Néhány lépést még tettem az erdő irányába. Szippantottam egy hatalmasat a levegőből. A környező szagokat még mindig nem tudtam megkülönböztetni. Össz-vissz egyetlen emberét lettem volna képes felismerni bármikor. Seth illata olyasmi hatást váltott ki belőlem, mint akit egyszerre nyugtatóztak be és ütöttek le. Ez az érzés akkor volt a legerősebb, mikor egyidejűleg hatott rám az összes tulajdonsága. Amikor láttam a mosolyát, a csillogó szemeit, és hatalmas termetes, biztonságot adó testét. Újabb reccsenést hallottam, valószínűleg az illető nem akarta titkolni érkezését. Az erdő homályából egy magas, sötéthajú és sötétbőrű nő lépett ki. A harag ismét úrrá lett rajtam. Leah. Az a kis cafka. Minek zaklat állandóan? Most minek kellet ide jönnie? Az agyam már nem foglalkozott mással. Gondolatban végig cikáztam az általam ismert gyilkolási módok összességén.
- Oh, már itt is rontod a levegőt? - kérdezte lenézően Leah, majd frissen magára kapott ruháját megigazítva felém indult. Megállt velem szemben.
- A számból vetted ki a szót - válaszoltam vissza. Olyan mértékű gyűlöletet és féltékenységet éreztem iránta, mint még senki más iránt a világon. Egyszerűbb lett volna, ha csak faképnél hagyom, ezzel elvesztve egy csatát. De azért még nekem is van büszkeségem.
- Tudod most akár le is játszhatnánk azt a kis meccset, amit kihagytunk néhány órája - nézett a szemembe, de álltam a pillantását. Két kezét a csípőjére emelte.
- Miért pont most? - kérdeztem
- Ja bocsi, elfelejtettem, hogy nincs közönség - jegyezte meg - Nincs kinek imponálnod - folytatta, majd még egy lépéssel közelebb lépett hozzám, arcán egy lenéző és gúnyolódó vigyorral.
- Tudod Leah, én nem vágyom arra, hogy mások előtt alázzak meg embereket, ellentétben veled, aki minden alkalmat kihasznál, hogy legyőzhetetlennek mutassa magát. Közben pedig nem vagy több egy halom szerencsétlenségnél. Vajon miért nincs állandó pasi a környezetedben? Ne mondd nekem azt, hogy jobban szeretsz szingli lenni - hadartam, mielőtt beleszólna mondandómba. Arca elkomorult, ezúttal már reszketett a dühtől. Megtaláltam a gyengepontját.
- Szerinted miért nem akar senki veled lenni? Miért gondolja mindenki úgy, hogy egy hisztis kis picsa vagy? Igen, lehet, hogy szép az alkatod, és az önbizalmad is elég nagy. Mindez elég lenne ahhoz, hogy egy majdnem tökéletes személyt kapjunk. De tudod nem elég csak a külső. Ha belül romlott, és sötét vagy, akkor hiába vagy szép, mikor a lelked halott. - vágtam a fejéhez az igazságot. Száját összeharapta, ezzel próbálta visszafojtani magába a dühét. Elsőként mindössze a karjai kezdtek remegni, majd később már egész testében remegett. Néhány másodperc leforgása alatt emberből farkassá alakult. Szürkés bundája és kisebb termete elütött a többi farkasról alkotott képemtől. Rohanni kezdett felém, majd egy hatalmas ütéssel oldalba lökött. Egy több méter magas fenyő vastag törzséhez csapódtam. A hatalmas fa egy reccsenéssel tört ketté, mintha csupán egy darab gally lett volna. Felemelkedtem a földről, a bal lábamat előrébb helyezve, egy hatalmas ugrással Leah-nak vetettem magam. Megpróbált ugyan kitérni előlem, kevés sikerrel. Óriási lendülettel vágódtam a farkas mellkasához, aki hangos nyüszítéssel zuhant a földre, ahonnan pár pillanat múlva épségben szökkent vissza támadóállásba. Hangos morgással jelezte egyre csak növekvő dühét. Egy aprónyit ugrott felém, mindvégig fogva tartva pillantásom. Felső ajkát fentebb húzta, ezzel villantva ki hegyes agyarait. Végül előre lendült, egy gyors ugrással mellettem termett, majd egy jól irányzott harapással vállamba mélyesztette fogait. Egy céltudatos rántással, teljes erőből neki hajított a legközelebb eső fának. Szörnyű fájdalom hasította végig a testem. A seb, amit okozott, ugyan nem vérezhetett, de láthatóan nyomott hagyott a nyakamtól egészen a vállamig. Percekig nem mozdultam. Nem bírtam. Az eddigi vámpírlátásom is teljesen megszűnt. Néhány halovány színes foltot láttam magam előtt. A becsapódás közben a hátam a fenyő törzsének ütődött, majd ugyanazzal a lendülettel a nyakam hátra csapódott. Valószínűleg ez miatt hagyott cserben a látásom.
Csak a morgást hallottam magamtól, úgy körülbelül 10 méterre. De ez nem csak Leah volt, többen voltak. De akár tévedhetek is. Lehet, hogy olyan nagy ütés érte a fejem, hogy már a hangokat is hallucinálom.
- Leah! Azonnal hagyd abba – hallottam az alfa utasítását. Jacob hangja ezúttal erőteljes és határozott volt. Nem olyan, mint Nessie-vel.
- Dawn? Dawn? Jól vagy? – A forró érintés végigsimított a homlokomtól egészen sérülésem helyéig. Az avar hangos reccsenéssel jelezte, hogy letérdel mellém. Kezeit finoman a hátam és a térdem alá csúsztatta, majd lágyan magához emelt, majd egy édes csókot nyomott a homlokomra.
- Kérlek! – suttogott tovább, majd gyengéden magához szorította elgyengült testem.
- Seth. – dadogtam a lehető leghalkabban – Ne engedj el! Soha! – suttogtam tovább, majd szemeimet lassan magával húzta az álom mámorító varázslata.
***
Halk horkolásra ébredtem. Kinyitottam szemeim. A fény ugyan zavart még egy aprónyit, de már sokkal jobb volt a látásom, mint előtte. A szobámban voltam. Néhány fókuszáló pislantás után, lassan, de biztosan feltoltam magam a karjaimmal. Seth tüzesen égető karját egy pillanatra arrébb toltam, majd felé fordulva magamhoz húzva megfogtam újra a kezét.
- Jól vagy? Mondd, hogy semmi komoly bajod! – pattant fel az ágyból, félig álmos, félig hiperaktív tekintettel. Mosolyogva néztem rabulejtően csillogó szemeibe.
- Nincs semmi komoly csak egy kicsit sajog a vállam – beszéltem, majd visszadőltem az ágyba és magam mellé húztam az én farkasomat is. A belőle áradó hő kellett most nekem, enyhítette a kínzó fájdalmat, amit valójában éreztem.
- Szólok Carlisle-nak, hogy felébredtél – mondta.
- Ne! Kérlek, maradj itt velem! Ne hagyj egyedül! – kérleltem, amire csak egy csábos mosolyt küldött válaszul.
- Mennyi az idő? És mennyit aludtam? – kérdeztem.
- Negyed hat, és csupán 4 órányit aludtál – felelte, majd a fülem mögé simította az egyik kósza hajtincsemet. Pillanatunkat egy halk kopogás törte meg.
- Szabad – kiáltotta mellőlem még mindig nem eresztve fogságba jutott pillantásom.
- Végre, hogy felkeltél – csilingelt mellettünk Alice – Azt hittem már valami komolyabb bajod van – nevetett – Még mindig szokatlan, hogy nem látom a farkasokat – mondta, majd halkan felkacagott.
- Nem látod a farkasokat? – kérdeztem meglepetten.
- Nem – felelte
- De-de, akkor engem hogy- hogy látsz? – néztem rá kérdően.
- Igen, ez az, amire még nem jöttünk rá – mosolygott továbbra is jókedvűen – Carlisle azt üzeni, hogy hamarosan bejön és megvizsgál, de mivel azt mondta, hogy szerinte nincs komolyabb bajod, így utána jöhet az esti program, amit beterveztünk. – lelkendezett, mint egy kisgyerek, mikor megkapja a kedvenc játékát. Teljesen elfelejtkeztem Alice terveiről. Azt hittem, hogy Seth itt marad és majd tölthetünk együtt egy kis időt.
- Én nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne – szólt bele a mondatba az én farkasom, majd ijedten vetett rám egy pillantást.
- Nem, nem. Ha Carlisle úgy gondolja, hogy jól vagyok, akkor sajnos Alice-el kell mennem. Hisz megígértem neki – mondtam vonakodva.
- Ez így van – helyeselt, majd ismét hallatott egy csilingelős kacajt.
- Na szóval – lépett be az ajtón Carlisle. Majd az ágy felém eső részére sétált.
- Gyere Seth! – beszélt Alice – Hagyjuk őket magukra.
- Rendben – mondta dörmögő hangon, majd elengedve kezeimet kisétált a szobámból.
Néhány perc hallgatás után Carlisle még mindig hümmögve vizsgálgatta a nyakamtól a vállamig terjedő sebet.
- Nos, úgy gondolom, hogy ez hamar el fog múlni. Valószínűleg a farkas énedből adódóan sérültél meg ilyen mértékben. Mégis mi történt? – kérdezte.
- Mondhatni Leah és én egy parányit összekaptunk – mondtam egy kicsit szépítve a dolgot.
- Szerintem pár nap és teljesen a régi leszel. Mivel farkas vagy, sokkal jobban gyógyul, mint általában kellene – beszélt, majd még egy pillantást vetett a sebhelyemre.
- Tehát akkor jól vagyok? – kérdeztem
- Teljes mértékben – válaszolta, majd felkelt és az ajtó irányába kezdett sétálni. – Dawn! – szólított meg ismét.
- Igen? – néztem fel aranybarna szemeibe.
- Valamikor mesélhetnél nekem a farkas vámpír tulajdonságok egybeolvasásáról – mondta, gondolkodó tekintettel rám pillantva.
- Persze – ígértem – Köszönöm.
- Nagyon szívesen – válaszolta, majd sietősen elhagyta a szobámat. Feltápászkodtam az ágyamról, majd a ruhásszekrényemhez lépve gyorsan előkaptam egy tiszta tréningruhát és magammal cipeltem a fürdőszobámba. Úgy döntöttem, egy forró fürdő jól esne. Fél óra múlva, már egész fittnek és kipihentnek éreztem magam. A fájdalom a vállamból szinte teljesen megszűnt. Mélázásomat Alice és Rose hangja szinte egybefüggő kiáltásként zavarta meg.
- Siess, mert nem lesz elég időnk, hogy megcsináljuk a sminked és hajad is.
- Oké, oké, azonnal megyek – válaszoltam vissza.
Hamarosan elkezdtek ostromolni. Ami valójában tetszett, hisz mindig szerettem, ha babrálnak velem és még a divatot is divatosnak tartottam. De most jobban szerettem volna Seth közelében lenni. Pár óra kellett ahhoz, hogy teljesen elkészüljön a sminkem és a hajam is. Következett egy ruhaválasztás. Rose és Alice egyhangúlag egy halvány kék mini ruha mellet döntöttek, és hozzá egy pár - színben passzoló - magas sarkú szandált választottak A következő pillanatban Alice a tükör elé rántott. Meglepően csinosabb voltam, pedig amúgy sem jelenthettem ki vámpír-farkas génjeim rútságát. Fürtjeim lazán omlottak a vállamra, teljesen szabadon hagyva arcomat. A smink egyszerűen tökéletesen illet, színben is és stílusban is, egyaránt a ruhámhoz és az arcomhoz is. És a ruhám egyszerűen csodaszép volt. Pontosan passzolt az alakomhoz, kiemelve a lényeges részeket.
- Rose! Alice! – szólt fel valaki a nappaliból a két segítőmnek. A lányok néhány tized másodperc alatt már kámforrá is váltak. Még nézegettem magam néhány percig az egész alakos tükrömben, majd elindultam a lányok után. Leérve a lépcsőn, senkit nem találtam a házban.
- Hahó! – kiáltottam. Sötét volt az egész házban. Ugyan tisztán láttam, de azért nem volt ugyanaz. Senki nem volt a közelben. Hová tűnhettek? Körbe jártam fenn is minden szobát. Végül úgy döntöttem inkább visszamegyek a saját kis kuckómba. Bár ez azért furcsa volt. Alice, kihagyni egy vásárlást? Pár apróbb kört tettem a szobámban, majd szökkenve egyet az ablakom elé ugrottam. Mindent sötétség borított. Kivéve valamit, amin megakadt a szemem. Egy pontos ugrással kivetettem magam a szabadba. Először gyorsan, majd lassítva közelítettem meg a helyszínt. Apró fények égtek minden fele. Az idő meleg volt és a szél sem fújt. Egy utolsó lépéssel kiléptem egy apró kis tisztásra. Mindenfelé gyertyák százai pislákoltak, mintha a víz tükrözte volna vissza az éjszakai égboltot. Csodálatos volt.
- Erre nem találok szavakat – sóhajtottam.
- Reméltem, hogy tetszeni fog – felelte a hang.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése