Az éjszaka sötétje ellepett mindent. Jasper-el némán sétáltunk az erdő reccsenő avarán. A kör alakú hold fénye, még a fák közé is beragyogott, annak ellenére, hogy körülötte mindent vas-tagon és monotonon búskomor felhők borítottak. A szél finoman táncolt kusza tincseimmel. Jasper néhány méterrel előttem járt. Egyetlen századmásodpercnyi idő alatt fordult felém, megtorpanva.
- Állj! – sziszegte, majd szikla kemény, kezeivel megállított. Néhány perc múlva megértettem tetteinek miértjét. A fülledt forksi levegő, most egy közeledő farkas szagának bűzével töltötte meg tüdőm. Minek vettem levegőt? Hülye berögződések!
Egy hatalmas vérfarkas futott felénk. Szürke szőrén már bágyadt holdfény csillogott. Hatalmas fejével Jasper felé biccentett, amit ő egy féloldalas mosollyal viszonzott.
Izmaim pattanásig feszültek, de úrrá lettem hirtelen jött reflexemen. Nem várt nyugalom vett rajtam erőt.
- Köszi – suttogtam Jasper felé hangtalanul, de biztos voltam benne érti minden szavam. Oh Jasper. Drága, édes, gondos Jasper. Remélem a hálát is képes vagy megérezni.
A farkas elfutott az egyik hatalmas fa irányába.
Megrezzent néhány levél, valami halkan motozott a sötétszürke ég takarója alatt, de Jasper nem mozdult. Olyan volt, akár egy reneszánsz szobor, pompás, hófehér, rendíthetetlen és gyönyörű.
Egy perc se telt el és egy fiatal férfi közeledett felénk. Látszott rajta, hogy Jacobhoz tartozik, majdnem ugyanolyan magas volt, mint ő, haja rövidre nyírva az égnek áll, tekintete is ugyan-azt az érzést kelti bennem. Szinte magához láncolt egyetlen pillantással.
- Embry vagy Seth? - kérdeztem Jaspert miután, felidéztem Jacob szavait.
- Az első – felelte, majd tekintetét elvette rólam és a fiú felé fordult.
- A többiek már úton vannak hazafelé - jelentette - A nevem Embry - nyújtotta óriási kezeit felém.
Csak egy koszos farmert viselt. Hatalmas mellkasa dagadt az izmoktól, forró lehelete fájdalmasan szúrta az orromat amint elég közel ért hozzám.
- Dawn - fogtam meg felém nyújtott kezét. Kézfejem eltűnt tenyerében, a bőre szinte égetett az érintéstől.
- Szóval te lennél az-az új arc – mondta mosolyogva.
Válaszul szemérmesen elmosolyodtam.
- Tényleg sikerült legyőznöd a nagydarabot? - kérdezte hitetlenkedve miközben törékeny
alakomat vizsgálta.
Komolyan mondom a férfiakat, csak a harc, meg az erőfitogtatás érdekli, semmi más!
- Simán - kacsintottam rá.
- Szuper – ejtette ki, miközben a szó végét erőteljesen megnyomta.
Hangja olyan elismerést mutatott, amilyet egy Nobel-díj elérésével sem kaphattam volna. Valamiért rögtön szimpatikus lett. Olyan srácnak tűnt, akiből remek, lazulós barát válhat. Könnyed lehet vele az élet.
Soha nem szerettem volna még ilyen elbűvölően mosolyogni és soha nem ment még ennyire könnyedén, természetesen. Éreztem, ahogy a hatalmas szív gyorsabban kezd el verni, egyre szaporább ütemben játszva dallamát. Láttam, ahogy a halott táj előterében Embry szeme el-veszti fókuszát.
Lehet, hogy egy kicsit most túllőttem a célon? Zavaromban ismét lehajtottam fejem és a csuklómon lévő karkötőt kezdtem bizergálni. Újra felnéztem a srácra. Rég halott szívem majdnem megdobbant, amikor elpirult.
Nyugodj szív, nyugodj!
Kívántam, hogy a farkasok is kedveljenek. Ha barátok leszünk, talán a belém nevelt reflexeket is levethetem. Mert le akarom vetni. Ha ezt valaki mondta volna nekem tegnap! Micsoda őrült világ, minden a feje tetejére áll.
Úgy szívtam magamba a farkas képét, ezt az emberi farkasképet, mint utolsó lélegzetét a halálraítélt.
Jasper arcát komoran fordította felém. Mit tettem? Már megint mit követtem el? Megint ez az arc! Csak el ne felejtsem figyelmeztetni, hogy nem vagyok gyerek, és ne nézzen rám mindig így, mert megijedek. Erre ismét elnevettem magam. Ez elég furcsán fog kijönni. De nem baj, jobb lesz ez így, mintha folyton rám kellene szólnia vagy csúnyán néznie rám, ha valami rosszat teszek.
- Ne játssz vele! - suttogta mereven.
Nem értettem mire gondol. Hiszen csak meg akartam kedveltetni magam. Végre barátokat szerezhetek, mi a hibám? Ezt is meg kell kérdeznem. Most egy kicsit azt kívántam, hogy azonnal elmenjen Embry, hogy minél előbb megtudhassam, most mit vétettem.
- Nem értelek – válaszoltam, majdnem olyan hangtalanul, mint az előbb ő.
Szúrós tekintete szinte szívemig hatolt. Vajon miért haragszik?
Embry, mint aki valamiféle álomból ébred, megrázta magát. Olyan volt akár egy kiskutya. Láttam sötét haján megcsillanni néhány áttetsző esőcseppet. Halkan kopogni kezdett felsőtestén a frissítő zápor. Végre esik. A víz üde és frissítő illata, elnyomta az eléggé kellemetlen farkas szagot. Így már egy kicsit jobb volt.
Egybemosódott a világ, a színek egybefolytak, a mozdulatlan táj életre kelt, a levegő felfrissült.
Embry mellkasáról egymás után táncoltak le az apró gyöngycseppek, hogy koszos nadrágja szélén örökre eltűnjenek.
- Még meg fogsz fázni – mondta a fiú felé fordulva, csilingelő és zavarodott hangon.
Könyörögve néztem a mellettem némán álló, érthetetlen vámpírt.
Bár én lennék a gondolatolvasó vagy Jasper. Bár tudná mennyire nem értem. Mi a fenét tettem?
- Öhm – kezdett bele - jobb, ha én most megyek" motyogta Embry kissé morcosan, szégyenlősen fogva még korgó hasát.
- Farkaséhes – gondoltam magamban. A neveletlen kölyök kuncogott bennem. Bárcsak hallaná Jasper, legalább elmosolyodna. Már azzal is megelégszem, ha ad egy jelet, hogy tudatában van a létezésemnek. De Jasper csak állt, némán, mozdulatlanul. Szemeiben szinte sütött harag, ahogy néha-néha rám pillantott.
Oh, Jasper! Vegyél már észre! Hadd tudjam meg mi a bajod!?
- Remélem, hamarosan találkozunk! - duruzsoltam mosolyogva, bájos hangon.
Mekkora karriert futhattam volna be színésznőként! Menj már Embry! Menj már! Tudnom kell mire gondolt Jasper. Futás!
- Ebben biztos lehetsz. Jacob folyton itt van, így, még ha akarnék, se lehetnék örökre távol – mondta.
Búcsúzóul még integetett. Ez is könnyebben ment, mint vártam. Szoknom kell a gondolatot, hogy a vérfarkasok a barátaim. Ez az érzés egyszerűen idegen.
Ha a valaki úgy nő fel, hogy egész életében valakik ellen „idomították”, hát úgy elég nehéz megbarátkozni a gondolattal, hogy most azok a valakik, pozitív érzelmeket adnak neki.
Mikor Embry már elég messze járt, és Jasperrel lassan közeledtünk a ház felé, nem bírtam tovább.
- Jasper? Kérdezhetek valamit? – fordultam felé zavarodottan.
- Gyakorlatilag ez már egy kérdés, de igen, persze – felelte, majd kezeit lassan, emberi módon összekulcsolta mellkasán. Poénkodik. Most akkor nem haragszik? Ha valaki érti a férfiakat, az legyen szíves szólni, mert nekem van ezzel egy kis problémám. Megint felnevettem gondolatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése