Seth szorosan ölelt magához, szemeiben még mindig tükröződött a félelem és a fájdalom ötvöződése. Mélyen belélegezte az életet adó levegőt, s közben remegve simogatta végig puha tenyerével libabőrös hátam.
A szellő vad táncot járt mindennel, ami elsöprő útjába került. Az eső lassú cseppekben kezdett hullani.
- Ne tedd ezt! – könyörögte, közben szenvedő szemeivel kikényszeríttette válaszom.
- Sajnálom – suttogtam forró vállaiba, s megremegett, mikor a hideg vízcsepp hozzáért, majd végig folyt bőrén.
- Ígérd meg, hogy nem mész el! – még mindig láttam a szemeiben a könyörgést. Halk sóhaj hagyta el szétnyíló ajkaim.
- Mennyivel tartozunk? – kérdezte a sötéthajú sofőrhöz lépve Alice.
Közelebb hajolt hozzám, majd ajkait az enyéimre tapasztotta.
Abban a pillanatban minden megszűnt körülöttem. Éreztem a gyomrom erős szorításának enyhülését, és a torkomban elhelyezkedő gombóc megszűnését.
Belélegeztem vérének csábítóan édes illatát. Forró bőre melegséggel töltött el. Megremegtem minden érzékeny érintésétől.
- Ne haragudj! – szólaltam meg hátrébb húzódva.
- Csak ne csinálj ilyet többé – emelte fel a hangját. Finoman bólogattam válaszként.
- Fiatalok! – nevetett fel legyintve Alice – Visszamegyünk? – kérdezte, majd integetve elköszönt a taxistól.
- Igen, mindjárt! – válaszolta Seth, majd ismét megcsókolt.
Elhúzódott, majd hatalmas ujjait enyéim közé kulcsolta.
- Na, gyere! – mondta mosolyogva, majd finoman maga után kezdett húzni egészen az autóig.
Teljesen megnyugodtam közelségüktől, de a lelkemben és a szívemben elhelyezkedő érzések még mindig bántottak. Leah szavai és szenvtelensége beette magát mindenembe. Ugyan jó érzés fogott el, mikor Alice és Seth utánam jött, boldog voltam, hogy számítok valakinek, valakiknek, de ahogy elképzeltem, hogy Leah igazából is úgy gondolja, ismét inkább elfutottam volna a gondok elől. Túl gyengének éreztem volna, magam ahhoz, hogy kiálljak boldogságomért, helyette inkább elfutottam volna igaznak tűnő szavai és mondatai elől.
Alice vezetési stílusa kicsit másabb volt, mint a taxisé. Pontosan olyan, mint ahogy elképzeltem. Egy csöppet sem figyelt az útra, ráadásul végigcsacsogta az út nagy részét.
Elmondta, hogy nagyon sokat jelent neki, hogy visszajöttem, és hogy nem azért engedett el, mert nem szeret, hanem pontosan azért nem próbált meg megállítani, mert fontos vagyok a számára, és azt akarja, ami nekem a legjobb. Ráadásul megígérte, hogy egyszer együtt elmegyünk Londonba, hogy megnézzük a Kensington parkot. Én persze szinte végig Seth karjaiban feküdtem.
Hogy lehettem ennyire önző, hogy szó nélkül elhagytam volna?! De most komolyan, hogy jutott eszembe, hogy itt hagyom az én gyönyörűséges, odaadó és szeretetre méltó farkasom?
Észre sem vettem a körülöttünk elterülő erdő zöldjét, mindössze arra eszméltem fel, hogy a kocsi befordult a Cullen ház előtti üres parkoló féleségbe.
Szétnéztem az erdő és a ház alkotta kompozíción, majd emberi lassúsággal kiszálltam az autóból. Szemeim körbefutottak azokon a személyeken, akik mind minket vártak.
Rose és Esme édes mosollyal üdvözöltek, közelebb sétálva hozzám.
A fiúk mind egy emberként nyomtak egy-egy puszit az arcomra.
Emmett nem szólalt meg. Nem is jött közelebb. Szemeivel sértődötten pásztázta a földet.
- Em – kezdtem bele, de elhalkultam a szó végére – Sajnálom – sóhajtottam, majd azonnal folyni kezdtek sós ízű könnyeim.
Remegő vállaimat erőteljes és hideg érintés nyugtatta meg.
- Ne sírj hugicám – mondta, édesen a fülembe suttogva, majd felemelve a földről, magához szorított.
- Emmett, te vagy a világ legeslegjobb és szeretetre méltóbb bátyja! Ne haragudj, ha megbántottalak – nyögtem ki, majd egy puszit nyomtam arcára.
- Hát igen, de ne gondold, hogy ennyivel el van intézve – elmosolyodott, majd rám kacsintott. Viszonoztam pillantását, majd elmosolyodtam.
- Megígérem, hogy játszunk egy meccset, de majd csak később – feleltem és elindultam a szobámba. Seth hatalmas léptekkel követett.
- Beszéltem Leah-val – mondta, lesütötte szemeit. Nem válaszoltam, ahogy kimondta nővére nevét, nem tetszett. Hangjából érezni lehetett a haragot.
- Ne haragudj rá! – szemeiben most keveredett a düh és a kín, amit érzett. Szerencsétlen milyen rossz lehet most neki. Én sem tudom kit választanék, a testvérem vagy a szerelmem. De, hogyan is gondolhatok ilyet. Hisz neki nem kell választania. Majd megoldjuk Leah-val valahogy. Legfeljebb úgy teszek, mintha nem is lenne ott, csak köszönök neki és ennyi.
- Már úgy is mindegy – megrántottam a vállam.
- Nem! Nem mindegy – emelte fel a hangját, kezeit ökölbe szorította.
- Jól van, ne haragudj - feleltem lehajtott fejjel.
- Én nem, csak már nem értem, hogy miért viselkedik így veled – mondta, s kezeit támaszként fejéhez emelte, majd ismét egy hatalmasat sóhajtott.
- Ne idegeskedj, majd megoldjuk valahogy – szólaltam meg lágy és együtt érző hangon, s közben egyik kezem forró vállára helyeztem.
Újra kipréselt egy adag levegőt tüdejéből.
- Rendben – fújtatott egyet, majd egy gyors mozdulattal megropogtatta ujjait.
Közelebb húzódtam hozzá, majd kemény mellkasára hajtottam fejem. Egy pici puszit nyomtam selymes bőrére, majd apró csókokat leheltem bőrének édes felületére. Egy beletörődő sóhajtás hagyta el ajkait. Erős kezeivel közelebb vont magához. Egy vad csókot nyomott számra. Tenyerei hevesen markolták csípőmet, míg lábaimat keresztbe kulcsoltam tüzes derekán, teljesen átadva magam a pillanat varázslatos hevének.
Forrónak éreztem már a saját testemet is, szívem zakatolva dübörgött a mellkasomban, hogy egy jól irányzott pillanatban vadul törjön ki helyéről.
Félelmetes gyorsasággal húzódtam el tőle, majd egy hatalmas adag levegővel töltöttem meg tüdőmet.
- Jajj nekem! – ziháltam oxigénért kapkodva.
- Mi a baj? – nézett rám aggódó tekintettel.
- Nincs semmi – még mindig alig kaptam levegőt – csak nem bírom a tempót – suttogtam egy mosollyal az ajkaimon. Egy cinkos mosoly terült szét arcán.
- Hát igen, a kor – elnevette magát. Háta megremegett az édes, gyermeki kacajtól, ami felszabadulva és problémákat elfelejtetve szabadult fel ajkai közül.
Elkerekedett szemekkel figyeltem, ahogy rajtam nevet, s közben játszott sértődöttséggel hajtottam fentebb fejemet.
- Ha már itt tartunk, neked nem is nagyon volt mibe kifáradnod – mondtam – hisz annyi energiád van még mindig, mint egy hatévesnek – azonnal abbahagyta a nevetést és megbántott arccal elfordult a hatalmas ágy másik oldalára.
- Seth? – közelebb másztam hozzá – Ne haragudj! – kérleltem – Nem akartalak megbántani.
- Hát attól függetlenül sikerült – mondta.
- Kérlek! – beszéltem halk, könyörgő hangon. Meglepő gyorsasággal fordult felém, testével rám nehezedett, majd satuba fogta arcom két oldalát.
- Idefigyelj te lány! Ne legyél már ilyen bűntudatos – fújtatott egyet, majd elengedett egy apró mosolyt – Hisz az eddigi próbálkozásaid sem sikerültek, mert egyszer sem te voltál a hibás – taglalta, hangjában felnőttes komolysággal.
- Bocsi! – szégyenemben lesütöttem a szemem.
- De már megint azt csinálod – elmosolyodott – Tudod, attól függetlenül, hogy zavaró, hogy mindig azt hiszed, hogy te vagy a hibás mindenért, attól olyankor nagyon is gyönyörű vagy – taglalta gondolatait.
- Tényleg? – kérdeztem.
- Mit tényleg? – nézett vissza rám érdeklődve.
- Hát, tényleg gyönyörűnek tartasz? – néztem felé. Szemei fogva tartották az enyéimet.
- Te most komolyan kérdezel ilyen butaságot? – megint komollyá változott a hangja.
- Hát, igen – zavaromban elkaptam tekintetem, és az ajtót kezdtem pásztázni.
- Néha ki tudsz hozni a sodromból – elmosolyodott, majd folytatta – Nálad csodálatosabb, gyönyörűbb és érzőbb lányt sosem láttam – vasakaratú tekintetének nem tudtam ellenállni. Gyengéden megfogtam nyakát, majd közelebb vontam magamhoz. Egy édesnél is édesebb csókot leheltem forró és száraz ajkaira.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése