár kört a környéken – folytatta Jacob, majd visszaadta Nessienek a szőke hajú Barbie babát, melyhez egy fess indián beállítottságú fiatal fiúbaba is tartozott.
- Szerintem menjünk haza – sóhajtotta Bella – Valakiknek még aludnia is kell! – nevetett fel, amint meglátta ásításra nyíló ajkaimat.
- Igen – bólogatott egyetértően Edward is.
- Én is elég fáradt vagyok – tettem hozzá – és amint látom Seth sincs eléggé kialudva – amint megláttam Jake arcát, azonnal elfojtottam hatalmasnak induló vihogásom.
- Valóban… most, hogy mondod elég fáradt vagyok. Szerintem már haza menni sem tudok – szólt közbe Seth, amire ismét elmosolyodtam.
- Kár, hogy valakinek kötelessége is van – sóhajtott Jacob.
- Nyugi haver! Van itt olyan, aki nem álmos – jelentette ki Emmett, majd kifejezve mérhetetlen erejét, csapkodni kezdte a saját vállait.
- Tényleg Jake! Hagyd őket, had pihenjenek, majd mi elkísérünk – szólt közbe Jasper ismét.
- Hát rendben, legyen! – egyezett bele.
- De mielőtt elmentek ehetnétek valamit, vagy esetleg egy kis innivaló? – kérdezte Esme, néhány aggódó pillantást vetve a fiúkra.
- Azt hiszem, a konyhában van még egy kis kutya snack is – szólalt meg Rosalie egy gúnyos vigyorral Jacobra nézve.
- Jé, hogy-hogy csak hiszed? A szőkeség ráterjedt a memóriádra is? – Az alfa hatalmasra nyitott szájjal nevetett Rose-on, aki ezúttal sértődött arccal próbálta kitalálni a következő szúrós mondatot.
- Na, azt hiszem, hogy mi megyünk is aludni – mondtam, majd Seth-et magammal húzva sétáltam el a lépcsőig.
- És Dawn! Mielőtt elfelejtenéd, bármit is tettél a múltadban, minket az nem érdekel, már rég volt – bíztatásképpen egy mosolyt küldött felém Edward – és mi nem fogunk elfordulni tőled, olyan dolgok miatt, amiket már amúgy is megbántál.
- Köszönöm! – suttogtam, és mélyen belül hálát adtam az égnek, hogy ide kerültem. Egy olyan környezetbe ahol segítenek rajtam, ahol szeretnek, és ahol végre nem érzem egyedül magam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)