- Hát akkor kezdjünk bele – mondtam, majd megfogtam az egyik kék színű homokozó lapátot, és neki álltam lapátolni egy hatalmas adag vizes homokot a Nessie által kiásott gödör aljáról.
A Nap még mindig teljes erejéből sütött. A fény szikrázó szépsége beragyogta a tengerpart ezen szakaszát. A srácok lármás labdajátéka törte meg a víz morajlásának hangját. A szellő finoman fújta felénk a tenger sós illatát és a Napfény simogató melegét.
- Ezt ide csináljuk – mutogatott Nessie a homokkupac egyik részére, majd közelebb sétált az építményhez, és egy adag vizes masszát kent az oldalára. Bronz vörös hajába lágyan kapott bele a szél, és játszadozni kezdett hosszú tincseivel.
- Jöhetek én is? – jött közelebb Rachel, majd leült közvetlen mellém. Renesmée finoman bólogatni kezdett, és elmosolyodott.
- Minél többen vagyunk, annál gyorsabban végzünk – egyik kezét csípőjére tette a másikat pedig felemelte egészen a válláig és így nyomatékosította csilingelően, gyermeki szavait.
- Igazad van Nessie – helyeselt Rachel, majd az eddig tiszta kezeivel, markolászni kezdte a puha homok tetejét.
A szél hamarosan nagyobb sebességre kapcsolt. A fiúk könnyű labdája ide-oda ringatózott a levegőben. Néhány pillanat múlva az eddig a fiúk feje felett lévő labda, most nagy puffanással zuhant a homokvár tetejére. Percekig figyeltük a játékszer rombolását. Nessie-re pillantottam, aki vöröslő arccal állt a romok előtt.
Szemei hatalmas könnycseppekkel teltek meg.
- Jake! – suttogta mérgében, lassan hátrafordultam, hogy lássam a falka tagjai éppen mit is csinálnak, majd visszapillantottam Renesméere.
- Jake, hogy tehetted ezt? – ejtette ki szavait nyűgösen.
- Sajnálom – felelte Jacob, majd két kezével megfogva Renesméet felemelte és finoman magához szorította.
- Jake! – suttogta ismét Nessie, halkan pityeregve.
- Nincs semmi baj – tette hozzá az alfa.
- Már hogyne lenne semmi baj, tönkrement a váram – még mindig sírt, kezeivel átölelve Jacob hatalmas mellkasát.
- Figyelj pici lány – mondta lágy hangon – majd mi is segítünk újraépíteni – beszélte, majd egy apró puszit nyomott Nessie hajába.
- Rendben – sóhajtotta Renesmée és apró tenyerét ökölbe szorította, majd megtörölte piros szemeit.
Seth letelepedett mellém, majd hatalmas karjaival átölelte vállaim, és finoman simogatni kezdte bőröm.
- Ilyen várat akarok – hívta fel Jacob figyelmét a kislány, majd megérintette a fiú arcát.
- Oké – mondta az alfa mosollyal az arcán. Lerakta a földre Nessie-t, majd eltávolítva a „gyilkos” labdát. Belekezdtünk építeni a homokpalotát. Mindenki egy emberként segített az építkezésben.
A szél még mindig erőteljesen fújt, de már néhol lehetett észlelni enyhülését. Az idő olyan fél tizenkettő fele járt, egy átlagos embernek ilyenkor nem szabadna a napon lennie, de nekünk ezzel nem volt problémánk. A levegőben érezni lehetett a néhány kilométerre lévő erdő és a pár méterre elhelyezkedő tenger sós és üde illatának keveredését. A társaság halk morajlása elnyomta a természet megszokott és felszabadító hangját.
Hamarosan néhány közeledő emberre lettünk figyelmesek, már messziről lehetett látni egyre világosodó alakjukat. Amint közelebb értek, a fiúk köszönés képpen abbahagyták a vár építését és egy-egy baráti kézfogással üdvözölték egymást.
- Nessie! Nézd, mit hoztam! – kiáltott a kislány – aki valószínűleg Claire lehetett – nem messze a sziklafal szélétől. Hatalmas hátizsákjával szaladni kezdett felénk.
- Mi a helyzet srácok? – kérdezte a rövid, sötét hajú srác felém fordulva, majd megölelve engem, bemutatkozott.
- Szia a nevem Jared, ő pedig a barátnőm Kim – mutatott a mögötte álló félénken mosolygós lányra. Világosabb bőre volt, mint a többieknek és hosszú világosbarna haja, ami tökéletesen kiemelte zöldeskék szemének szépségét.
- Örülök, hogy találkoztunk, a nevem Dawn – feleltem rájuk mosolyogva.
- Claire, ne fuss olyan gyorsan! Még a végén elesel – emelte fel a hangját az indián srác, majd egy laza kézmozdulattal felénk intett.
- Hali? Történt valami érdekes? – nézett felénk egy gyors pillanatra, majd szemeit ismét a Renesmée felé szaladó kislányra emelte.
- Hello pajtás – nevetett Jake, majd egy gyors kézfogást váltottak egymással.
- Quil, ő itt Dawn – mutatott be Rachel, zavaromban ismét lehajtottam a fejem.
- Ááá, szóval Seth barátnője – beszélte a fiú, majd egy kedves mosollyal fűszerezett biccentéssel köszönt nekem.
- Júj, Claire, de jó, hogy te is elhoztad – örvendezett a két kislány, ahogy felderítették egymás játékainak tartalmát.
A társaság egyre nagyobb zajjal hatolt be a természet egyszerű és megnyugtató világába. A szél a következő órákban ugyan csitulni kezdett, de ennek ellenére még mindig játszadozott hajunk tincsivel. A Nap még mindig teljes erejéből sütött. A forró homok égette a talpunkat.
- Nincs kedved úszni egy kicsit? – néztem farkasomra, majd egy rövid puszit nyomtam arcára.
- Ez remek ötlet – válaszolta, majd gyengéden összekulcsolta forró ujjait az enyéimmel.
Lassan sétáltunk a meleg tenger felé. A hullámok lágyan csapdosták lábunkat, ahogy besétáltunk a vízbe.
- Azon gondolkoztam, hogy valamikor elmehetnénk valamit csinálni – beszélte Seth, majd mosolygós tekintettel pillantott rám.
- Rendben – feleltem gyorsan, s közben éreztem, hogy arcom az eddigi megszokott színéből vörösre vált.
- És mit szeretnél csinálni? – kérdezett újra.
- Nekem bármi jó, csak legyünk együtt – feleltem mosolyogva.
A víz már egészen mély volt, körbe mentünk a sziklás részeknél. Ahogy bentebb hatoltunk a sós víz langyos mélységeibe, egy eldugottabb részhez értünk. Ugyan a sziklafal még itt is végig kísérte a tengert, de sokkal titokzatosabb és nehezebben megközelíthető volt ez a partszakasz. A tenger ezen felén egy apró homokos rész volt mindössze, aminek nagy részét így is eltakarta a víz hullámzó felszíne.
- De szép! – mutattam a homokos területre.
- Akarod közelebbről is megnézni? – kérdezte, majd ismét rám mosolygott.
Nehezített lépésekkel mentünk a fövenyes part felé. A végén már a vizes és homokos talajon sétáltunk, minden lábnyomunk eltorzult mintát hagyott a földön, amit alig néhány másodperc alatt el is mosott a tenger vízének kinyúló karja.
Seth helyet foglalt az egyik sziklának dőltve hátát, és egy apró sóhajtás hagyta el szétnyíló ajkait. Én követtem, majd forró mellkasára hajtottam fejem.
- Mi a baj? – kérdeztem, majd egyik kezemmel megsimogattam karját.
- Nincs semmi – felelte – boldog vagyok – tette hozzá. Úgy helyezkedtem, hogy egy csókot tudjak nyomni ajkaira.
Visszacsókolt, kezeit derekamra helyezte és közelebb húzott magához. Finoman feszültem forró bőrének felületéhez. Szívem hatalmas ütésekkel lüktetett mellkasomban. Alig kaptam levegőt, de ennek ellenére ujjaim telhetetlenül játszottak rövid, nedves hajával.
- Várj! Várj! – lihegte, vállaimat néhány centivel hátrébb tolva.
- Valami baj van? – ziháltam én is, és nem eresztettem tekintetét, gyermekien felnevetett.
- Semmi – felelte, majd ujjait lágyan nyakamra helyzete és egy újabb szenvedélyes, vad és érzéki csókot lehelt ajkaimra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése