23. Fejezet - Kérdezz-felelek

Lassan lépkedtünk a szobám felé, Seth finoman szorította ujjaim.
Hosszú percekig egyikünk sem szólalt meg. Szemeivel édesen méregette az ágyamon elhelyezkedő kesze-kusza takarót.
- Azt hiszem, veszek fel valami kényelmesebbet - mondtam, s közben ruhámra mutató kézmozdulattal fejeztem ki szavaimat.
Kutakodni kezdtem a hatalmas gardróbszekrényemben és mindössze néhány másodperc alatt egy barna, egybe részes szoknya mellett döntöttem. Meglepő könnyedséggel vetettem le az eddig rajtam lévő, egyszerű anyagot.
Seth közelebb sétált hozzám, majd kemény, de mégis puha tenyerével cirógatni kezdett. Finoman átölelte meztelen vállaim, mintha így akarna megvédeni minden ellenem irányuló támadástól. Egyetlen határozott mozdulattal simította el a hátamra hulló hajam. Apró csókokat lehelt nyakam libabőrös felületére.
Éreztem testének forró érintését, vérének édes illatát, leheletének mentolos hűvösségét.
Lassan húzódott el tőlem, de hatalmas ujjai még mindig fogva tartották törékenynek tűnő kézfejem.
Hatalmas sóhajtással folytattam az elkezdett cselekedetem. Magamra vettem azt a barna ruhát, amit előzőleg kiválasztottam.
- Mire gondolsz most? - tudakolta rám pillantva.
- Miért? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre.
- Én voltam az első - mosolygott.
- Rendben - sóhajtottam vigyorogva - semmi különösre - tettem hozzá, megrántva egyik vállamat.
- Dawn! - komorult el az arca - ígérd meg nekem, hogy mindig őszinte leszel velem.
Nem szólaltam meg. Nem azért mert, nem akartam elmondani az igazságot. Csak nem akartam megint felhozni a témát.
- Kérlek! - arca még mindig komoly volt, de most valami furcsa kínnal teli mosollyal párosította.
- Caiusra - suttogtam alig hallhatóan - és a családomra - feleltem. Elegem volt már abból, hogy mindenki arra kíváncsi mi van velem, mi van a múltammal. Tudom, hogy nem titkolózhatok, de azért mégis. Én sem tudok róluk szinte semmit. Sethről sem! Különben is, ő sem mesélt még semmit nekem a családjáról. Sőt jobban belegondolva semmiről sem mesélt, mindig csak én beszélek. Mindössze annyit tudok, hogy az apukája meghalt és, hogy Leah-val jó a kapcsolatuk.
Ha nem lógnék folyton rajta a hülyeségeimmel, akkor biztos mesélne nekem többet is, csak nem hagyom szóhoz jutni. Ráadásul még én panaszkodok, hogy senkiről nem tudok semmit, mikor akaratlanul is elértem azt, hogy mindenki velem foglalkozzon.
- Tudom, hogy beszéltél már eleget erről a témáról, de ha esetleg szeretnéd elmondani, hogy mit érzel, én szívesen meghallgatlak! - zavarában lehajtotta fejét és az egyik kezével vakarászni kezdte a tarkóját.
De édes, most is csak az érdekli, ami velem van.
- Tudod mit? Van egy ötletem! - közelebb léptem hozzá és egy aprónyit fentebb emeltem a még mindig lehajtott fejét.
- Játszunk egy kicsit! Te kérdezel egyet, én válaszolok, utána pedig fordítva - mosolyogva néztem a szemébe. Édesen nyomott egy apró puszit ajkaimra.
- Rendben! - bólogatott, majd ismét adott egy rövidke csókot. Felmásztam az ágyra, megvártam, míg ő is ugyanígy tesz. Finoman hozzábújtam és a mellkasára hajtottam fejem. Hallottam szívének ritmusos dobbanásait és éreztem, ahogy minden egyes levegő vételnél megtelik a tüdeje oxigénnel.
- Ki kezdje? - kérdezte, megtörve a csendet.
- Te! - vágtam rá azonnal. Mosolyát tisztán láttam a sötétben. Sóhajtott egyet, majd belekezdett.
- Azt már tudom, hogy mi történt a szüleiddel és azt is, hogy lényegében az a Caius volt a mestered. De azt nem, hogy hány évesen rabolt el a szüleidtől?
- 2 éves voltam, de nagyjából 4-5 éves lehettem fejlettségileg. Szóval 2 éves voltam, de úgy néztem ki és úgy gondolkodtam, mint egy 4 éves - válaszoltam.
- Úgy, mint Nessie? - érdeklődött.
- Igen, én is gyorsabban fejlődtem az emberekhez viszonyítva, és egy idő után megálltam a fejlődésben és azóta nagyjából ugyanígy nézek ki. Pedig már elég öregnek számítok - elnevettem magam a helyzetem abszurdságán.
- Hány éves vagy? - nézett rám kérdőn - Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni, egy lánytól, de... - magyarázkodott, de közben próbálta elfojtani előtörő vigyorát.
- 79 - feleltem gyorsan. Szemeit nagyra nyitotta és az eddigi mosolya is meglepettségbe futott át.
- Az nem is vészes - sóhajtotta, majd látva még mindig meglepett arcát elnevettem magam.
- Végül is igazad van - rötyögtem tovább - Miért te hány éves vagy? Mert te sem annyi vagy amennyinek látszol! - feleltem.
- Miért? Mennyinek látszom? - Valami kis csillogást véltem felfedezni szemeiben. Ajkait féloldalas mosolyra húzta.
- Kb. 24-et mondanék - Erre már ő is elnevette magát.
- Most meg mi van? - néztem, ahogy az arc izmai finoman megremegnek hahotázása közben.
- Kevesebb! - felelte - Találd ki! - mondta, majd komoly arcot vágva rám pillantott.
- 22? - találgattam, amire mindössze egyetlen gúnyos vigyorgást kaptam válaszul.
- Na jó, most már igazán megmondhatnád! – emeltem fel a hangom türelmetlenül.
- Oké – sóhajtotta – 17 leszek – tette hozzá.
- Ez most komoly? – néztem értetlenül szemeibe. Láttam azt az elfojtott vigyorgást is, amit még az előtt reagált, mielőtt meglátta arcom. De utána már valahogy olyan zavarba ejtően komolyan nézett rám.
- Valójában annyira nem is vészes – próbálkozott.
- Igen. Talán igazad van – feleltem, majd közelebb hajolva ajkaihoz egy lágy csókot nyomtam azokra – Szóval te jössz! – szólaltam meg ismét.
- Voltál már szerelmes? – kérdezte.
- Hát azt hiszem igen, egyszer, de ő sokat bántott engem – válaszoltam egyszerű könnyedséggel.
- Mikor? - nézett le szemeimbe újra és újra. Tekintete mindvégig komor maradt.
- Hát még néhány évtizeddel ezelőtt a Volturihoz tartozott. Akkoriban még megpróbáltam megelégedni a sorsommal – mély lélegzetet vettem – úgy hívták, Drake. Valójában nem is volt az esetem. Ráadásul mindig csak játszott velem – beszéltem. Éreztem, ahogy farkasom teste megremeg a dühtől, még a sötétben is látszott, ahogy ökölbe szorított ujjai elfehérednek a szorítás erejétől.
- Most haragszol rám? – magam felé fordítottam fejét, követelve pillantását.
- Nem – sóhajtotta mély hangon.
- Még kislány voltam – legyintettem – és hagytam, hogy játszadozzon velem.
- Értem – válaszolta, még mindig ridegen.
- Egyébként meg már rég elfelejtettem. Csak egy hülye kislányos rajongás volt - folytattam – Amúgy most van valaki, aki igazán tetszik nekem – feleltem.
- Valóban? – kérdezte. Láttam, ahogy lazít kéztartásán és egy apró mosolyt vet felém.
- Oh, hát persze – beszéltem – de szerintem az a valaki már úgy is tudja, hogy mi a helyzet. Nem igaz?
- Hát – köhintett egyet – nem biztos benne, az az igazság – ismét köhécselni kezdett.
- Akkor sajnos be kell, hogy bizonyítsam ennek a személynek – vigyorogva közelebb hajoltam ajkaihoz, és apró csókokat leheltem a nyaka és az ajkai közötti bőr felület nagy részére. Kezeivel láncként szorított magához.
- Na, mit gondolsz? – kérdeztem elhajolva.
- Azt hiszem már érti az a bizonyos személy… - nevetett fel.
- Rendben, akkor én jövök nem? – néztem rá kérdőn.
- De – mondta.
- És te? Te voltál már szerelmes? – mosolyodtam el.
- Nem – válaszolta – Még soha ezelőtt – beszélte, majd egy lágy csókot nyomott homlokomra.
- Amúgy megkérdezhetem mi történt az apukáddal? – néztem rá bocsánatkérően.
- Szívinfarktus – mondta – Én akkor még nem voltam farkas, és akkoriban még minden más volt. Mennyire ismered Belláék sztoriját? – kérdezte
- Kb. annyi, hogy vámpír fiú, halandó lány, szerelem és egy félvér gyermek plusz képességek. Nagyjából ennyi.
- Szóval semmi – nevetett fel. – akkor kezdem az elején. Ez akkor történt, mikor már Bella és Edward együtt jártak, mint halandó és vámpír. Szóval Bellát kiszemelte magának egy nomád vámpír, akinek volt egy nő és egy férfi társa is. A Cullenek először csupán a vezetőt ölték meg, aki meg is harapta Bellát, de Edward megmentette. Azután nem sokkal később szakítottak – néha meg-megállt némilevegőért, de mindig szorgalmasan folytatta a beszédet – és Bella egyedül maradt a városban, így nem sokkal később megtudta, hogy mi is Jake valójában. Amúgy Jacob és Bella már kis koruk óta ismerik egymást – magyarázta – szóval ott tartottam, hogy megtudta, hogy Jake egy farkas. Persze Bella megismerte az egész falkát és szinte az összes idejét, La Push-ban töltötte. Azután tért vissza a nő vámpír, aki annak volt a párja, akit előzőleg a Cullenek megöltek. A másik férfi az pedig csak kémkedett Bella után. A farkasok ölték meg a nomád krapekot. Akkoriban viszont Forks veszélyesnek tartotta az erdőket, hisz néhány turista furcsa medvéket látott az erdőben, azaz farkasokat, csak ők ezeket nem tudták. Szóval apu és Charlie Swan kimentek az erdőbe vadászni a medvékre, persze akkoriban még Bella apja nem tudott az alakváltók létezéséről. De aztán jött a hárpia, és a farkasok is, és apu ott az erdőben kapott szívinfarktust – sóhajtott egyet ismét.
- Sajnálom – feleltem, majd megsimogattam a karját.
- Köszi – mondta. Közelebb húzódtam hozzá, majd egy édes csókot adtam a szájára. Ujjai gyengéden markoltak bele derekamba, majd hirtelen egy lágy mozdulattal a hátamra borított, majd fölém hajolt. Érzéki csókokkal kényeztette egyre forróbb bőröm. Édes lehelete elkábított.
- Ki találtam valamit – beszélte – mit szólnál hozzá, ha holnap lemennénk a tengerpartra, és elhívnánk a falka összes tagját, és végre megismerkedhetnél mindenkivel – mondta önelégültségétől mosolygóssá vált arccal.
- Ez remek ötlet – feleltem – Alig várom – finoman beleharaptam alsó ajkamba és úgy somolyogtam tovább. Szemei ragyogással teltek meg, majd újra lehajolt hozzám és egy mámorító csókot nyomott ajkaimra.